Egy almádi öreg házról...
A XIX. század végén és a XX. század elején épült házakról többnyire kideríthető építésük időpontja. A szőlőbeli pincék minden bizonnyal jóval korábban épültek, már az 1493. évi oklevél is almádi szőlő eladásáról szól. A szőlőművelés alig képzelhető el valamilyen pince-présház építmény nélkül. A szőlők adás-vételét korábban hiteles helyi jegyzőkönyvekben, majd úgynevezett szőlőlevelekben rögzítették. Ezek alapján igen nehéz beazonosítani az egykori szőlőbirtok fekvését, pláne akkor, ha az érdekeltek neve gyakran előforduló név. A következőkben egy kivételt ismerhetünk meg.
Az 1858. évi kataszteri adatok szerint Polczer Amand veszprémi kovácsmester és neje Godina Anna Almádiban 2 katasztrális hold 132 négyszögöl nagyságú szőlőt birtokoltak. A Veszprém Megyei Levéltárban őriznek két szőlőlevelet, amelyek kapcsolhatók a Polczer birtokhoz. Az egyik 1764 május 18-án kelt, amelyben rögzítik, hogy Godina János és neje szőlőt vásároltak a következőkben meghatározott helyen. „….a T.N. Veszprémi Káptalanbeli Földes Uraság Almádi Hegy nevü szőlő hegyén levő egy darab szőlőnket…… Weszprémben Lakó Godina Jánosnak és hitves társának…mely szőlőnek szomszédi Fől szélrűl Ország Uttya, all szélrül Hegy Uttya, Nap Keletrül maga Godina János Nap nyugotrul Simon Mihál Határozzák.” Az eladó Simon Imre és neje Csepeli Judit.
A leírásból egyértelműn kiderül, hogy Godina János nyugati szomszédjának szőlejét vette meg, amelyet két oldalán út határol. Az 1767. március 18-án kelt szőlőlevél újabb adattal szolgál a szőlő helyét illetően. „…az Tekéntetes N. Veszprémi Káptalan Földes Uraságh Almádi nevü Hegyén a Sárkutai Divertikulumban (dűlőben) levő egy darab szőlőnket … a Veszprémben lakozó Godina Jánosnak és hitvesének Hejvizi Eva asszonnak… mely szőlőnek Szomszédi Nap Keletrül maga Godina János, Föl Szélrül Ország Út, Nap nyugotrul, és all szélrül Szőlők Uttya vagyis Hegy út határozzák.” Tehát Godina János ismét nyugati szomszédja szőlejét vette meg. Az említett utak mai neve a következő: Országút = Pinkóci út, nyugatról a Fehérkereszt utca, „alszélről” pedig a Hunyadi utca a határolják a birtokot.
A tulajdonosok változása napjainkig követhető. Mint fentebb említésre került 1858-ban Polczer Amand és felesége, Godina Anna voltak a tulajdonosok, tehát leányágon (talán hozományként?) öröklődött tovább a birtok. Tőlük 1882. augusztus 27-én kelt telekkönyvi bejegyzés szerint Polczer Antal hajmáskéri plébános örökölte, majd 1898. július 16-tól Polczer Erzsébet öröksége lett. 1908. január 13-án kelt bejegyzés szerint Sturm Ilona, Sturm Erzsébet és Sturm Mária, székesfehérvári hajadonok ajándékozás címén lettek tulajdonosok. 1924. január 30-án Sturm Erzsébet részét Sturm Ilona és Sturm Mária örökölték, majd az egész birtok Sturm Mária tulajdonába került további öröklés folytán. 1947. szeptemberében Sturm Mária gyilkosság áldozata lett és a birtokot többen örökölték, akiket a telekkönyv nem említ név szerint, ami elég szokatlannak mondható. Családi közlés szerint valóban sok örökös volt, végül 1950-ben, az év folyamán Stefanics Kálmánné vásárolta meg a szőlőt és ma is a család tulajdonában van. Az idők folyamán a terület nagysága jelentősen megváltozott, területe lényegesen kisebb, mint Polczer Amand idejében volt.
Néhány szó az épületről. Az eredeti boltozatos pince fölé kb. 30 évvel ezelőtt lakóépületet építettek ami szintkülönbséggel csatlakozik a régi épülethez. Valószínűsíthető, hogy a legelső építmény csak a pince volt többszáz évvel ezelőtt, amit présházzal bővíttek talán a XVIII. században. A pincéhez csatlakozó régi épület alaprajza nem változott, viszont a teljesen tönkrement nádfedésű tetőszerkezete helyett új készült. A pince előteréül szolgáló helyiség nyilvánvalóan egykor présház céljait szolgálta, amire szükség is volt a tekintélyes nagyságú szőlőben. Az ebből nyíló két szoba ma is boltozatos, ablakaik az „alszerül” levő Hunyadi utca felé néznek. Az épület külsejében már csak korlátozottan mutatja eredeti formáját, de még őrzi eredeti alaprajzát Almádi bizonyíthatóan legöregebb épülete.
Forrás
Új Almádi Újság[1] 2003. (15. évf.) 12. sz. 2. p.
