Kossuth Lajos forrás kútháza

A Helyismeret wikiből

Balatonfüred, Gyógy tér


     A négy sarokpilléren és nyolc sima kőoszlopon álló műemlék kútház klasszicista stílusú, a később épült romantikus tetőt díszes fakonzolok tartják. A kútházon az 1802-es évszám olvasható, a mellette elhelyezett tábla szerint Lechner Mátyás tervezte és építette 1800-ban, Fruman Antal 1852-ben átépítette.

     A tábla szövege helyesbítésre szorul. Nem bizonyított ugyanis, hogy a kútház első ismert tervét Lechner Mátyás készítette, ő nem építész, hanem gazdasági szakember volt. „A kúton lévő felirat, valamint az egyéb helyeken rögzített, ezzel egyező adatok korrekcióra szorulnak, mert az építmény kettőnél több periódusú, tervezői közül pedig csak Fruman Antal biztos személy.” - írta 1984-ben Schildmayer Ferenc, a kút történetét kutató építész.[1]

     A fürdőtelepi épületeket bemutató képzeletbeli sétának azért ez a jellegzetes építmény a kiindulópontja, mert az itt feltörő szénsavas gyógyvíznek, a savanyúvíznek köszönhető, hogy a település már a 18. században ismertté vált.

     A háromszáz éves gyógyító múltra visszatekintő telep központja itt alakult ki. Út vezetett a forrásokhoz, a kút köré épültek a gyógyulni vágyó, vagy szórakozni akaró vendégek ellátását szolgáló apátsági és magánépületek.

     A tihanyi apátság tulajdonában lévő, lakatlan, kopár területen feltörő savanyúvizes források már az 17. század végi leírásokban is szerepeltek.[2] Vizük kezdetben szabadon folyt a Balatonba, vörösre festve a talajt. (Bár a rómaiak ittlétének van nyoma Füreden, arról azonban hitelt érdemlő adatok nincsenek, hogy a savanyúvizet gyógyításra használták volna.) Csak a pásztorok, halászok ismerték gyógyító hatását, híre szájhagyomány útján terjedt.

     Ezt a kutat a korabeli írásokban „Fő-ivókút”-nak nevezték, de hívták borkútnak, savanyúvízkútnak is. Vizét soha nem használták fürdésre, csak ivókúrára. A néhány méterrel keletebbre fakadó, gyengébb erejű másik forrás volt a középkút, ennek vizét szintén ívásra használták. Az 1860-as években juhtej savójával keverve tüdőbetegségek gyógyítására árusították, ezért savókútnak is nevezték. (Ma egy lefedett betonhengerben tör elő, vizét az épületbe vezetik.)

     A harmadik kút az Őskút vagy Fürdő-forrás, vize csak fürdésre szolgált. Erre épült a fürdőház, ma is az épületben található. Történetéről a szívkórház ismertetésében szólunk. (2.) A kút és környékének leírása számos útinaplóban, fürdőlevélben, visszaemlékezésben megtalálható. Gyógyító vízéhez verseket írtak, a kút mellett elhelyezett táblákon Fejér Antal, Garay János, Vitkovics Mihály, Berzsenyi Dániel, Berda József, Keresztury Dezső verseinek részletei olvashatók. A kútházról készült rajz metszeteken, savanyúvizes ivópoharakon, füredi levélpapíron is szerepelt.

     A történeti források szerint az itt feltörő vizet először Lécs Ágoston tihanyi apát 1743-ban foglalta egy kivájt fatörzsbe, hogy a szennyeződésektől megóvja.

