Horváth László(mezőgazdász)

A Helyismeret wikiből
Horvath Laszlo 1897.jpg

HORVÁTH László, J. Horváth László (Kemenesszentpéter, 1897. március 23. – Budapest, 1974. október 18.) mezőgazdász.

Élete

Keszthelyen érettségizett, majd tanulmányait a Mosonmagyaróvári Gazdasági Akadémián folytatta, ahol 1919-ben szerzett oklevelet. Segédtiszt, intéző a Szombathelyi Székeskáptalan kemenesszentpéteri és kenyeri uradalmában. 1929-től a győri püspökség szanyi uradalmának intézője, majd főintézője. 1945-től Bábolnán, a kisbéri ménesbirtokon jószágigazgató, 1949-től a Sertéstenyésztési Nemzeti Vállalatnál dolgozott, később a Szarvasi Öntözési és Rizstermesztési Intézet igazgatóhelyettese. 1957-ben nyugdíjazták, de a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási szaktanácsadójaként, valamint a Zsámbéki Termelőszövetkezeti Vezetőképző Intézet előadójaként dolgozott. 1963-tól haláláig az Állattenyésztési Kutatóintézet munkatársa volt. Irányításával a szanyi gazdaság az ország egyik legjobban felszerelt és legsokoldalúbb nagyüzeme volt, terményei és tenyészállatai számtalan országos kiállítás díját nyerték. Szakirodalmi munkásságával a gazdáknak sok értékes tapasztalatot adott át.

Művei

  • Malacnevelés. Budapest, 1952.
  • Vidám rajzos sertéstenyésztés. Budapest, 1956.
  • Vidám rajzos szarvasmarha-tenyésztés. Budapest, 1959.
  • Vidám rajzos baromfitenyésztés. (Társszerző.) Budapest, 1964.
  • Szántás-vetés. Budapest, 1967.

Irodalom

  • Magyar agrártörténeti életrajzok. 1 Köt. Budapest, 1987.