Kósa Lajos

A Helyismeret wikiből

KÓSA Lajos (Kővágóörs, 1900. nov. 17. –?) író, költő, szerkesztő.

Élete

Reáliskolába Sümegen járt, majd tanulmányait Budapesten végezte. Első versei az Út-ban jelentek meg. A fővárosi napi és hetilapok, valamint az erdélyi és az amerikai magyar lapok gyakran közölték verseit. Az Est 1924-ben kiadott Hármaskönyvében a száz legkiválóbb élő magyar költő közé sorolták. Újságírói tevékenységét a Pesti Naplónál kezdte, de riportjai számos más napilapban is megjelentek. A Délibáb c. hetilap belső munkatársa volt. Zalaegerszegen megalapította és szerkesztette a Visszhang c. irodalmi és társadalmi folyóiratot, majd a Brassói Lapok székelyföldi szerkesztője volt. 1945 után Hódmezővásárhelyen a Kommunista Párt napilapját, később a fővárosban a Bányamunkást szerkesztette. Vezetője volt a Munkaerőtartalékok Hivatala propaganda osztályának, majd nyugalomba vonulásáig a Munkaügyi Minisztériumban a szakmunkásképzés lapját szerkesztette. Versei főként a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban és a Kortársban jelentek meg.

Művei

  • Köd előttem. Köd utánam. Bp., 1921.
  • Tükör, Bp., 1923?
  • Jaj az erősnek! (1925–32.) Bp., 1933.
  • Pintér András öregvájár. Bp., 1952. Vidám nyaralás. Bp., én.

Irodalom

  • Kósa Lajos. =Villa Filip, 2002. 1. sz.