Regnard Gergely

A Helyismeret wikiből
Regmard Gergely.jpg

REGNARD Gergely (Ottmachau, 1678. aug. 11.–Heinrichau, 1732. szept. 27.) apát. Zirci apát.

Élete

Sziléziai ciszterci szerzetes, 1715 és 1725 között a Zirci Apátság adminisztrátora. Társaival együtt Pápáról irányította a Zirci Apátság és a falu újjáélesztését. 1725-ben Heinrichau és Zirc apátjává választották. Megtanult magyarul, telepeseket hívott Nagytevelre, Bakonykoppányba és más falvakba irányította őket. 1726-ban elkészítette Witwer Atanáz karmelita építésszel az új zirci monostor terveit. Még ebben az évben négy szerzetessel a zirci ideiglenes házukba költözött, abba az emeletes épületbe, amely ma is áll a bakonybéli út torkolatával szemben. Személyesen jelölte ki a templom és a kolostor helyét, felkereste az apátság előszállási birtokát. Az építkezés költségeire 12 ezer forintot adott a zirci adminisztrátornak. Bécsben kőműves-csapatot szervezett, akik a következő év márciusában elkezdték az építkezést. 1727-ben ismét járt Zircen és Előszálláson, március 12-én lerakták az egy emeletes barokk monostor alapkövét.

Irodalom

  • A Ciszterci Rend története
  • ALPÁR Lucián: A zirci apátság függetlenítésének kérdése. Budapest, 1942.
  • A hazai Ciszterci Rend emlékkönyve. Budapest, 1896.