Kompolthy Jób a Jang-ce-kíang-on

Írta Halász Gyula

Kompolthy dzsunkája

(Ide tartozik a XVII. és XVIII. tábla.)

Regénynél érdekesebb feljegyzésekben számol be Kompolthy Jób tengerészkapitány, hazánkfia, 1905. évi khínai utazásáról. Fénykép-felvételeinek gazdag és szép sorozata részben ismeretlen vidékeket mutat be.

A Jang-ce-kiang-on, a khínaiak Ta-kiang-ján - „nagy folyamán" - hatolt be Khína belsejébe. Az óriási folyónak jóval több mint fele hosszán, 3000 kilométeren hajózott fel, egészen Csungking városáig, tehát nagyobb utat tett meg rajta, mint a Duna teljes hosszúsága, forrásaitól a tengerig.

A Jang-ce egyike földünk leghatalmasabb folyamainak. Valahol a Tang-la-hegységben ered 5000 méter magasságban. Forrásvidéke máig sincs még pontosan átkutatva. A tibeti fensíkról Mur-usszu néven északkelet felé, majd keletnek s aztán délkeletnek folyik s Gyhü-csu néven érkezik Batang alá. Ezt az utóbbi nehezen járható részét a Széchenyi-expedíció ismertette legelőször. Csaknem pontosan dél felé veszi azután futását mely szurdokokban, egyközűen a vele egy tájon eredő Mekong-gal és Szalvinnel. Nagy kanyarulatokban vág keresztül a hátsó-indiai hegységeken s mindjobban távolodva a másik két folyótól, jó darabon egyenesen keletnek folyik. Rohanó áradata errefelé meglassudík kissé: a khínaiak aranyat mosnak a homokjából s erről „aranyhomok", Kin-sa-kiang nevet adtak a folyónak. Hirtelen eséssel fut tovább vad szurdokok között s Szui-csou-fu-nál, ahol hajózhatóvá válik, már csak 280 méteren jár a tenger színe felett. Ettől fogva Ta-kiang a khínai neve.

Szui-csou-fu-nál találkozunk az első dzsunkákkal. A dzsunka az egyetlen járómű, amely sikeresen küzd meg a sziklaszorosok tomboló árjával kivált lejjebb, ahol csatornák szelik keresztül-kasul a sűrűn lakott vidékeket, ezrével lepik el ezek a hajók a vízi utakat. A dzsunkák egy része csak vontatásra van berendezve, más része vitorlás — ilyenen hajózott Kompolthy is, akinek a dzsunkáját képben is bemutatjuk. 44 napot töltött az utazó ezen a hajón.

Gőzhajóval is tettek kísérletet néhány éve a Jangce felső Szakaszán, de csak egyetlen utat tehetett meg a Pioneer gőzös — a khínai hatóságok annyi nehézséget gördítettek a különben is rendkívül költséges vállalkozás elé, hogy az bizony kudarcot vallott s aligha ismétlik meg egyhamar a kockázatos vállalkozást. Ez a hajó mentette meg a Csung-kingban élő európaikat a boxer-lázadás idején. Hangsúlyozottan emeli ki Kompolthy, hogy ilyen őrhajóra most is szükség volna, mert sohasem lehet tudni, mikor lobban lángra a bennszülöttek lappangó gyűlölete. Egyenesen megjósolja, hogy elementáris erővel fog kitörni a lázadás az európaiak ellen s ebben nagy része lesz a hittérítők fanatizmusának, akik balgán hadat üzennek a rengeteg erejű khínai nép ősi kultúrája és hite ellen.

I-csangon alól 1900 óta járnak gőzhajók, amelyeket külön erre a célra építenek, de még így is sok nehézséggel kell megküzdeniök a zúgva rohanó áradatban s a nagyobb sellők alatt néha napokig elvergődnek. I-csang és a 750 kilométerrel lejjebb fekvő Han-kou között, amely részt a hajózható Jang-ce középső szakaszának nevezhetünk, tele van a folyó szirtekkel és zátonyokkal.

