Pesovár Ferenc

A Helyismeret wikiből
Pesovar Ferenc.jpg

PESOVÁR Ferenc (Herend, 1930. április 23. – Veszprém, 1983. február 27.) néprajztudós, muzeológus. Testvére Pesovár Ernő táncfolklorista.

Élete

A piaristák veszprémi gimnáziumában tanult, ahol Molnár István révén ismerkedett meg a néptánccal. Bátyjával együtt táncolt a gimnázium együttesében, a bakonyi falvakban néptánc-gyűjtéssel is próbálkozott. 1955-ben a budapesti tudományegyetemen, muzeológia–néprajz szakon végzett. 1949-től a Honvéd Művészegyüttes hivatásos táncosa, 1950-től a Népművelési Intézet külső munkatársaként Somogyban és Szatmárban néptánc-kutatásokat végzett. 1954-től a Néprajzi Múzeum gyakornoka, 1955-től a Kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum munkatársa, 1957-től haláláig a székesfehérvári István Király Múzeum tudományos főmunkatársa. A dunántúli tánchagyományok kutatásai mellett az egész magyar népterületre kiterjedtek gyűjtései, amelyek közül különösen az erdélyi tánc- és népzenei gyűjtések jelentősek. Kutatta a pásztor-művészettel kapcsolatos, és a jeles napokhoz kötődő népszokásokat is. Negyedszázadon keresztül kutatta Fejér megye népszokásait, népdal- és néptánc-kincsét. Külső munkatársa volt az ötkötetes Magyar néprajzi lexikonnak.

Művei

  • Tyukod táncai és táncélete. Budapest, 1954.
  • Fejér megyei néptáncok. I. Alapi táncok. Székesfehérvár, 1960.
  • Kanásztánc és seprűtánc - mutatványos táncaink két típusa. Budapest, 1969.
  • A magyar nép táncélete. Budapest, 1978.
  • Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene. Székesfehérvár, 1982.
  • A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. Székesfehérvár, 1983.

Irodalom

  • MARTIN György: Pesovár Ferenc (1930–1983). = Néprajzi Hírek, 1983. 1–2. sz.
  • ANDRÁSFALVY Bertalan: ~ emlékezete. (Műveinek jegyzékével.) = Eth, 1984. 2. sz.
  • MARTIN György: Pesovár Ferenc (1930–1983.) = Honismeret, 1984. 5. sz.
  • LUKÁCS László: Pesovár Ferenc. = Honismeret, 1993. 3. sz.
  • LUKÁCS László: A juhait kereső pásztor. ~ emlékezete. = Eth, 1994. 2. sz.