Véghely-villa
Almádi egyik legrégebbi és legnagyobb nyaralója volt, amely egy szőlőben épült pince-présház épület átépítésével és lényeges bővítésével jött létre. Eddigiekben a nagyobb birtokok feldarabolásával kialakult telken épült nyaralókról esett szó. A Véghelyvilla ennek az ellenkezőjére ad példát, mert két szőlőbirtokból történt egyesítéssel jött létre, bár telekkönyvileg még sok évtizeden át külön szerepelt a két rész.
Az 1858. évi kataszteri felmérés adatai szerint a korábban megvett terület Rozsos Antal szentkirályszabadjai földbirtokosé volt, amelynek nagysága 2 k. hold 68 négyszögölet tett ki, amiből 1 k. hold 924 négyszögöl a szőlő. Birtokállási megjelölése „Szőlő pincével a berényi dűlőben”, amelynek területét 1868-ban kiigazították és így 2 k. hold 192 négyszögöl nagyságú lett. Ekkor már Varjú József és neje tulajdonában volt a szőlőbirtok. A megözvegyült Varjúnétól 1875. április 10-én vették meg Simon Rudolf és neje Ernhoffer Aloizia veszprémi lakosok, 1850 osztrák értékű forintért.
Véghely Dezső és neje Molnár Júlia, 1884. augusztus 27-én, 3070 o. é. forintért vásárolta meg a szőlőbirtokot Simon Rudolf örököseitől. A terület ekkor már az 1882. augusztus 27-én felfektetett almádi telekkönyvben szerepelt, változatlan nagyságban. Véghely alispán 1897. április 23-án bekövetkezett halála után, fele rész az özvegyé, fele rész pedig az öt Véghely gyereké lett, az özvegy haszonélvezetével terhelten.
Véghely nagyon kedvelte Almádit, amit bizonyít, hogy itt írta az 1886 júliusában elkészült „Emléklapok rendezett tanácsú Veszprém város életéből” című munkáját. Ugyancsak erre vall, hogy a szőlőbirtokon levő földszintes, alápincézett, az 1858. évi adatok szerint 79 számú lakóházat, 1890 évben jelentősen kibővítette. A meglevő épületet a kor stílusának megfelelően faszerkezetű verandával megszélesítette, és egy emeletes, a régi épületre merőleges szárnyat, valamint egy díszes tornyot építtetett hozzá. Ezzel létrehozta az akkori Almádi legnagyobb nyaralóépületét, amelyik viszonylag kis változtatással ma is áll.
A másik birtokrész az 1858. évi felmérés szerint Pásti (öreg) János özvegy szentkirályszabadjai kovácsé volt, kitől leánya örökölte 1868-ban, majd eladta 1882. március 3-án Petke Imréné sz. Földes Lina szentkirályszabadjai lakosnak 200 o. é. forintért. A szőlőbirtok nagysága 1 k. hold 1342 négyszögöl, amiből 1 k. hold 426 négyszögöl volt a szőlő, a birtokállása pedig „Szőlő pincével a berényi dűlőben” volt. 1886. január 22-én vette meg Véghely a birtokot az örököstől 1000 o. é. forint vételár ellenében. Ezzel a két egymás mellett fekvő birtok együttes nagysága 3 k. hold 1534 négyszögöl lett, amiből 2 k. hold 1350 négyszögöl volt a szőlő. Az utóbb vásárolt birtokon csak pince volt, aminek bővítéséről nincs tudomásunk. Véghely halála után ezen birtokrész is az előzőekben említett örökösöké lett, azonos megosztásban.
A birtok nagysága a vasút építése során kisajátítás miatt csökkent 648 négyszögöl területtel. Az 1923 évi kataszteri birtokívek összesítése szerint, a Véghely-birtok 3 k. hold 1156 négyszögöl nagyságú a következő megoszlásban: szántó 884, kert 1 k. hold 896, szőlő 769, erdő 1204, földadó alá nem eső terület 403 négyszögöl. A birtok az 1952-ben történt államosításig a család tulajdonát képezte.
A toronyszobában volt a családi levéltár, amelyben irataikat őrizték. Sajnos a háború során kirabolták, és szétszórtak mindent, emiatt helytörténet szempontjából igen értékes adatok semmisültek meg.
Az épület pincéje „Kakas csárda” néven ismert, az épület földszintjén irodák és az emeletes szárnyban az Auróra Hotel alkalmazotti szobái vannak. A helyzetet ismerők szerint annak idején a toronyszoba volt a helyük a külföldieket szemmel tartó BM-alkalmazottaknak.
Az épület mind jelentőségénél, mind állapotánál fogva érdemes helyi védelemre, aminek megfontolása az új tulajdonosok számára ajánlható.
Forrás
Új Almádi Újság[1] 1996. (8. évf.) 4. sz. 2. p.
