Balatoni Szemle - II. folytatás
Korábbi jelzésünknek megfelelően, folytatjuk a Szemlében, Almádival kapcsolatos írások és egyéb érdekességek közlését. 1943. augusztus-októberi kettős számában jelent meg Váth János írása, amelyet szó szerint, teljes egészében ismertetünk.
Tartalomjegyzék
Jánosi Gusztáv „Dodó”-ja
Kenese vizén 1887-ben jelent meg a Dodó vitorlás. A kényelmes mélyjáratú hajó ott pompázott a másfélméteres mélység felett, a hosszú kikötő végének irányában. Sudár árbócánfehér csillagos, bordópiros zászlócskát pattogatott a szél. Kötelei sugarasan futottak le árbócáról. Fekete teste belesötétedett a víz tükrébe, mint árbóca is. Ha meg felöltöztették, patyolatos álomként szökkent a bójáján. Igazi sirály volt, nagy fehér szárnyaival; kettős orrvitorla, nagyvitorla s még külön csúcsvitorla is segítette a víz hasításában. A kikötő végéből lestük, mint suhant el az olívzöld vízen. Zöld moszatos oldalát kidüllesztve, büszke fejét oldalt fordítva siklott neki az almádi partoknak.
ADodó gazdája Jánosi Gusztáv, a veszprémi székeskáptalan tagja. Már megjárta Rómát, az Adriai tengeren elvitorlázott Miramareig. Neves műfordító volt. Szinte minden nyugati nyelven beszélt és fordított. Művei – eredeti és átköltött művei – már nevet szereztek neki. A falu derekán, toronymagasságú parton ott áll úri laka, a nyaralója. Az irodalom és művészet felkent emberei látogattak el hozzá nyaranta s testvéreinek gyermekei rajongták körül. Népes család volt körüle.
A balatonfüredi Stefánia Yacht Egyesület dalmata matrózokat hozatott a Balatonra, amikor Jánosi is kedvet kapott vitorlás sportra. Neki Giouvanni Caravanichot ajánlotta az egyesület vezetősége. A józan, derűskedélyű taliánt megszerette. Tizenhét éven keresztül szolgálta urát hűségesen, biztos hajóstudással, a balatoni szeszélyes időjárás és szélirány határozott kiismerésével. A faluban is népszerűségre tett szert. Mi, gyerekek, úszási bravúrunkban a vitorlást tűztük ki célul. Ha vízbe esett valami értékes tárgyunk, Giovannit kértük és matrózsapkájával kimerítette az iszapos fenékből az eltűnt tárgyat. Órák, fülbevalók, s más értékes holmik dicsérték derékségét. Egyben ellátta ura körüli inasi teendőket is. Ha meg alkalmas szél fújt, felvonta a vitorlákat és a fel-alá jártatással kívántatta meg gazdájával a hajórakelést..
Endrődi Sándor balatoni író is meglátogatta Jánosi tornyos, kényelmes, ízléssel berendezett nyári otthonát. A feledhetetlen napról meleg emlékezést írt a Fővárosi Lapokba. Endrődi maga is űzte a vitorlás sportot. Jókaival volt is egy kalandja. Mikor alsóőrsi tanyájára, keresztelőre vitte magához a regényíró komát, a Balaton igen megcsúfolta. A csopaki öbölben ki kellett szállniok s csónakon folytatták az utat Őrsig. De micsoda különbség az éjjeli szállással is berendezkedő vitorlás, és a kisebb hajók között! Azt a lelkeshangu cikk mondja el, melyről már említést tettünk Endrődinél. A kormányrudat rendesen maga Jánosi tartja kezében. Giovanni vitorlákat rendezi. Enyhe légáramlásban, igazi vitorlázó szélben, gyakran ítéletidőben is útrakeltek s bejárták a szelek szárnyán az egész Balatont. SJánosi Gusztávnak, a műfordítónak ezek a vitorlázó évek legtermékenyebbek.
1887-1904. év között jelentek meg a nagy klasszikusok tolmácsolásai édes anyanyelvén. Még pedig Milton angol költőtől ”Az elveszett Paradicsom”. Torquato Tasso olasz epikustól „Megszabadított Jeruzsálem.” „ Angol, francia, olasz költőkből”. Giovanni Pascoli olasz költő latin műve a „Pedagogium” 1905-ben.
Ugyanis a derék, kiismert Giovanni szolgálata utolsó éveiben elbetegesedett s meg is halt. Jánosi – emlékezem rá – kísérletezett új dalmatával, de már nem tudott az új emberhez szokni. Azért 1904-ben felhagyott a sok lelki s testi örömet szerző vitorlázással s Kenese szegényebb lett a vízi csodával, mert a Stefánia Yacht Egyletnek ajándékozta hajóját.
Az 1920-as években meglátogattam gyermekemlékeim netovábbját a fürdi klub kikötőjében, a vizrevontatás előtt. A hajómunkások úgy ismerték, mint mi, s barátságosan mutattak a vízrebocsátást váró hajóra. Fehérre volt mázolva. Árbóctalanul várta, hogy igazi elemébe, a zöld vízbe engedjék.
Körüljártam nagy gyermeki csodálkozással. A bámulatot felváltotta bennem a megértő szeretet. Hozzáképzeltem régi gazdáját, aki már tíz éve elment, a nagy szellemekkel együtt társalkodik közvetlenül az eliziumi mezőkön. Talán azon vitatkoznak, hogy egy-egy tolmácsolt kifejezés helyett melyik volna a megfelelőbb. Giovannit is ott látom körüle. Kék matrózruhában s horgonyjelzéses trikójának mellén és sapkája kerületén viseli a vitorlás felírását: Dodó. Gazdája fehéren ment el; mi is őszülőfélben kerültük körül a hagyatékát, a Dodót.
Jánosi Gusztávról százéves születése évfordulójának emlékére emlékfüzet jelenik meg, amelyben a kitűnő műfordítót ünnepeljük. E sorokban pedig a százados fordulón a balatoni vitorlás sport egyik nagy példamutatójáról emlékszünk.
Nemes alakját így óvjuk a ködösülés elől.
Váth János
A Dodón vitorlázó személyek, balról jobbra a következők:
Dr. Jánossy Aurél ügyvéd, dr. Jánosi József, Jánosi Gusztáv testvére Giovanni dalmát matróz, ismeretlen személy, Jánosi Gusztáv püspök, a hajó tulajdonosa. Dr. Jánosi András (Dr. Jánosi József fia) szíves közlése szerint.
A közölt írásnak, Váth János személyén kívül is van kötődése Almádihoz. Nevezetesen az, hogy a Jánosi család az 1800-as évek végétől Almádiban szőlőbirtokkal, azon egy régi lakóházzal rendelkezett. Birtoklástörténeti ismertetés az Új Almádi Újság 1999. VI. számában olvasható. Jánosi Gusztávnak Kenesén volt nyaralója, a jellegzetes, tornyos épület ma is áll. Ennek ellenére biztosak lehetünk abban, hogy szárazon és vízen is járt Almádiban.
Kapcsolódó cikkek
- Balatoni Szemle (Egy rövidéletű folyóiratról)
- Balatoni Szemle - I. folytatás
- Balatoni Szemle - III. folytatás
- Balatoni Szemle - IV. folytatás
Forrás
Új Almádi Újság[1] 2010. (22. évf.) 2. sz. 2. p.