A közlekedésnek nevezetes eszköze itt a tutaj. „A tavaszi áradás kezdetével rajokban indulnak meg a tutajok I-csang környékéről. Összefog 4—5 család s egész házat emel a hatalmas tutajra, amely viszi a boldog tulajdonosokat a tengerparti El-dorádóba. Hónapokig tart az ilyen út, míg, legnagyobbrészt Vu-hu városában eladásra kerül a tutaj, s utasaik elnyerik a téli kemény munka megérdemelt jutalmát."

Az Alsó-Jang-cén 1860-ban jelent meg az első gőzhajó. Sanghaj és Han-kou között rendes járatokat tartanak fenn s egymást múlják felül a szebbnél-szebb khínai, japáni, angol, amerikai, francia és német gőzösök. Sőt ezeken a folyami gőzhajókon kívül óceánjáró gőzösök is nagy számban megfordulnak itt. Különösen sűrű a hajóforgalom a rizs-aratás évadján s a han-koui tea-vásár idején. Az Alsó-Jang-cén már hadihajókkal is gyakorta találkozunk. A khínai flotta egy szkvadronja állandóan ott horgonyoz a folyam torkolata körül, úgyszintén angol, francia és német ágyunaszádok.

Időközönkint nagyobb európai hadihajók is meglátogatják a Jang-ce-menti városokat. 1901-ben a Zrinyi-fregatta, 1904-ben a Kaiserin-Elisabeth, a rá következő évben pedig az Aspern cirkáló képviselte a Yang-ce vizén a magyar-osztrák monarchia tengerészetét.

Han-kou-ig, mint ismeretes, Lóczy és Cholnoky is végig hajózta a folyamot s azt írják róla, hogy képzelni sem lehet szebb viziutat, bájosabb tájképet.

A Han-kou felett aránylag keskeny folyó, innen kezdve mintegy 2 km. szélességben hömpölyög lefelé s déltája körül, Kiang-nin-nál már 10-18 km széles, úgy, hogy tengeren képviselhetnők magunkat.

A Jang-ce óriási nagyságát illusztrálja talán, ha figyelembe vesszük, hogy az 5080 kilométer hosszúságú folyó árvíz-mennyisége hatszorta nagyobb a Dunáénál. Vízgyűjtő területén, jóllehet, aránylag igen kicsi, elférne Magyarország, Ausztria, Olaszország, Németország és Franciaország összevéve.

Ez a hatalmas víztömeg a hajózás nagy szerencséjére aránylag szabályosan árad és apad. Az árvíz-gátak hihetetlenül kiterjedt hálózata, amit az európai viszonyokhoz képest meglepően sűrű csatorna-labirintus tesz szükségessé, biztosítja a földmívelést a folyam völgyének lapályos területein.

XVII. tábla.

Az ezernyi apró sellő egyike.

Kisebb sellő Pei-s' mellett.

1905 tavaszán hagyta oda Kompolthy Sang-hai városát, hogy onnan a jang-ce-menti Csin-kiangba hajózzék. Tizennyolc órai út után már kikötött a gőzös a fényesen kivilágított, festői parti sétatér előtt, amely európai stílusú, modem város illúzióját kelti az utazóban. De a varázs hamar szétfoszlik. Mindössze talán 15 európai ház van az eszplanádon, azon túl khínaiak laknak a soha nem söpört, bűzös sikátorokban.

A Mei-le kolostor Kiu-kiang alatt.

A 140 főből álló európai-amerikai kolónia körében kellemes napokat élt át Kompolthy Csin-kiangban. A mintegy 140.000 lakosú élénk város környékének minden szép pontján pompás misszió-házak vannak, az „úgynevezett martírok földi paradicsomai", idillikus erdei pagonyok, árnyas ligetek között. És így van ez egész Khínában. A Császár-csatornán, amely itt vágja át a Jang-cét, szakadatlan sorban követik egymást a rizs-szállitó dzsunkák és a fürgén tova sikló apró gőzösök. A Tai-ping lázadás idején ezt a csatornát is elpusztították a forradalmárok s a pompás kőpartok és gátak helyébe hevenyészett földtöltéseket elmosással fenyegeti a víz. Nyári áradáskor gőzhajóval nem is szabad hajózni a csatornán.

