Zichy Domonkos

A Helyismeret wikiből
Zichy Domonkos.jpg

ZICHY Domonkos, zichi és vázsonykői (Bécs, 1808. júl. 21.–Major, Oradna mellett, 1879. okt. 30.) r. k. püspök.

Élete

Alsóbb iskoláit Bécsben kezdte, majd Tatán, a piaristáknál folytatta, ahol 1825-ben érettségizett. Teológiát Nagyszombatban hallgatott, itt 1831-ben történt pappá szentelése után a szeminárium tanulmányi felügyelője és helyettes tanára. Egyházjogi doktor. 1836-ban győri kanonok és pápai esperes. Az 1838-as országgyűlésen káptalani követ. 1840-ben rozsnyói, 1842. február 24-én veszprémi püspökké nevezték ki. 1845-ben végiglátogatta Veszprém megyében a cseszneki, a veszprémi, a várpalotai és a balatonfüredi esperesi kerületeket. Megalapította a papi nyugdíjintézetet. Renováltatta a Gizella-kápolnát. 1845-ben egyházmegyei zsinatot hívott össze. 1846-ban megvásárolta Mayer János Györgytől a Városlődi Kőedénygyárat. 1848. szeptember 30-án Jellašiccsal való összeesküvés vádjával Ödön nevű öccsét Görgey Artúr kivégeztette. A püspök ellen is tüntettek, Ő Bécsbe menekült. Kossuth Lajos értesítette a püspöki kart, a kormány pedig lepecsételtette lakását, zár alá vette vagyonát és körözést adott ki ellene. Zichy 1849-ben lemondott a püspökségről, a szabadságharc leverése után visszavonult, papi tevékenységet nem végzett.

Művei

  • Örömvers.. Marics István Dávid úr érdemeinek...áldozott. Komárom, 1837.
  • Keresztyéni erősség lelkének szüksége, főpásztori beszéd. Rozsnyó, 1840.
  • Keresztyéni buzgóság szüksége. A veszprémi püspökségbe való beiktatásakor mondott beszéde. Veszprém, 1842.

Irodalom

  • MESZLÉNYI Antal: Gróf ~ veszprémi püspök egyházlátogatásai 1845–1846-ban. Veszprém, 1941.