Vass Henrik

A Helyismeret wikiből

VASS Henrik (Pápa, 1915. jún. 1.–Budapest, 2004. aug. 28.) történész. A történelemtudományok kandidátusa (1980), doktora (1990).

Élete

1957-ben a budapesti tudományegyetem Lenin Intézetében marxizmus-leninizmus szakos tanári oklevelet szerzett. 1945 és 1948 között a Pápai Néplap felelős szerkesztője. Két évig az MKP, majd az MDP Sajtóosztályának vezetője, 1951-től 1957-ig a Szikra Könyvkiadó osztályvezetője, 1961-ig a Kossuth Könyvkiadó igazgató helyettese, igazgatója. 1980-ig a Magyar Szocialista Munkáspárt Párttörténeti Intézetének igazgatója, 1983-tól az Eötvös Lóránt Tudományegyetem címzetes tanára. A Magyar Történelmi Társulat elnöke. 1961 és 1980 között a Párttörténeti Közlemények és a Propagandista szerkesztőbizottságának elnöke. Az 1917-1919-es forradalmakkal, valamint azok nemzetközi és magyarországi hatásaival, a Magyar Szocialista Munkáspárt történetével foglalkozott.

Művei

  • Munkásmozgalom-történeti tanulmányok. (Kandidátusi értekezés.) Budapest, 1979.
  • A koalíciós évek politikai pártjainak Szervezeti Szabályzatai. (Társszerző.) Budapest, 1988.
  • A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai. (Társszerző.) Budapest, 1964 – 1988.

Irodalom

  • Révai Új Lexikona. XVIII. kötet. Szekszárd, 2006.