Vörösberény falu településszerkezetéről
Az Új Almádi Újság utóbbi két számában Balatonalmádi városközpontja kialakulásának kérdéseiről esett szó. A várost alkotó egyik településrész az ősi Vörösberény falu, ez a tény feltétlenül indokolja, hogy röviden megismerkedjünk kialakulásával, illetve településszerkezetével. A tudományos igényű tipologizálás többféle falutípust ismer szerkezeti szempontból, amelyekre e rövid cikk keretében nem lehetséges és nem is szükséges kitérni, csupán annyit kell említeni, hogy az úgynevezett „halmazfalu” meghatározás áll legközelebb Vörösberényhez.
Vörösberény falunak a hozzá tartozó területen belüli elhelyezkedése igencsak sajátos formát mutat. Általában a falvakat a hozzájuk tartozó földterületek („a falu határa”) veszik körül, így többé-kevésbé centrikusan helyezkedik el a lakott belterületi rész, azaz maga a falu. Vörösberény esetében teljesen más képpel állunk szemben. Az 1858 évi kataszteri felmérés térképlapjain van lehetőségünk mindezt tanulmányozni.
Akkoriban két út vezetett be, illetve át a falun. Egyik Szentkirályszabadja felől közelítette meg a települést, nem pontosan a mai Megyehegyen átvezető úton, hanem kétfelől, a Sátorhegyen és a Malomvölgyön keresztül. A másik, egyben fontosabb út volt a Kenese felől Alsóőrs irányába átvezető út, ami természetesen Almádin (akkor még Szentkirályszabadján) is keresztülment. Ezen út mellett két csárda volt - ez is mutatja jelentősebb voltát - egyik a Fűzfői csárda, a másik pedig a Torgyőpi csárda Zala és Veszprém vármegyék határán. A Kenese-Alsóőrsi út nyomvonala lényegében megegyezik a mai 71 számú úttal, az abból leágazó a Thököly úttal, valamint az Almádiba továbbmenő Veszprémi út egy szakaszával.
A falu keleti határa akkor még Kenesénél volt, azaz nagyjából megegyezett a mai Balatonkenese Balatonfűzfő települések közös határával. Vörösberény nyugati határa pedig a mai Vörösmarty, Szép Ilonka és a Szabadság utak nyomvonalán húzódott. Amint a mellékelt térképrészlet is mutatja a falu a hozzá tartozó hatalmas terület legszélén helyezkedett el, ami a bevezetőben említett sajátos formát jelenti.
A Veszprém, illetve Szentkirályszabadja felől bevezető út (ma Veszprémi út) keleti oldalán csupán a két templom és közöttük az iskolák, valamint néhány ház állt, amelyeknek telkei megközelítőleg a mai Köztársaság útig terjedtek ki. A Kenese felől Alsóőrsre menő út Balaton felőli oldalán csupán a jezsuita rendházhoz tartozó magtárépület állt. Így némi egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy a falu két út által bezárt terület sarkában helyezkedett el. Ebből egyértelműen látszik, hogy Vörösberényben nem a falu közepén állt a templom, az iskola és a községház, mint a korábbi cikkekben említett klasszikus esetekben.
Érthető, hogy a Szent Ignác templom és a rendház a falu legszélén állt, mert a mai református templomot a reformáció idején a katolikusoktól vették el, akik csak 1779-ben építették meg új templomukat, néhány évvel a rendház felépítése után.
A református erődített templom környéke 1858-ban szinte teljesen beépítetlen volt, amint ez a mellékelt térképrészleten is látható. A templom már a XIII. században állt és csaknem biztos, hogy nem a falu szélére építették. Legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a környező beépítés a török időkben elpusztult és nem építették újjá valamilyen oknál fogva ezt a falurészt. Bizonyosan ez lehetett a falu egykori központja. Erre utal a templom előtti út, és a mai Ady Endre út kiteresedése, ahol az önállóság megszüntetéséig a községháza is működött.
További sajátossága Vörösberény településszerkezetének, hogy nyugat-délnyugat felől csupán a Séd patakig terjedt a beépítés, amit csak részben indokolnak a terepadottságok. A Séden 1858-ban már két malom működött, amire utal a térképen többször előforduló Mühlgraben (malomárok) felirat is. Természetesen már állt a Séd patak feletti kőboltozatos híd, amelynek építési ideje nem ismert, de egy vármegyei közgyűlési jegyzőkönyv 1825-ben a javítására költött pénz elszámolásáról tesz említést. A híd környékén nem voltak ekkor még épületek.
Igen érdekes elhatárolódást találunk a földek művelési ágát tekintve az említett rendkívül precíz kataszteri térképen. Nevezetesen azt, hogy a Kenese-Alsóörs út feletti területen Almáditól (Szentkirályszabadjától) Litérig csaknem kizárólag szőlőművelés folyt, viszont az említett út Balaton felőli oldalán levő dűlőkben egyáltalán nem voltak szőlők. Ez alól kivétel a Lokhegy Almádihoz közvetlenül csatlakozó része, ahol viszont csak szőlők voltak.
A falu egykori településszerkezete a mai térképeken is világosan felismerhető, hiszen a figyelmes szemlélő az 1858 évi térképen ugyanott találja a régi utcákat, ahol ma is vannak. Mondhatjuk, egyetlen utca sem szűnt meg, ellenben nagyon sok új utcát nyitottak, ez a földterületek elaprózódását jelentette, és ezt az „eredményt” ma már nem ítéljük minden esetben pozitívnak.
Balatonalmádi város amint ez a három részben megjelent ismertetésből kiderül, két alapvetően ellentétes szerkezetű településrészből áll, ami nem kevés gondot jelent a város arculatának egységes formálása szempontjából.
Forrás
Új Almádi Újság[1] 1999. (11. évf.) 9. sz. 2. p.