     1772-ban Crantz Henrik bécsi professzor elemezte először a vízét. Már 1780-ban egy orvos leírja, hogy a víz a lép, gyomor, vese és epe fájdalmakat csillapítja, gyógyítja a májat, a székrekedést, étvágyat csinál, erősíti a testet.[3]

     1775 tavaszán egy hatalmas felhőszakadás a főforrást vízzel árasztotta el, megrongálta, s több hétre használhatatlanná tette. Ezután … a fő-ivókút … hét lábnyi magas kőfallal keríttetett körül s három vascsővel láttatott el. A fürdőtér is akkor lőn elegyengetve s rajta néhány fa ültetve.”[4]

     Fontos adatot tartalmaz Reznák Márton Ágoston-rendi perjel visszaemlékezése az 1783-ban itt tapasztaltakról:„Az addig csak fatörzsbe foglalt forrást az akkori apát, Vajda Sámuel, vörös színű tetővel látta el, amelyet négy faoszlop tart. Kívül körben padok vannak. A forrást vörös márvány veszi körül, amelyen a felírás olvasható: „Has aquas amor patrius hac corona cinxit 1782.” (Ezt a forrást a hazaszeretet övezte márványkoronával, lapokkal, 1782-ben.)”[5] , tehát a kút ebben az évben kapta díszes tetejét, márványfoglalatát és köré a padokat. Pálóczi Horváth Ádám 1785-ben készült térképe a főforrást körülfalazással együtt jelöli, míg a középső forrást egy kis körrel ábrázolja.[6]

1787–1802-ig, 15 éven át a fürdőhely a Helytartótanács kezelésében volt. Már ekkor palackozták, és külföldre is szállították a kút vizét, két négylovas kocsi vitte Bécsbe.

     Az 1782-ben emelt négy faoszlop helyett 14 év múlva már kőoszlopokat talált az idelátogató: „Füredi savanyú víz. Szala Vármegyében, földes Ura a Religyió Kintstár, fekszik Fürednek szomszédságában, Balaton tava partyán. Nevezetes e kútfő nem tsak Magyar; hanem még külső Országokban is, mind jó ízére, mind pedig külömbféle orvosló hathatosságaira nézve, mint hogy esztendőről esztendőre szaporodnak az azzal élő Uraságok; a Vendégfogadók, és más megkívántató alkalmatoságok is azokhoz képest megszaporittattak. ... A kútfő az előtt fedezetlen vala, de már most márványkővel van körül véve, s felül lévő vas rostélyozattyán lehet belőle a savanyú vizet meríteni: körülötte pedig a kő oszlopokon kívül, alkalmatos ülések készíttettek, tovább egynehány lépéssel van hasonló zár alatt a más kútfő, melly a mostani Füredi Doctornak állítása szerént sok vasat foglal megában; a mellett pedig a fördő szobák. A külömbféle Úri vendégek számokra készültt épületeken kívül pedig killyebb sétáló helyek is vagynak, s nem tsak a betegeknek: hanem a magok mulattatása végett, nyárban ide utazni szokott Uraságoknak is kellemetes mulatási helyet szolgáltat …”[7]

     A Veszprém Megyei Levéltárban található a kútház legkorábbi ismert tervrajza. 12 oszlopon állt, a kupolán lévő tornyocska zászlóján az 1800-as évszám szerepel. A rajzon nincs évszám, és szignálva sincs, ezért építésének idejére csak a feliratból lehet következtetni. Ezt a tervet Lechner Mátyásnak tulajdonították,[8] ő azonban nem építész, (ezt jelölte volna), hanem gazdasági szakember volt. Schildmayer Ferenc szerint Lechner, aki a rend eltörlésének ideje alatt (1786–1802) a Tanulmányi Alap részéről hagyta jóvá az építkezéseket, illetve elsősorban azok költségajánlatait, 1800-ban készült jelentésében hivatkozott egy Talherr nevű építész felvilágosításaira a füredi épitkezésekkel kapcsolatban. Joseph Talherr neve és aláírása 1787–1802 között több iraton is szerepelt mint magyar királyi állami építész. Feltételezhető tehát, hogy ő volt a terv készítője is. A kútház az 1800-as terv alapján, nagy valószínűséggel az 1800-as évek elején felépült, mert a mai alaprajz, az oszlopok és pillérek méretei néhány centiméteres eltéréssel megegyeznek a terven ábrázoltakkal.[9]

