Lázár Ferenc

A Helyismeret wikiből
LAZAR Ferenc.jpg

LÁZÁR Ferenc (Pápa, 1883. június 9. – ?) jogász, felsőházi tag.

Élete

Középiskolai tanulmányait részben a Pápai Református Gimnáziumban, részben Budapesten végezte. Jogi tanulmányokat is a fővárosban folytatott. A joghallgatók tudományos egyesületének elnökeként a nemzeti irányú főiskolai mozgalmak irányítója volt. Először ügyvédként dolgozott, majd a Lipótvárosban közjegyzői irodát nyitott. A Károlyi kormány ellen szervezkedő Területvédő Liga alapító tagja, a Tanácsköztársaság bukása után pedig a Keresztény Nemzeti Párt elnöki tanácsának tagja. 1920-ban Budapest törvényhatósági bizottságának tagjává választották, itt több bizottságban is dolgozott. 1927 után az Országgyűlés felsőházának tagjaként több bizottság aktív tagjaként tevékenykedett.

Irodalom

  • Veszprémmegyei fejek. Veszprém, 1929.