Csin-kiangban kapta Kompolthy a kormány rendeletét, hogy utazzék a tibeti határ közelében fekvő Csung-king városába (Sze-csuan tartomány), a megnyitandó hajó-postaszolgálat rendszeresítésére. 3000 kilométeres, küzdelemmel teljes út állt előtte, de azért könnyű szívvel vett búcsút barátaitól.

1905. augusztus 10.-én, éjnek idején, szakadó esőben szedte fel horgonyait a Ngan-kin gőzös. Az Angliában épült hajó fényűző kényelemmel van berendezve, de a khínaiak osztályán néha ezer ember szorong s ezeknek a kvalifikálhatatlan viselkedése minden fogalmat felülmúl. A khínaiak határtalan közönyösségének tulajdonítja Kompolthy a tűzkatasztrófákat, amelyekben gyakran tömegesen pusztulnak el a jang-ce-i hajók. Maga is tanuja volt több hajó égésének Han-kouban.

Reggel Nan-king előtt kötött ki a hajó. Az egykori dicső főváros a 60-as évek elején dúlt tai-ping lázadás óta nagyon sokat vesztett régi jelentőségéből. Ma körülbelül 150.000 lakosa lehet. Környékén nevezetes szénbányák vannak, amiket annak idején, mint ismeretes, Lóczy és Cholnoky is meglátogattak.

Vontatás a sziklatömbökön

Vu-hu-ban alig él néhány európai és yankee; ezek is kénytelenek a khínai városban lakni.

Ngan-kin előtt már messze feltűnik a házak tömegéből magasba nyúló, ősrégi hatalmas pagoda. Ez a több ezer esztendős építmény túlélte a híres nan-kingi porcellán tornyot, amely tudvalevőleg szintén a tai-ping lázadásnak esett áldozatul.

A felfelé törekvő hajók szorosan a part mellett haladnak s könnyű megfigyelni a partok mentén folyó életet.

Csakhamar szembetűnik a cukorsüveg-alakú Árvácska, Hsziao-ku-san sziklasziget, amelyet a jobbparti mészkő-hegységtől vágott el a folyó.

Elhajózva a regényes fekvésű Mei-le kolostor alatt, este felé, Kiu-kiang parti vas-pontonjánal kötöttek ki. Nem sokkal később Han-kou rengeteg kikötőjében vet horgonyt a hajó. Itt van a föld-kerekség legnagyobb tea-piaca. A Han torkolata körül három nagy város terül el: Han-kou, Han-jang-fu és Vu-csang-fu. Mintegy másfél millió lakosa van a hármas városnak, amely kiterjedés szerint a föld legnagyobb helyei közé sorolható. A mozgalmas, lármás kikötőből jól esik menekülnünk az idegenek városrészének szép parti korzójára, ahol gyönyörű márványoszlopos palotákat láthatunk.

Han-kou-ban az utazás első könnyebb része véget ért. Hat napig vesztegelt itt s aztán folytatta útját I-csang felé a "Tung-ting" gőzhajón. A felső-jang-ce vidéki nagy esőzések megdagasztották a folyó vizét. A hajóról most messze be lehetett látni az elöntött területeket, holott rendesen nem látni túl a gátakon. Mindenfelé a pusztulás nyomaival találkozunk. Sa-szi várost is elárasztotta a víz; a parttól órajárásnyira fekvő Kua-csou-ba vitorlás csónakon hajóztak be a vámtisztek. Sa-szin túl kezdődik már a hegyek világa. Lo-c' mellett a folyó egy kanyarulatának a sodra veszedelemmel fenyegeti utasainkat. Az első komoly nehézséget az I-csang alatti Hu-ja-hszia (Tigrisfog) sziklaszoros okozza. De ezen még gőzerővel vergődnek keresztül s csakhamar, éjféltájban, megérkeznek I-csang alá.

I-csang városát is elöntötte az ár úgy, hogy csónakon evezett a konzulátus épületéhez.