     A Veszprém Megyei Levéltárban található, 1802-ben készült rajzon a fákkal körülvett kútház a terven szereplő alakban látható, Zákonyi Ferenc szerint a rajzot Lechner Mátyás készítette.[10]

     Eissl Michael osztrák utazó 1808-ban így látta a kút környékét: „A főforrás felett 16[11] toskánai oszlopon nyugodva egyszerű templom áll nyitott kupolával. Kőlépcsők vezetnek a forrásig, mely az ivókúra idején túl, zárva van. Ettől nem messze van egy másik, hol a savanyúvizet nagy edényekben felfogva, elszállítják. Ezen barátságos, szép épületeket egy szabad tér veszi körül, melyet fasorok kereszteznek, úgy, hogy azok árnyai alatt a kút vendégei szükséges sétájukat végezhetik és mindjárt a forrásból meríthetnek, vagy a rendelkezésre álló szolgálatra kész emberekkel meríttetnek, kik ezen célra poharukat mindig kiöblítve és megtöltve a vendégnek nyújtják.”[12]

     Az 1826-os tűzben elpusztult a kerítése, 1831-ben „Adler József akkori fürdőorvos a források épségben tartására fordítván figyelmét, azokat uj keritéssel elláttatta s fölcsinosíttatta.[13]

     A következő, 1834-es nagy tűz pusztítása után Packh János tervet készített a mai Gyógy tér körüli épületek bővítésére, és új kápolna építésére. A forrás kútházára is tervezett egy új felépítményt, de azt az 1800 után felépült kúttól eltérően kör alakúra tervezte, nyolc oszloppal, és nagy savanyúkútnak nevezte. Valószínűleg a kút fakupolája leégett, és az eredeti, ma is meglévő nyolc oszlopot akarta felhasználni. Terve nem valósult meg, 1839-ben meghalt, az 1840-es térképen a kutat négyzetes alaprajzúnak ábrázolják. Elképzelhető, hogy a leégett kútra tettek egy fatetőt, ennek festéséről maradtak fenn számlák.[14]

     1834-ben Oláh János A Tudományos Gyűjteményben így írt: „… a jóltévő savanyu forrás, melly az öszvejövetelnek, örömnek, társalkodásnak, barátságnak és egésségnek szerző oka, forrása, ha jól jut eszembe 16(!) gömbölyü kő oszlopokon nyúgovó tsinos fedelezet alatt, mintegy 6 Bétsi láb mélységre a föld szinétől, kerekes, és egy darabból álló pallérozott veres márvánnyal borítva, mellynek közepén vagyon egy mintegy két arasz átmérőjü, karikás vasrostély által lezárható lyuk. ... Alulról a Balaton erányában tsövek állanak ki a kut oldalából, mellyeken meriti a köznép ivóedényeit, és a mellyeken a felesleg való víz kiadja magát, tsatornán levezetődvén a Balatonba. A kut épületjének négy nyílása van. Ezen nyílásoknál állanak meg a vizben részesülni kivánók, hova a meringelök tisztán kiöblitett poharakban páltzákon nyujtják fel a vizet. Helyben a Füredi víz, kivált nagy melegekben, igen erős. Ivás után kevés időre feladja magát az erő a gyomorból, melly különösen az orrnak érzőinait bizgatja és a szemekből könnyeket fatsar. A kút oldala vas rozsda színű. E forrást négy szegben veszi körül a sétálóhely, melly gyönyörű hársfákkal vagyon béültetve olly sűrűen, hogy a napnak tikkasztó hevétől a mulatók egészszen mentve vagynak, mellyeknek a mulatási időben nyilván virágjuk, kellemes szaggal töltik be a helyet. A fák alatt imitt amott tsinos padok és asztalok vagynak kirakva a fáradtaknak elfogadására, és a jádszani kivánók számára. A sétálóhely apró követstsel van megtöltve, melly minden reggelre tisztára kisepertetik.”[15]

