Vida László

A Helyismeret wikiből
Vida Laszlo.jpg

VIDA László (Budapest, 1932. július 9. – Győr, 1985. június 8.) mérnök, algológus.

Élete

A gimnáziumot Budapesten végezte. Csillagásznak készült, de szülői hatásra a műegyetem általános mérnöki karán szerzett oklevelet. Rövid ideig a győri Vagon- és Gépgyárban dolgozott, majd haláláig a győri székhelyű Észak-dunántúli Tervező Intézet munkatársa volt. Szabad idejében eleinte a vadon élő orchideákkal foglalkozott. 1971-ben bekapcsolódott a Bakony-kutatásba és a bakonynánai Gaja-szurdok kovamoszatainak gyűjtését, valamint az Északi-Bakony szurdokvölgyeinek feldolgozását végezte el. 1975-ben megkezdte a bakonyi források vizsgálatát is. A nyolcvanas évek elején kaktuszokkal és mikrogombákkal kezdett foglalkozni. Tudományos hagyatéka a Budapesti Természettudományi Múzeumba került.

Művei

  • A Gaja-patak bakonynánai szurdokának kovamoszattársulásai. = Botanikai Közlemények, 1974. 61. sz.

Irodalom

  • GALAMBOS István: Vida László. = Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei (Folia Musei Historica-Natu-ralis Bakonyiensis), 7. Sz. Zirc, 1988.