A dzsunkák kikötőjében sikerült egy erősépítésű, nagy vitorlás dzsunkát bérelnie. Az egész útért, Csung-king-ig, beleértve a teljes személyzet bérét és ellátását, 320 tael-t (1000 K-t) kellett fizetnie.

Az efajta személyszállító dzsunkát, aminő a Kompolthyé volt, Kua-c-nak nevezik a khínaiak. A 26 tonnás, jókora hajó előrészén kényelmesen berendezkedett Mr. Starling angol vámhivatalnokkal, aki innen fogva egész útja végéig kísérője volt. A hajófar-dockban lakott a hajó tulajdonosa, a lao-ta ötödmagával. A fedélzet alatt tanyázott a tai-kung, a legénység parancsnoka. Husz vontató, két hajcsár, két kormányos, négy matróz és két "úszó" volt még a hajón. Utóbbiaknak az a feladata, hogy a vontató kulik után járjanak s az itt-ott megakadt kötelet leszabadítsák a kiálló sziklákról.

Ha ki akarnak kötni a dzsunkával, bele kell ugraniok az árba, nyakukon a súlyos kötélcsomóval. Ebbe a veszedelmes hivatásba sokan belepusztulnak: nemcsak - az élet - az emberélet is olcsó Khínában, földünknek ebben a legnépesebb államában.

A másfél hónapi útért egy-egy kuli 4—5 korona fizetést kap a nyomorúságos ellátáson kívül, amely abból a bizonyos közhelyszerűen emlegetett marék rizsből és nagy ünnepeken egy-egy tál zöldségből áll. Amikor egyszer-egyszer disznóhússal vendégelte meg őket Kompolthy, nem győztek ujjongani örömükben ezek az igénytelen, szegény emberek. Pihenés idején, ha hosszasabban vár a hajó kedvező szélre, boldogan gyújtanak rá hihetetlenül bűzös ópiumpipájukra.

Kilenc napig vesztegelt az utazó I-csangban, az ár leszálltára várva s ezalatt érdekes megfigyeléseket tett az élénk forgalmú városban. Megismerkedett a többi közt Rhode angol kapitánnyal, aki meghívta őt három órányira fekvő parti villájába. Egy mellékfolyó torkolatánál, vadregényes helyen emelkedik a sziklavár. Mögötte a sziklafalban barlang s benne buddhista templom van.

Augusztus 30.-án útrakészen álltak. Aznap nem jutottak messzire s a rá következő reggelen feltűnt Kompolthynak, hogy a hajón senki se mozdul. Kanyarulatokon, vagy a vízbe nyúló szirtfokok mellett ugyanis a dzsunka személyzete maga nem elegendő a vontatásra s ilyenkor meg kell várni a szél segítségét.

Az I-csang feletti Ping-sian-pa sellővel egyetlen hajó sem birkózik meg a maga erejéből. A német Vaterland ágyunaszád, amelyet I-csangban ért, még akkor is ott vergődött, amikor hónapokkal később lefelé hajózott a folyón. Hajótörött dzsunkát is talált itten, amelynek a rakományát, a nagy pamut-tekercseket bambuszrudakon szárítgatták.

Innen kezdve egymást érik a sziklaszorosok. A folyó hirtelen szűkül össze 400 méternyire. Alig képzelhető félelmesebb látvány a sziklatömbökön, függőleges szirtfalak tetején kapaszkodó kuliknál, amint a sziklába vésett, talán 60 cm széles ösvényen görnyedve vontatják a hajót, folytonos életveszély közepette. Ha közülök csak egy is megcsúszik a szédületes sziklapárkányon, menthetetlenül magával rántja a 400 méter hosszú kötélnél fogva az egész sor embert. Ha kedvező szél támad, vitorla szárnyán siklik tova a dzsunka s az emberek ilyenkor kissé megpihennek. A sziklaszoros meredek falain itt-ott egy-egy házikót pillantunk meg, körülötte olyasféle pici mesterséges kertekkel, aminőket a mi Karsztunkban láthatunk.