     1837-ben, egy Füredet bemutató könyvecskében ez olvasható: „Az egésséget(!) buzogó borkút közép pontja a kényelmi alkalmaknak, mellyek azt közelebbről távolabbról körülveszik…renddel ültetett fák levelei közt susognak a lanyha szelek a tiszta sétatéren … ahol, amikor a nap felkel, „… már sürögnek a vendégek, szívják a jó levegőt, isszák a frissítő savanyú vizet, mellyet mélységes alázattal, és kristály tisztasággal hosszú botról csüngő pohárban osztogat az arra rendelt ügyes hajdú.”[16]

     1838-ban a Vörösmarty Mihállyal Füreden tartózkodó Bártfay László naplójában így ír a kútról és környékéről: „Nagylevelű hársfák (de még fiatalok) sorban vannak ültetve s talán 8 vagy 10 sétaösvényt képeznek. Mintegy a középen áll a savanyúvíz kútja. A felette álló szín vagy gloriette 8(!) oszlopú, melyeken a zsindely-fedél nyugszik, toronykával a tetején. A vízivók négy oldalt akárhol állanak meg az oszlop nyilásokon, pohár víz nyújtatik fel nekik az e végre oda rendelt két szolga által. Belülről lépcsők vezetnek mind a négy oldalon le a forráshoz, melly gömbölyűre készített vörös márvány kútban fakadozik fel. A szolgák lent állanak s ollyféle botokkal meritgetik a vizet, mint a golyókat szokták a billiárd lyukakból kikapni a marqueurök. A pohár, akárki ivott belőle, minden odanyújtás előtt kiöblittetik. A víz merítő szolgának nem fizet az ivó semmit, s annak tilalmas nem csak kivánni, de elfogadni is pénz ajándékot. Van az asztalon könyv, mellybe akárki szabadon írhatja kivánságát, ha akarja. A sétahely végén, dél felé (a Balaton felé) csinos kis épületkében tiszta árnyékszékek találtatnak a vizivók számára. Az orvosok úgy szokták rendelni, hogy minden félórában egy poharat kell inni, s azonközben fel s alá járkálni. Némelly ember 6-8 pohárral iszik s annyi félórát szaladgál, többnyire délelőtt; de isznak délután is 5 óra után. Reggel már 5kor kezdik némellyek a vizivást, de legtöbben 8kor; az ivás ideje tart 11ig: akkor rendszerint vasrostély boríttatik a kútra, s csak a csöveiken kifolyó vizet foghatni fel edényekbe.–Én a nap minden részében s minden rend nélkül ittam, s a legkisebb változást sem tapasztaltam.– A víz jó, kellemes ízű, de nem erős, bár némellyek azt állítják, hogy fejbe űzi a vért s a hast hajtja. Tükörbe nézés, kalapemelés tiltvák. – Reggeli 8 órátul délig a sétahelyen muzsika zeng, váltva cigány és német banda által.”[17]

     1848-ban a főforrás, vagy ivó kút (fons communis) vize kőtartóban fogatik fel, „Minden kétségen kívül először ezen forrás használtatott, előbb ugyan oduba foglaltatva, utóbb pedig tartóin különbféle változtatások történtek; a legújabb felcsinosítása 1831-ben történt, Adler fürdő orvos terve szerint.”[18] 1852-ben a Füredre látogató Ferenc József tiszteletére az ivókutat „Ferencz József forrás”-nak nevezik el, építményén ezután még száz évig ez a felirat olvasható. Ismert Fruman Antal, a Kerek templom építőjének 1853 végén készít terve, ennek alapján valószínű, hogy átalakítása legkorábban 1854 tavaszán készülhetett el. Ő helyükön hagyta a meglévő oszlopokat, de a sarokpilléreket másképp képzelte el. Tervétől eltérően a négyzetes sarokpillérek is megmaradtak. A Fruman-féle tervből ma már nem látszik semmi, mert csak leírásokban, és a korabeli ábrázolásokon maradt meg.[19]

