Révai Miklós

A Helyismeret wikiből
Revai Mikos.jpg

RÉVAI Miklós (Nagyszentmiklós, 1750. február 24. – Pest, 1807. április 1.) költő, nyelvész, szerzetes tanár.

Élete

A szegedi piaristáknál tanult, 1769-ben lépett a rend tagjai közé. A szerzetesi életformát nehezen viselte, szenvedélyes természete sok összeütközésbe sodorta. Veszprémben és más városokban teológiát tanított, Bécsben rajzot és műépítészetet tanult. 1778-ban szentelték pappá Nagyváradon, ahol először rajztanító, majd az akadémia bölcselettanára. Később többfelé is tanított, közben egy esztendeig Pozsonyban szerkesztette a Magyar Hírmondót, az első magyar nyelvű hírlapot. Bécsben rajzra tanította Széchenyi Istvánt, 1802-től a budapesti egyetem tanára. Szabadelvű vallási felfogása és lelkes hazafisága miatt sok üldöztetésben volt része. A magyar nyelvtudomány egyik legnagyobb alakja, az első rendszeres magyar stilisztika szerzője. Kapcsolatát Veszprémmel soha nem szüntette meg. A keszthelyi származású Péteri Takács József ekkor már Veszprémben élt, Révai élete vége felé őt tette meg művei örökösévé. Péteri Takács Hertelendy és Hornyik kanonokok támogatásával 1806-ban megjelentette Elaboratior Grammatica Hungarica c. alkotását. 1799–1800-ban Balatonfüreden gyógyítatta magát.

Művei

  • A régi magyar írásmód és a Magyar szép toll. (Mindkettő kéziratban.)
  • A magyar alagyáknak I. könyve. Nagykároly, 1778.
  • Városi építésnek eleji. Buda, 1780.
  • Révai Miklós elegyes versei. Pozsony, 1787.
  • Elaboratior grammatica Hungarica. 1–2. Tom. Pestini, 1803–1806.
  • Antiquitates literaturae Hungaricae. Pesthini, 1803.
  • Révai Miklós kéziratban hátrahagyott egyházi beszédei. Budapest, 1887.

Irodalom

  • BESSENYEI György: Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék. Béts, 1790.
  • BÁNÓCZY József: Révai Miklós élete és munkái. Budapest, 1879.
  • CSAPLÁR Benedek: Révai Miklós élete. 1–4. Köt. Budapest, 1881–1889.
  • RUBINYI Mózes: Révai Miklós élete és nyelvészeti törekvései. Pozsony, 1904.
  • RUBINYI Mózes: Révai Miklós halálának 150. évfordulójára. = Magyar Nyelvőr, 1957. 3. sz.
  • NÉMETHY Ferenc: Révai Miklós halálának 150. évfordulójára. = Magyar Nyelv, 1958. 2. sz.