Gyönyörű tájképek váltják fel egymást. Ping-siang-pa városkán felül kisebbfajta sellőkön kell átvágni. Ilyesféléből több is kijut napjára. Amíg szokás szerint várták a szelet, ami átsegítsen az egyik sellőn, útitársával együtt elsétált a hegyek közé, ahol pompás vízesésre talált. Nagy sziklatömbök közt rohan le a víz, el-eltűnve a buja növényzet közt, majd egy-egy medencévé szélesedve. A Jangcébe is jókora eséssel bukik alá.

Khínai levélhordó.

Erős küzdelem várt most reájok. A khínaiak „kis vízeséseknek" nevezik azokat a sellőket, amelyeknek egész során kellett áttörtetniök. Szerencsésen átvergődtek, de az arra következő zuhatag már több bajt okozott. Az ilyen sellők alatt kikötnek a dzsunkák s megvárják egymást, hogy a vontatók együttes erővel egyenkint vontassák át a hajókat. Előttük járt rosszul egy hajó, amelynek csakhogy éppen sikerült az utolsó pillanatban elvágni a kötelét, mielőtt egészen felborította volna a bőszült áradat.

Nekik is csak hat más dzsunka vontatóinak a segítségével sikerült átvergődniök. Egy másik kataraktán a kötelüket is elszakította egy vízalatti szikla. Néhol nagy kerülőket kell tenniök a vontatóknak a parti sziklaszakadékok miatt. Majd kiérnek a szorosokból s másfél kilométer széles, de forgatagokkal, zátonyokkal teli szakasz következik. A magas hegygerinceket dombok váltják fel. Feljebb újra veszedelmes sellő tartja fel a hajókat. A zuhatag lábánál 12 dzsunka is összegyűlt már, amelyek azután egymást segítették keresztül.

Ha nem kell vontatniok a hajót, annál keményebben dolgoznak a hatalmas evezőkkel — a két ja-lu-val — oly módon, hogy azok állandóan a víz alatt maradnak. Valamelyik kis faluban alkalma nyílt megszemlélni egy bambuszkötél-gyárat. Az erős bambuszrostból sodrott kötél erősebb és tartósabb a kendernél. De mégis hamar elkopik az éles gránitszirteken, amelybe tenyérnyi mély barázdát vájtak az arra vontatott hajók kötelei. A kész kötéltekercseket 12 óra hosszat főzik mészoldattal, hogy elveszítse merevségét. Egy 300 méteres, 26 mm vastag kötélért 2000 kes-t, vagyis öt koronát fizettek.

Khínai paraszt felszántja a szárazon maradt partokat.

Nan-soa falunál a gránitot mészkő s ezzel együtt ismét alacsonyabb dombvidék váltja fel. De utóbb újból szorosok közé jut a hajó, amelynek a szikláktól származó sérüléseit lépten-nyomon gyógyítgatniok kell és pedig úgy, hogy a péppé főtt rizsbe bambusz-rost darabokat gyúrnak bele s ezzel tömködik be a repedéseket.

A Tai-kung sziklaszorosban elvesztették egyik emberüket. Egy szikláról lepattant a kötél s összetörte az egyik szegény kuli mellkasát. Hiábavaló volt minden ápolás. Elföldelték a szegény áldozatot a sziklaszakadékok között. Erről a szomorú helyről hat álló napig nem mozdulhattak a szemközt fúvó szél, örökös zápor és a rengeteg áradás miatt. Egy ízben megkíséreltek az áthajózást a Tung-ling sziklaszoroson, de majd, hogy úgy nem jártak, mint az a német gőzös, amelyik ezen a helyen süllyedt el.

Amint egy kiálló szirtsarkantyú a folyó közepére kényszerítette őket, elkapta a dzsunkát az ár, s hozzácsapta egy sziklához. Naphosszat volt mit tatarozni az eset után.

Kijutva utóbb mégis a veszedelmes szorosból, a parlagias neveket viselő „ökörmáj-lótüdő-szoros" (Nia-kan-ma-fei-sia) okozott újabb nehézségeket. A szoros bejárata előtt a balparton tao-ista kolostor van a hegyoldalban.

