Határjárások
Ez a kifejezés a ma embere számára alig, vagy teljesen más jelentésben értelmezhető. Egy település, vagy akár csak egy telek határa egyértelmű fogalmat jelent, azaz a telekkönyvben leírt terület és a hivatalos térképkivonat pontosan meghatározza a kérdéses terület fekvését, nagyságát, helyrajzi számát, esetenként az aranykorona értékét. Ez nem volt mindég így, de természetesen egy falu vagy város határát pontosan ismerték az ott lakó emberek. A falu közössége számára szinte a legfontosabb ügy volt a határ, aminek védelme elsőrendű kötelességük volt. Esetenként a határt tanuk népes csapatával „járták be”, rögzítették a jeleket, tanukat hallgattak meg és mindezt jegyzőkönyvben írták le. A fennmaradt iratokból nem derül ki milyen gyakorisággal végezték el a határjárásokat. A legrégibb Almádira is vonatkozó fennmaradt határjárás jegyzőkönyvének dátuma 1744. június 25. Érdekes módon már 1745. március 4-én újabb határjárást tartottak, aminek oka ismeretlen.
Határjáráskor az általános gyakorlat szerint a jegyzőkönyvi bevezető szöveg után a tanuknak három kérdést tettek fel, amelyek elsősorban a határjelek megnevezésére vonatkoztak, továbbá rögzítették azok egymástól való lépésben kifejezett távolságát, égtáj szerinti elfordulásokat, esetleg a völgybe levezető, vagy a hegyre menő irányokat. Megnevezték a dűlőket és egyéb földrajzi helyeket. A tájolásnál a négy fő égtáj megnevezése mellett használták a „nyári napkeletnek” és a „téli napnyugatnak” meghatározásokat, amelyekkel az északkeleti és délnyugati irányokat fejezték ki.
Néhány szót ejtsünk az említett 1744 évi határjárásról. A bevezető latin nyelvű szöveg után a tanuk nevét, illetőségét, jogállását, korát sorolták fel. Például: Alsóőrsről Farkas István 80 éves, ...Szabó János 50 éves és Vörös Pál 45 éves jobbágyok. Ekkor 22 tanút hallgattak meg, akik veszprémi, kádártai, lovasi, felsőőrsi, alsóörsi és vörösberényi illetőségűek voltak. (A jegyzőkönyv egyébként 23 oldal terjedelmű, csaknem A3 nagyságú lapokból.)
A következő rövid idézetből érzékelhetjük a határ jegyzőkönyvi leírását: "Innénd ugyan napkeletnek azon Vödör völgyben 275 lépésre a' Róka, a' vagy Farkas likakhoz közel lévő látszatos hármas hánt határokra. Innénd mégis azon Vödör völgynek fölszélrül való oldalában mintegy 140 lépésre lévő kettős határra. Innénd mégis ugyanaz Vödör völgy mentében fölszélrül a' hegyen egy szépen látszatos 147 lépésre hánt határra, ettül a' Vödör völgytül már tovább fölszélrül megjelöltetett egyes cserfára. Innénd mintegy fölszélnek tartván az apró csalitoson által mintegy 250 lépésre azon útban, a' mely Fölőörsrül az almádi úton keresztül által föl a Vödör völgye véginél Szentkirályszabadja felé mégyen.”
A határ igen alapos és részletes jegyzőkönyvi rögzítése után következett a tanúk egyenkénti kihallgatása, és az általuk mondottakat is jegyzőkönyvbe rögzítették. Valamennyi tanú hivatkozott valamire, amiért ő ismerte a határt, illetve a határjeleket. A legöregebb tanú a 80 éves Farkas István alsóörsi jobbágy 1664 táján születhetett. A határt onnan ismerte, hogy "még a török világban is azon a földön a megnevezett jelekig szabadon őrzötte és legeltette a falu csordáját. Édesapjától hallotta, hogy mikor a káptalantól kiárendálták a pusztát (Almádi pusztáról van szó), mindenkor ezen jelekig bírták és tartották. Vörös István 79 éves alsóörsi tanúnak hajdanán szentkirályszabadjai Szabó Péter, "akit később a tatár levágott", mutatta meg a határt, amelyen belül szabadon hordhatta és vághatta a fát.
A tanúk különbözően vallottak, jelen esetben a 22 tanú közül tíz mást mondott, mint amint a jegyzőkönyv elején hivatalosan rögzítettek. A tanuk életkora 40 és 80 év között volt, aminek oka az lehetett, hogy a falubeliek a határ ismeretét, a határjelek adatait szájról szájra hagyományozták. A tanukon kívül számos hivatalos személy is részt vett a határjáráson, fiskális, kasznár, hegybíró, a falu bírája, előjárók, számos lakos és szőlőbirtokos, természetesen mindez duplán, mert az érintett két települést külön-külön személyek képviselték. Megemlítendő, hogy ahol három falu határa találkozott még több személyből állt a határt bejáró csapat.
Gondoljunk bele, 22 tanú, valamint majdnem ugyanannyi hivatalos személy "járta meg" a határt, az elmondottakat szó szerint leírták, ami nem kevés időt igényelt. Bizonyára napokig eltartott egy ilyen határjárás. Ma pedig, ha szerencsénk van az illetékes földhivatalnál némi pénz ellenében szinte azonnal megkapjuk az egykor szájhagyomány alapján rögzített adatokat. Csupán érdekességként említem, hogy az akkor leírt határ nagyon sok helyen ma is ugyanott van, de a határjelek 255 év alatt módosultak.
Költői kérdés: hinnének ma is az emberek egymásnak egy falu határának bejárásakor? A választ az olvasóra bízzuk.
Forrás
Új Almádi Újság[1] 1999. (11. évf.) 10. sz. 2. p.