     1863-ban azt írják a források vizéről, hogy természettani sajátságaikra nézve keveset különböznek egymástól. A víz színtelen, erősen gyöngyöző, kellemesen üdítő, savanyú-csípős, némileg fémes ízű. A marienbádi víz módjára jól bedugaszolva szállítható, két itcés és fehér pintes palackokban. „… borral keverve kellemes fényűzési italul szolgál. „A másik ivóforrás … éveken át zárva és födve volt, fölötte a zenészek oszlopokon nyugvó tetős fasátora foglalván helyet; 1853-ban a szerző ismét megnyittatá s közhasználatra bocsáttatá.” Ennek kevesebb a szénsavtartalma, és a mennyisége. „A harmadik vagyis fürdőforrás a másodiktól keletre, a régi fürdőépület mellett fakad, ez szintén be van kútalakúlag foglalva s tetőzettel ellátva.” Ennek íze a másodiknál is gyengébb, hozama olyan gazdag, hogy ellátja a fürdőket. A források az év minden szakában megtartják tulajdonságaikat.[20]

     1878-ban Jalsovics Aladár Füredet bemutató könyvében írja a gyógyforrásról: A fürdő-intézet területén három ásvány-forrás bugyog föl, kettő a sétatéren, a harmadik pedig a sétatér melletti épületek közt, közel a meleg fürdőkhöz. A meleg fürdők ebből nyerik … az ásványvizet. A fő vagy Ferencz-József forrás 12 kőoszlopon nyugvó tető alatt van; ez a legrégibb, mely használtatik és leghatányosabb, erős szénsavas és vas tartalommal. Forrása oly bő, hogy 24 óra alatt három rézcsőből 1600 akó foly ki. Az ásványvíz állandó hőmérséklete 12. Cels. fok. — Rendszerint ezen forrás vizét használják – részint természetes állapotban, részint fölmelegítve – a fürdő vendégek, valamint ezen forrásból töltetnek meg vízzel az áruba bocsátandó s az ország különféle részeibe széthordott palaczkok is. A kut tetején levő szélzászlócska 1788-évet és 1840-et mutat, mely időben csakugyan történtek a kút körül ujitások; azonban jelen alakját 1831-40-ben Adler főorvos alatt kapta. Ettől néhány lépésre keletre szintén a sétatéren van a másik forrás, ott, hol jelenleg a savós kút van. …) Savóval vegyitve használják. A harmadik forrást, mely az épületek közt van, kizárólag a meleg fürdők … ellátására használják. – Mindhárom forrás a fürdőhelytől észak-nyugatra vonuló hegységből nyeri táplálékát. A füredi ásványforrásokat több kitűnő szakorvos megvizsgálta, s azokról mind egyhangulag elismerőleg és dicsérőleg nyilatkozott.”[21] A fürdőintézet a legjelesebb zenetársulatokat szokta szerződtetni. Ezen zenekarok a legszebb operák, népszinművek játszásával gyönyörködtetik a sétányon járó-kelő vendégeket, kik a zene bájos hangjai mellett szürcsölik savójukat vagy vizüket. Zene a fősétányon naponkint reggeli 6/½ ½ 9-ig délután 6-8-ig van. Szinielőadás idején. 7-8-ig.”[22]

