Balatoni Szemle - III. folytatás
A mindössze két zivataros évet, ezen belül 19 számot megélt folyóirat kincsesbányának bizonyul. A számtalan érdekes cikk közül ismertetjük a
VITORLÁZÓ PÜSPÖK A BALATONON
Jánosi Gusztáv a sportember
címen, ényi Dömötör Sándortól megjelent cikket. A folyóirat terjedelméhez mérten viszonylag hosszú írás teljes közlésére nincs lehetőségünk, noha tartalmánál fogva megérdemelné.
Balatonkenese fürdőéletének egyik megalapítója Jánosi Gusztáv ulmi püspök, veszprémi kanonok volt. Dodó nevű karcsú vitorlására a keneseiek is büszkék voltak. Abban az időben a mélyvizet járó vitorlás még csodának számított a magyar tengeren. Váth János, kenesei születésű ismert balatoni író, még most is álmélkodó szemmel idézi a Dodóról gyermekkora emlékeit:
Apró csigáin végigszaladt a kötél, mind ott termettünk gyerekek a kikötő végén. Csodálattal elegyest néztük, hogy hogyan öltöztetik „Dodót” fehérbe. Ilyenkor megingott kissé. Fodrosan rajzolódott rá az ébredő, párában mosakodó, napsugárba törülköző víztükörre. A szellőcskében meglendült bíborszín, csillagos zászlócskája. Ideges vágyódással, mint a prüszkölő mén sörénye. Mikor nekieresztették, tártkarú patyolatszárnyán szelte a vizet, akár fecske a levegőt. Orra habot túrt. És csodálatosan tiszta maradt nyomán a víz. A hullámok egymásba fordultak, mint a barázda szántása. Bodrosan, örvényesen…..Azután elsimultak.”
Jánosi Gusztáv sokat járt külföldre, főleg Olaszországban, különösen Velencében időzött nagy szeretettel. A vitorlázás megkedvelésére is külföldi útjai adhatták az igazi indítékot, bár gyerekkorában falusi csónakra, lepedőkből vitorlát készítve próbálkozott a hajózással. A Balatonon előfordult szerencsétlenségek alapján arra gondolt, hogy a Balatonra kis hajó nem való. Olyan kell, amelyik ellenáll a szeszélyes víz minden támadásának.
A nyarat mindég vitorlásán töltötte, amennyi ideje csak volt. Nem a Dodó volt az első hajója. Angliából hozatott egy vitorlával is felszerelhető csónakot, de ez valamiért nem vált be. A balatoni vitorlázás aranyéveinek tekintették az 1880-1890. évek közötti időszakot. Ezekben az években indult meg a versenyek szervezése. Ekkor alakult meg a Stefánia Yacht Club. Fejlődésére jellemző, hogy átvette a Young-féle füredi hajógyárat, ahol „pompásabbnál pompásabb” hajók készültek.
Jánosi Gusztáv is a Stefánia Yacht Club hajógyárával építtette Dodó nevű, négy tonnás kutterét az 1887. esztendőben. A hajó nem kis összegbe került, 3000 forintot fizetett érte. A Dodó nemes méreteinek jellemzésére a következő adatok maradtak fenn. A vízvonal hossza 6,94 m (22 láb, 9 hüvelyk), a vízvonal alatti mélysége 1,14m (3 láb 9 hüvelyk), a fedélzet hossza 8,46 m (27 láb 9 hüvelyk), a fedélzet szélessége 2,29 m (7 láb 6 hüvelyk).
A hajó első matróza Amancsics Antonio dalmát származású ember volt, azonban már 1888-ban felváltotta őt Giovanni Caravanicho nevű honfitársa. Giovanni hosszú éveken át szolgálta Jánosit, s hajójával együtt a Balaton egyik nevezetességévé vált. Elsőrangú vitorlásmester volt, kisujjában volt a „vitorlás-tudomány”. A legügyesebb manővereket vitte végbe a vitorlákkal, s ahogyan szerette, dédelgette hajóját, annyira büszke is volt rá. Egyik hajó sem tett annyi utat, egyik sem vált be annyira, mint a Dodó. Ha megmaradtak volna, sokat regélhetnének vitorlás kalandjairól, útjairól, a Dodó annalesei. A hajón állandóan volt egy kutya is, a Flox. A tengeri hajókon vannak ugyan kutyák, de a Balatonon ez unikum volt.
Jánosi Gusztáv nagyon szeretett korcsolyázni. Akik a 80-as évek elején látogatták a városligeti jégpályát, mindnyájan megcsodálták boszorkányos ügyességét. Amellett, hogy sportember volt, kedvelte a társas életet. Nyaralójában mindég voltak, rokonai, vendégei, barátai, tisztelői. Igen sok külföldi vendége volt. Szívesen látta őket vendégül vitorlásán is hosszabb-rövidebb kirándulásokra.
Jánosi Gusztáv életét végigtekintve írta Thewrewk István egyik kis megemlékezésében:
E sorok írója a nagy fénylő tavon vitorlázni lát egy komoly, tudós és igen kedves kedélyű egyházi férfiút, aki nemes szórakozásul nagy hivatottsággal fordítgatja a világirodalom nagyjait magyar nyelvre; a vitorlás erre is, arra is száll, hol megáll hol csak lassan úszik, s évről-évre kincsekben gazdagabb, amik, s évről évre kincsekben gazdagabb, amiket a tudós pap ott alkot a maga gyönyörűségére,s midőn egyszerre partra száll, látja, mennyivel nagyobb a málhája; de ez nem teher, hanem közkincs, s íme a parton, a magyar irodalmi és társadalmi partján tapsokkal üdvözlik.
Íme, néhány érdekes adat a tisztelt olvasó számára, a Balatont igazán szerető tudós, sportkedvelő férfiú életéből.
Kapcsolódó cikkek
- Balatoni Szemle (Egy rövidéletű folyóiratról)
- Balatoni Szemle - I. folytatás
- Balatoni Szemle - II. folytatás
- Balatoni Szemle - IV. folytatás
Forrás
Új Almádi Újság[1] 2010. (22. évf.) 3. sz. 2. p.