Bámulatos az az ügyesség, amivel a khínai hajós diadalmaskodik a legnehezebb helyzeteken. Páratlan hidegvérrel és bátorsággal kormányozza a hajót s a legválságosabb pillanatban is akárhányszor csak a lao-ta villámgyors kezének és energiával párosult nyugalmának volt köszönhető, hogy baj nélkül menekültek a szédületes forgók örvénylő áradatából.

Az egyik legveszedelmesebb zúgó a Csing-t'an, vagy "új zuhatag", amelyet csak néhány száz évvel ezelőtt hozott létre valami parti hegyomlás. A folyamba zuhant sziklák nagy gátat emeltek s ennek a helyén nehezen járható sellő formálódott. A hajóknak itt ki kell rakniok a szállítmányt s üresen kísérelniük meg az áthatolást, amely nagyvízkor a rohanó ár, apadás idején pedig az ezernyi sziklazátony miatt rendkívül kockázatos.

Kivált újabb időben vált nehézzé a sellő az 1894-ben megismétlődött hegyomlás következtében. Hónapokig vesződtek rajta a khínaiak, amíg sikerült szabályozniok ezt a kritikus helyet olyanféle módon, de távolról sem oly jól, mint mi az Alduna sellőit. Amikor ez a hegyomlás történt, több mint 400 hajó s több ezer ember pusztult itten el, mert persze nem lehetett megtáviratozni a veszedelmet a Tibet felől gyors iramban közeledő hajóknak.

A Ping-su-pao-csien szoros sziklafalaiban barlangok szádjai sötétlettek hosszú vonalban. Ezeket Kompolthy a kenesei Talár lyukakhoz hasonlítja. Ide menekültek ugyanis a magyarok 1241-ben Batu khán hordái elől, akárcsak a khínaiak az ő mesterséges jang-ce-parti mentsváraikba a lázadások alatt.

Szeptember 14.-én sűrű ködben érték el a Csing-t'-an-nál is félelmetesebb yen-tan zuhatagot, amely alatt már jókora dzsunka-flotta várakozott. 220 ember vontatta át a hajót a kataraktán, centiméterről centiméterre küzdve át magukat a Jang-ce-kiang Szcillája és Kharibdisze között. Amint túl voltak a veszedelmen, lehorgonyoztak s az emberek visszamentek az idegen dzsunkák segítésere.

Nem egyszer fordult elő, hogy a szomszédos falvak lakóit fogadta meg a lao-ta vontatóknak. Az ilyenkor egy-egy embernek kijáró fizetés nem tett többet óránkint 3 fillérnél.

Hol szépen művelt földek, hol meg újra vad sziklaszorosok közt hajóztak tovább. Átvergődve a Niu-kao („ökörfej")-zuhatagon, csakhamar Pa-tung városa alá érkeztek. Négy napig küzködtek a Vu-san-ta-sia („nagy boszorkány")-szoros sebes áradatával. A vontatókötél minduntalan megakadt s szegény "úszók"-nak nem egyszer kellett beleugraniok a forgatagba, hogy a bambusz-kötelet kiszabadítsák.

Gyönyörű, változatos tájképek váltják fel egymást. Egy helyütt repedésekkel teli, lezuhanással fenyegető sziklatömbök hajlanak a víz fölé. Izgalmas perc volt, amikor vitorlájuk, majd árbócuk beleütközött egy ilyen lógó szirtbe s már-már azt hitték, rájok szakad a rettenetes tömeg.

A Jen-vei-si-„Ludfark"-szikla alacsony vízálláskor.

A képünkön bemutatott kisebb zuhatag Pei's ("sziklahát") falucska közelében van. Ez az első emberlakta hely Sze-csuan tartomány területén. Szegényesen tartott vontatóik nem ritkán megdézsmálták az érésben lévő veteményeket, sőt egy alkalommal valamelyik egy eleven kecskével tért vissza portyázásából. Egyik este találkoztak az újonnan szervezett khínai császári posta dzsunkájával. I-csang-tól Van-hszien-ig hajón viszik a postát, onnan Csung-king-ig futárok továbbítják. A hajók 10—18 nap alatt teszik meg az utat felfelé, a futárok pedig állítólag öt nap alatt (!) járják meg a 400 kilométeres távolságot — hat koronáért!