Savokut.jpg

     1880-ban a kupolás tetejű Savanyúkútról és a savóskútról rajzot közölt az Ország-Világ[23]. A kupola mai, romantikus stílusú, homorúíves, fakonzolos tetejéről feltételezték, hogy az 1880-as években készült[24], az előkerült korabeli dokumentumok alapján bizonyosra vehető, hogy 1889-ben. Az év március 11-én Huray István fürdőorvos tájékoztatót írt orvoskollégáinak a füredi átalakításokról: „A Ferencz József-forrást újra és czélszerűbben fedik és a fedett sétánnyal kötik össze.”[25] Májusban már az elkészült új kupoláról tudósított a Veszprém: „…A savanyúvíz forrása fölött emelkedő kupola izlésesen át lett alakítva."[26] Június 2-án ünnepélyesen fel is avatták: „A balatonfüredi fürdőévad megnyitása, mely egyszersmind Füred újjáalkotásának ünnepe volt, vasárnap e hó 2-án ment végbe. Kilencz órakor mise volt, ezután a vendégek az újonnan átalakított savanyu vizes kuthoz mentek, a hol a fürdő részéről Kovács Ábel igazgató, Écsi József intéző, Jalsovics Aladár, lelkész, az orvosi kar részéről dr. Huray István, dr. Engel Gyula és dr. Mangold Henrik, a hatóság részéről Kováts Rezső szolgabíró jelentek meg.”[27] Június 30-án a Vasárnapi Ujság már erről az új formájú tetőről közölt rajzot.[28]

     1899-ben ezt írták a savanyúvíz hatásáról: „A balaton-füredi „Ferencz-József forrás” égvényes-sós, szénsavas-vasas víz, sok évi tapasztalat alapján jó hatásunak bizonyult a légutak, gyomor, bélcsatorna és hugyhólyag idült hurutjánál; valamint zsongitó és gyengén oldó hatásánál fogva a belek petyhüdtségén alapuló szokásos székrekedés, hasi pozsga, máj- és légbajok, aranyér és női bántalmak ellen; nemkülönben vérszegénység, sápkór és görvénykórnál. A balaton-füredi ásványvíz nem csupán az emlitett betegségekben bír kitűnő gyógyerővel, de mint étrendi víz is igen kedvelt és borral vegyitve kellemes üdítő italul szolgál.”[29]


Kuthaz.jpg

     A fürdőépületek 1912-1913-ban történt átalakítási munkálatai során 1913 tavaszán fúrásokat végeztek a kút körül. Ekkor két rendkívül bővizű, és erősen szénsavas forrásra bukkantak az új szállóépület tövében. A helyi lap szerint vizüket a fürdőbe vezetik.[30]

     1914-ben a forrást újra foglalták.[31] 1937-ben, az akkor már közel ötven évig álló „…Ferencz József kút felépítményét a fürdőigazgatóság rendbehozatta, csinosította. A fürdőhely e szép, régi nagy értéke megérdemelné, hogy nyári estéken megfelelően megvilágítassék. Színesebb, kedvesebb külsőt kapna ezzel is a fürdőhely központja, Gyógy tere és vele Füred.”[32] A kivilágítást később meg is valósították.

     1943-ban a község képviselőtestülete a fürdőhely fennállásának 200 éves évfordulóján a kút körüli teret alapítójáról, Lécs Ágoston tihanyi apátról nevezte el.[33] 1952-ben a Veszprém Megyei idegenforgalmi Hivatal kérésére a kút nevét megváltoztatták, azóta Kossuth Lajos nevét viseli. 1974-ben a Mecseki Ércbányászati Vállalat felújította, így a kút szénsavtartalmát sikerült megnövelni.[34]

     1993-ban felújították, május 22-én ünnepélyesen felavatták.[35]

