Csermák Antal György

A Helyismeret wikiből

CSERMÁK Antal György (Csehország, 1774-Veszprém, 1822. okt. 25.) zeneszerző, hegedűművész.

Élete

Származása és élete első időszakának körülményei tisztázatlanok. Bécsben volt hegedűtanár, majd Magyarországra költözött, 1795-től a Pest-budai magyar színtársulat prímhegedűse. Gödöllőn Grassalkovich hercegnél hallotta játszani Bihari Jánost, a korszak legnagyobb hatású, cigány származású magyar hegedűvirtuózát. Vándormuzsikusi élete során az ország és Európa legkülönbözőbb részein bukkant fel. Veszprémbe 1818 után jutott el, ahol Ruzsitska Ignác táncokat jegyzett tőle, amelyeket később kiadott a Magyar nóták Veszprém vármegyéből c. sorozatban. Biharival és Lavottával a verbunkos muzsika legjelentősebb képviselője volt. Kísérletet tett a nemzeti kamaramuzsika, sőt a programzene megteremtésére, elsők között próbálta átültetni a verbunkos stílust a nyugati műzenékből átvett formákba. A veszprémi Alsóvárosi temetőben van nyughelye és síremléke. A város zeneiskolája felvette nevét, az intézmény falán emléktáblája van. Pálóczi, Bihari és Ruzitska mellett az ő neve is szerepel Balatonfüreden a Balatoni Panteonban lévő emléktáblán, amelyet 1960-ban avattak.

Irodalom

  • PONORI THEWREWK Emil: A magyarzene tudományos tárgyalása. Bp., 1890.
  • TRENCSÉNY Károly: 1. = Veszprémi Hírlap, 1922. nov. 5.
  • HUNGLER József: ~. = Közdtli Napló, 1957. okt. 22.
  • BÓNIS Ferenc: ~ kamarazenéje. = Új Zenei Szemle, 1952.
  • SÁROSI Bálint: ~. = Cigányzene. Bp., 1971.
  • LESZLER József: Nótakedvelőknek. Bp., 1986.
  • BÓNIS Ferenc: A verbunkos és Mozart, avagy ~ emlékezet. A muzsikus halálának 175. évfordulójára. = Hitel, 1998.