A Boszorkány-szorosból kijutva a kép egyszerre megváltozik. A folyam két kilométerre szélesedik s a partokat szorgalmasan művelt földek, tarka házsorok szegélyzik. Az árvízzel elborított partok kiszikkadt iszapjában zöldséget termelnek a khínaiak.

Szeptember 21.-én érték el Vu-san-hszien városát. A Jang-ce kiang-ba ömlő folyócskán a 400 kilométernyire fekvő Ta-ling körüli sós kutakból rengeteg sok sót szállítanak el ide, hogy itten a kecses építésű sószállító Jang-ce-hajókra rakják át a terhet.

A Feng-hsziang-on — „fujtató-szoros" — kedvező széllel hatoltak fel. Nagy vigyázatot igényel a kis vízkor 15 méternyire kimeredő Jen-vei-si („lúdfark")szikla, amit elismerésre méltó fantáziával neveztek el így a hasonlatokat kedvelő khínaiak. Áradáskor víz alá kerül ez az allattomos szirt és hajótöréssel fenyegeti a dzsunkákat. A veszedelmes szoros felett teaház van a parton, amelynek sok vendége akad az áradás leszálltára váró hajósok közül. Kuei-csou-fu város bástyafalán rikító színű jel figyelmezteti a lefelé utazó hajóst, hogy folytathatja-e az útját a Lúdfark felé.

XVIII. tábla.

Parti részlet Van-hszién alatt.

Ha a víz már ellepi a sziklát, akkor feljebb a város falán eléri a jelet. Ilyenkor meg kell várni, míg leapad a víz. Ezen a helyen éri el a Jang-cét a tartomány belsejéből kivezető nagyforgalmú széles út. Feljebb a Kuei-fu-szoroson hatoltak keresztül a „fujtató-szél" segítségével. Ennek a kijáratánál a hegyoldalban hét (!) faládika van a sziklához erősítve. Ebben kavarják az illetékes istenek a hajósokra kedvező szelet, ami átsegítse őket a szoroson.

Szeptember 21.-én kötöttek ki Kuei-csou-fu város likin-je (khínai vámháza) előtt. A felső folyamvidéknek Csung-king után legnevezetesebb helye ez s évente vagy 15,000 dzsunka érinti. Magas tornyú bástyafalak övezik, szép íves kapukkal. A magasban fekvő várost három egyközűen futó bástyafal védi a földcsuszamlásoktól. A környéken gazdag széntelep van, de megölője a bányászatnak a khínai babona, hogy „nem jó megzavarni az alvilági sárkányokat", tehát csak a felszínen vájt sekély gödrökből szabad bányászni a szenet. A Sziao-ho folyócskán gondolákon hozzák le a szenet. Tél idején a szárazon maradt iszapos partokon valóságos bambusz-várost építenek. Tavaszi árvízkor pedig szedik sátorfáikat s néhány óra alatt „vége a pünkösdi királyságnak".

"A kikötőben éjjelenkint vidám élet folyik" - írja Kompolthy -„akárcsak valami olasz tengeri kikötőben". Virágokkal díszített papírlámpás-csónakokon fiatal leánykák dalolják melodikus énekeiket.

A Tung-jang-ce sellőkön óránkint 14 km sebességgel rohan le a víz. Gátak építésével szabályozni akarták ezt a helyet, de a kiutalt pénz egy részét elsikkasztották, a gátat pedig elvitte az ár.

Vitorlaszárnyon repült tovább a dzsunka. A parton szénrakások, ezernyi embert foglalkoztató mészégetők vannak.

A Pa-ngai-hszia-t („nyolc hegyszorost") szürke-homokkőbe fűrészelte bele a rohanó Jang-ce. A vontató ösvény miatt át kellett itt csaptatni a folyón.