Jegyzetek

  1. Schildmayer Ferenc: Balatonfüred "Kossuth kút" felújításának kiviteli és építési engedélyezési tervdokumentációja. Veszprém, 1984. 18. - (Zákonyi hagyaték Városi Helytörténeti Gyűjtemény Balatonfüred)
  2. Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Veszprém, 1988. 458-459.
  3. Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Veszprém, 1988. 304-305.
  4. Orzovenszky Károly: Balaton-Füred és gyógyhatása. A helyi viszonyok, a fürdő története, gyógyhatása és a gyógyeljárás ismertetése. Pest. 1863. 39.
  5. Sólymos Szilveszter: Balatonfüred-Fürdő bencés kézben. (1743–1949) Tihany, 2003. 143.
  6. Schildmayer Ferenc: A balatonfüredi Kossuth-kút. = Műemlékvédelem 1985. 4. sz. 301-306.
  7. Vályi András: Magyar Országnak leirása. Buda, 1796. I. köt. = „…szép magyar hazánknak tündérvidéke…” Emlékek, dokumentumok Füred múltjából 1796–1913. Szerk. Németh Ákosné, Katona Csaba. Balatonfüred, 1997. 9.
  8. Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Veszprém, 1988. 194, 489.
  9. Schildmayer Ferenc: A balatonfüredi Kossuth-kút története. = Új Balaton. 2002. 2. sz. 49-51.
  10. Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Veszprém, 1988. 481.
  11. A szám elírás lehetett
  12. Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Veszprém, 1988. 154.
  13. Orzovenszky Károly: Balaton-Füred és gyógyhatása. A helyi viszonyok, a fürdő története, gyógyhatása és a gyógyeljárás ismertetése. Pest. 1863. 57.
  14. Schildmayer Ferenc: A balatonfüredi Kossuth-kút története. = Új Balaton. 2002. 2. sz. 49-51.
  15. Oláh János Balatonmellyéki tudósítások barátságos levelekben. = „Oh Füred, Drága Helikon…” Balatonfüred a magyar irodalomban (1777–2006) Balatonfüred, 2006. 44-45.
  16. Miskolczy Károly: Balaton Füred mint savanyú víz. Veszprém, 1837. 8-9.
  17. Bártfay László naplójából. = „Oh Füred, Drága Helikon…” Balatonfüred a magyar irodalomban (1777–2006) Balatonfüred, 2006. 47-48.
  18. Horváth Bálint: A füredi-savanyúvíz s Balaton környéke. Magyar Óvár. 1848. 15.
  19. Schildmayer Ferenc: A balatonfüredi Kossuth-kút. = Műemlékvédelem 1985. 4. sz. 305-506.
  20. Orzovenszky Károly: Balaton-Füred és gyógyhatása. A helyi viszonyok, a fürdő története, gyógyhatása és a gyógyeljárás ismertetése. Pest. 1863. 75-77.
  21. Jalsovics Aladár: A balatonfüredi gyógyhely és kirándulási helyei. Bp., 1878. 44-46.
  22. Jalsovics Aladár: A balatonfüredi gyógyhely és kirándulási helyei. Bp., 1878. 126-128.
  23. Balaton-Füred = Ország-Világ. 1880. XIII. füzet. 297.
  24. Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei. Bp., 1993. 79. és Schildmayer Ferenc: A balatonfüredi Kossuth-kút. = Műemlékvédelem 1985. 4. sz. 506.
  25. Huray István: Balatonfüred ujjászervezése = Különlenyomat az „Orvosi Hetilap” 1889. évfolyamából.
  26. Veszprém. 1889. 20. sz. máj. 19. 1-2.
  27. Veszprém. 1889. 23. sz. jún. 9. 3.
  28. Vasárnapi Ujság. 1889. jún. 30. 26. sz. Melléklet: Képek a Balatonról.
  29. Balaton-Füred magyar gyógy- és tengerfürdő égvényes, sós, szénsavas, vasas ásvány-forrásokkal. Rövid ismertetés. 1899.
  30. Balatonfüredi Hírlap. 1913. márc. 16. 11. sz. 3.
  31. Balatonfüredi Hírlap. 1914. jan. 25. 3. sz. 3.
  32. Balatoni Kurír. 1937. máj. 19. 20. sz. 5.
  33. Balatoni Kurir. 1943. máj. 20. 21. sz. 1.
  34. Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Veszprém. 1988. 34.
  35. Viharos szezonnyitó. = Napló. 1993. máj. 24. 119. sz. 4.

Forrás

Némethné Rácz Lídia: Balatonfüred nevezetes épületei. 2008.