Vargha László

A Helyismeret wikiből
Vargha Laszlo 1903.jpg

VARGHA László (Berhida, 1903. január 25. – Budapest, 1971. július 1.) kémikus, tanár. Tagja volt az MTA-nak.

Élete

A budapesti egyetemen tanult, 1926-ban szerzett doktorátust. Zemplén Géza mellett dolgozott egy évig, majd ösztöndíjasként a berlini egyetemen végzett kutatómunkát, szénhidrátokkal foglalkozott. Négy év után hazatérve alkalmi ösztöndíjas állásokat töltött be, dolgozott Szent-Györgyi Albert mellett a szegedi egyetemen és a Tihanyi Biológiai Kutatóintézetben is. 1936-tól a Richter Gedeon Gyógyszervegyészeti Gyár kutatólaboratóriumát vezette, majd a kolozsvári egyetem professzorává nevezték ki. 1950-ben Budapestre települt, ahol az újonnan szervezett Gyógyszerkutató Intézet osztályvezetője, majd haláláig igazgatója. Tudományos kutatásokat elsősorban a szénhidrátok és a gyógyszerkémia területén folytatott. Kidolgozta az ösztrogén hatású szerek új szintézisét. Munkája során számos molekula szerkezetét állapította meg. Élete utolsó szakaszában a rák kemoterápiájával és az antituberkolinok kutatásával foglalkozott. Mintegy száz magyar és idegen nyelvű publikációt tett közzé. 1956-ban Kossuth-díjat kapott.

Irodalom

  • BRUCKNER Győző: Vargha László 1903–1971. = Magyar Tudomány, 1971. 11. sz.