Van-hszien alatt a part sziklafalára khínai bonc-ok alakját mázolták fel a khínaiak. Ezeknek Sui-fu-san-kuan („a folyam három őre") nevet adták. Csak a három fej látszott ki most nagy vízkor a vízből.

A lao-ta szent meggyőződéssel állította, hogy ezek a szentek pompásan megvédik a hajósokat — nappal (minthogy csak nappalra vannak felfogadva). „Aki azonban éjjel hajózik arra, azt elviszi az ördög". „No ezt el is hittem neki" — jegyzi meg Kompolthy.

Zuhogó esőben kötöttek ki Van-hszienben. A Min-folyót remek híd fogja át itt. Közelében 16 méter magas vízesés van.

Feng-tu-cseng a Jang-ce-kiang partján.

Elhagyva a várost, a Fit-tan zúgón küzdötték keresztül magukat, azután Ta-csi-to és Lan-to faluk mellett hajóztak el Vu-lön városába. Itt is számos bambusz-ház épült a parti iszapban, akárcsak feljebb Csung-csou városa előtt. Szeptember 30.-án Jang-tao-csi falu táján egy oldalsó szélroham olyan hullám-torlódást zúdított a hajóra, hogy két vontató a hullámokban lelte halálát. Ju-sao-pa faluban fogadtak helyükre két új embert. A partot gazdag ültetvények s a bambusz-házak egész sora szegélyzi errefelé.

A papirosbálvány (kes) elégetésével és a kakasáldozással kiengesztelt szélisten elsegítette őket Feng-tu-cseng városába. Az ősrégi építésű várost sokszor elöntötte az árvíz s azért most már a dombon kezdenek építkezni.

A parti fennsíkon a mostani várostól 1-2 kilométernyire lakatlan város terül el. Az 1870.-i borzalmas árvíz ugyanis romba döntötte Feng-tu-cseng-et s a prefektus fenn a platón megépíttetvén az új város falait, elrendelte, hogy költözzenek oda a lakók. A lakosok el is kezdték a házak építését, de aztán Pekingbe felebbeztek, mert költségesnek találták a magasban való építkezést. Kiderült ekkor, hogy a mandarin a segélyképpen kiutalt pénz ötödrészét magának kaparintotta. Szabadjára hagyták a népet s ez újból a régi várost építette fel. A prefektus óriási nagyra tervezett városa pedig egyre pusztul.

Siu-csi falun túl, amely híres a törpéiről, a magas hegyeket dombsorok váltják fel. Elhaladnak Csiu-csi-csang falu előtt, majd a Vu-kiang-folyó torkolatánál - Kompolthy Kung-tan-ho-nak nevezi - érintették a fejlődő Fu-csou városát. A Kantonba irányított árukat ezen a vízen szállítják le, kivált a Jang-ce áradása idején, ameddig csak hajózható a folyó. Ku-csou-n túl ismét bizarr sziklás vidék következik.

Október 8.-án belejutnak a „ködös zónába", amely innen fel Tibetig húzódik. Lin-si városát elhagyva, a Csün-tao („olló")-szoroson hajóznak fel Csang-csou-ba. A tai-ping lázadás idején emelt bástyakörfalakat pillantják meg aztán, amelyeket mentsvárakul épített a nép, majd meg egy hajótörött dzsunkával találkoztak, amit sodort lefelé az ár. Másnap Lu-csi alá értek, ahol a leghíresebb bambuszkötél készül.

Mu-tung-on túl a Tung-lo-sia szorosan küzdik át magukat s október 11.-én, a Jang-cén való hajózás 63. napján elérik Csung-king határát. Itt jutott utazónk hónapok multával az első hírlaphoz, amelyből értesült az orosz-japán békéről.

Sze-csuan fővárosában, Csung-kingban, küzdelmes útjának végső kikötőjében, egy ódon Buddhatemplomban kapott ideiglenes szállást nyolc óriási Buddhaszobor és nyolcvan kisebb bálvány között. Ebben a szent környezetben töltötte napjait a Mennyei Birodalom szívében.