Nem kell mindent magyarázni ...
Minden egyes sors lenyomat a létezés keresztjén... — Valami szépet, emelkedettet szeretnék írni az ötven esztendeje, 1944. május 16-án felszentelt, majd két nappal később első miséjét szülőfalujában bemutató ciszterci szerzetesről. Kerekes Károlyról, aki ma Zirc apátja. Ám mégis, — amint ülünk a budai, egykori Szent Imre Kollégium épületének egyik lakásában (a kollégiumból mennyi katolikus diplomás került ki!), s amely tizenegy esztendeje otthont ad az apát úrnak — előbb az ötlik eszembe, vajon 1944-ben milyen érzés- és gondolatvilággal indulhatott az ií]ú szerzetes; amikor pontosan tudni nem, de látnl-érezni lehetett, Magyarország sorsfordító időket él, súlyos jövő elé néz.
Kerekes Károly rövidesen, bárha ennek érdekében semmit nem tesz, kibillent ebből a gondolatkörből is. Hófehér, dús haj: az egykori "gyönge gyermeken" — akit, gondolván, úgysem bírná a szigorú földműves életet, beírattak az egri ciszterci gimnáziumba — nem látszik a hetvenhét esztendő, amikor az ember mögött már — idézi az apát a falujabeli mondást — ott áll a két kaszás.
Előttünk az asztalon a szülök fényképe. Az édesapáé, amely még az előtt készült, hogy a féltve őrzött ezer négyszögölnyi mintaszőlőst kiszántották a nagyüzemi gazdálkodás hősi dühében "sztalineccel". Ugyanaz a tekintet, a szoros-sűrűre vont, ám végtelenül szelíd, sőt bíztató nézés. S halad az emlékezés, ugrálva, hol ide, hol oda az időben, egyik pillanatban Kistállyán járunk, ott ülünk a kis lovasszekér bakján, amelyen az édesanya a megélhetést adó napi fejadaggal együtt a kisdiákot is befuvarozza a városba. Majd jönnek az egri tanárok. a döntés, amely eljegyezte a szerzetességgel. A végső háborús időkben nem nyílott mód, hogy a szentíráskutatás iránt érdeklődő fiatai szerzetes Rómába utazhassék további tudományos elmélyülésre. Majd ha kissé rendeződik a helyzet, biztatta a szintén faluból indult főapát, Endrédy Vendel.
A görög-latin szakos tanár abban az esztendőben, 1945-ben szerzi meg a diplomát, amelyben a klasszika-filológia, a blbliakutatáshoz elengedhetetlen keleti nyelvek ismerete — ekkor még a nagy hírű Moravcsik professzor a Pázmány Péter Tudományegyetem professzora — alighanem a szellemi fényűzések közé tartozott.
Ma is szelíd mosollyal, a paraszti emberek tiszta derűjével emlékezik Kerekes Károly, mint sodorta el Tacitust a krumplibeszerzés fontossága. Vajon a római gondolkodó hogyan vélekedett volna, ha látja, a történet filozófiájából doktori dolgozatát készítő tudós-szerzetest doktorálás helyett Egerbe irányítja a történelmi kényszer és a szerzetesi fegyelem: mint falusi, talán könnyebben tudja intéznt az élelmiszerbeszerzést az éhező rendtársaknak. (Később, más témából mégis megszerezte a doktorátust.)
S röppen tovább a gondolat: a szavak nyomán fölbukkannak a keleti ember világlátásának sajátosságai: hogyan jelentkezik ez a Bibliában, s azután a krisztusi metaforákra, az "Úristen humorára" terelődik a szó: a példabeszédek az egyik embernek szólnak, hogy a másik is értsen belőle.
A szétszóratásban, amikor papként nem működhetett, előbb a Dunántúlon, majd Borsodban orosz nyelvre okította a diákokat. Minden bizonnyal ez is küldetés volt. Amikor jelentkezett erre a feladatra a minisztériumban (s amely állás elnyerésére esélye lehetett), még nem ismerte ezt a nyelvet. Nyár végére azonban már annyira elmélyedt benne, a szovjet fogságból éppen hogy hazatért testvér segítségével, aki átsegítette a kiejtési nehézségeken, hogy tanári vizsgát tett belóle.
Gondolunk-e ma arra, azokban az ötvenes esztendőkben például Adonyban ilyen szellem adta elő a tananyagot; s tudom, ha az apát nem említi is, a tudás mellé tisztesség-municiót is adott: olyan erkölcsiséget, amelyről szólni aligha lehetett. Személyisége volt a közlő, a jel.
S máris újabb mosoly-történet: a menekült görög kommunisták lakta Belojanniszban is megbízták tanítással. Mit érdekelte a tanügyi hatóságokat, hogy micsoda különbség mutatkozik az ógörög és újgörög nyelv között. S Kerekes Károly máris hozza a példákat, elemez és összehasonlít, érvel, magyaráz a görög és macedón nyelv viszonyáról, s hogy ezekben jóval erősebben érződik a szláv hatás, mint például a magyarban.
Sztálin születésnapján a falu vezetőjének ünnepi beszédet kellett mondania. Közölte a járási pártvezetőkkel, elmondja, ha megküldik neki a szöveget... Kerekes Károly ciszterci szerzetessel íratták meg végül, aki újgörög nyelven az emberek békességéről formálta a szavakat Sztálin és a kommunizmus említése nélkül...
Az idei esztendő várhatóan meghozza, hogy a zirci apát végre az anyakolostorba költözhessen. A szerzet él, egyre erősödik...
A gondolkodás szeretne mindent megérteni, olyasmit is, ami nem tartozik a megértendók sorába. Erre figyelmeztet Kerekes apát. amikor így búcsúzik: "Ne akarjuk hitünk misztériumait mindenképpen megmagyarázni, mert azzal tönkretehetjük."
Forrás:
Új ember 1994. 23. szám 7 p.
