Perczel villák
Sokan ezen a néven ismerték Almádiban a Pinkóci úton lévő két szomszédos épületet, holott a birtoklástörténeti adatok szerint viszonylag rövid ideig volt tulajdonos a Perczel család. Mint eddig, most is az 1858 évi kataszteri felmérésből indulhatunk ki a birtokok történetét vizsgálva.
Pinkóci út 2. számú épület.
Az 1858 évi adatok szerint a tulajdonos Kék János és neje Till Mária veszprémi lakósok. A birtok nagysága 1 katasztrális hold 692 négyszögöl és a 36 számú lakóház állt rajta, 20 négyszögöl, azaz 72 m2 beépített területtel. A birtok a Pinkóci úttól a Remete patakig terjedt. Akkoriban a Pinkóci út meredek szakasza nem volt megnyitva, így a birtok csak a másik irányból volt megközelíthető.
A birtok többször került eladásra és érdekes módon több esetben a két birtoknak azonos volt a tulajdonosa, a következők szerint. Kék János utáni tulajdonosok sora: 1862-ben Nemcsik Sándor, 1883-ban fél birtok Wessel Lipót, 1884-ben fél birtok Csikász József, 1885-ben fél birtok Münnich Márton, 1886-ban a másik felét Nemcsik Antal és Fa Mária örökölték. 1886, 1887, 1891, 1893 és 1896 években is változtak a birtokosok, több esetben egy éven belül.
Perczel Sándor budapesti lakós 1901. augusztus 17-én vásárolta meg 5000 koronáért a birtokot. 1917. november 18-án kelt bejegyzés szerint Perczel Berta és Perczel Miklós örökölték, akik 1919 október 12-én eladták Liska Árpádnak.
Az épület mai képe nem azonos az 1858 évi térképen jelölttel. Viszont csaknem biztosan állítható, hogy a Pinkóci úttal közel párhuzamosan fekvő, földdel borított pince az 1858 évi térképen ábrázolt épület része volt. Az 1905-ben kiadott képeslapon látható épület részben azonos a ma meglevővel, leszámítva a nyugati irányú bővítést.
Pinkóci út 12. számú épület.
1858-ban a tulajdonos Csomai József és neje Segesdi Terézia veszprémi lakósok, a birtok nagysága 3 katasztrális hold 1361 négyszögöl és a 35 számú lakóház állt rajta, amelynek területe 30 négyszögöl, azaz 108 m2. Jelentős nagyságú birtok volt, mert a Pinkóci úttól az egykori vasúti pályatesten túl volt a másik határa. Ezt igazolja az a tény, hogy az 1916. május 8-án kelt telekkönyvi bejegyzés miszerint a vasút számára kisajátítás történt, 78 négyszögöl nagyságban. A birtok egy része volt szőlő 1k.hold 1522 n.öl terjedelemben, a lakóháztól és egymástól függetlenül két önálló pince is volt a telken. A szomszédos birtokhoz hasonlóan gyakran cserélt gazdát a birtok, aminek teljes körű ismertetése egy cikk keretében nem lehetséges, csupán rövid áttekintés adható a következők szerint.
Csomai József után 1864-ben Nyers György, 1871-ben Nemcsik Sándor, 1883-ban Csikász József, 1885-ben Münnich Márton, 1887- ben Kecskés Pálné, 1891-ben ismét Münnich Márton, 1893-ban Münnich Márton örökösei voltak a tulajdonosok. Perczel Sándor budapesti lakós 1896. december 1-én vette meg 820 forintért a birtokot, amelyet 1917. szeptember 20-án kelt bejegyzés szerint bonyhádi Perczel Berta, férjezett Kisfaludy Jánosné és bonyhádi Perczel Miklós örököltek. A birtokot viszonylag rövid időn belül, 1919. október 17-i telekkönyvi bejegyzés szerint eladták Liska Árpád és neje budapesti lakosoknak.
A telken ma álló, eredeti formáját őrző épület építési ideje nem ismert, de analógiák alapján 1898-1902 körül épülhetett. Mellette állt egy faszerkezetű torony, amelyet valószínűleg kilátónak szántak, építésének és elbontásának időpontja eddig nem ismert. Az 1923 évi kataszteri térképen jelölték, mint minden Almádiban levő tornyot, akár az épült része volt, akár csak mellette állt.
Az említett rendkívül gyakori tulajdonos váltást illusztrálja, hogy 1858 és 1927 között a 2. számú épületnél 47 esetben, a 12. számú épületnél pedig 30 esetben jegyeztek be a telekkönyvbe eladást illetve vételt. Az 1923 évi kataszteri birtok- jegyzék szerint mindkét birtok tulajdonosa dr. Rosenberg Lajos és neje Neumann Rudolfina veszprémi lakósok, akik 1920. február 3-án vették meg a birtokot Liska Árpádtól. A birtok nagysága ekkor 3 k.hold 1585 n. öl, a csökkenést az időközben történt eladások és az említett kisajátítás idézte elő.
Mindkét épület a régi Almádit idézi fel szemünkben, remélhetőleg és a tulajdonosok szándéka szerint is változatlanok maradnak.
Forrás
Új Almádi Újság[1] 2004. (16. évf.) 3. sz. 2. p.
