Balaton régi partja...
Almádiban nagyon sokan hallották azt a történetet, illetve mondást, hogy a Balaton partja régen sokkal „feljebb” volt és az egykori Zsák vendéglő (megnyílt 1898. május 1-én) udvarán álló nagy fűzfához kötötték ki ladikjukat a halászok. Ez nagyon kedves és érdekes adalék Almádi történetéhez - főleg ha állna még a Zsák vendéglő a nagy fűzfával - de sajnos ilyen vonatkozásban nem igaz.
A Balaton vízszintje és ennek következtében a partvonala, elég gyakran változott. Ennek részletes adatait megtalálhatjuk, Dr. Bendefy-Dr. V. Nagy, „A Balaton évszázados partvonalváltozásai” című kitűnő munkájában. A történeti áttekintésben két szélső értéket találhatunk, nevezetesen 104,50 m és 113.30 m Adria feletti magassággal. Az első adat Galerius császár (Kr. u. 293-311) idejében megépített zsilip és levezető vízfolyás kialakítása utáni vízszintet jelenti, ami alig különbözik a mai átlagos vízszinttől. Itt meg kell említeni, hogy ez a vízfolyás nem a mai Sió csatorna nyomvonalával azonos helyen, hanem attól északkeletre, a Siófok-Mocsolád vasútvonal közelében volt, ugyanis itt található a Balaton déli partjának legmélyebb pontja.
A római birodalom bukása utáni időkben pusztulásnak indult minden római építménnyel együtt a Balaton vízszintjét szabályozó zsilip is. Az állapotokat jól jellemzi a következő néhány soros idézet az említett forrásmunkából:
„A rómaiak Pannóniából való kivonulását megelőző és követő háborús események a Balaton környékét valóban lakatlanná tették. A déli part települései és falvai, nem különben az északi part gyönyörű villái (Balácza stb.) sorra elpusztultak A hozzájuk vezető bekötőutak tönkrementek, mindent felvert a gaz és gyom. És ahogy a Balaton vízállása (a Galerius építette zsilip szétrombolása után) fokozatosan, ismét emelkedni kezdett, a tó messze környéke annál inkább emlékeztetett a 2000 évvel ezelőtti állapotokra, lakatlan, elhagyott, ember-elkerülte, félelmetes ingovánnyá változott.”
A legmagasabb vízállás (113,30 m A.f.) a tatárjárás idején, valamint a török hódoltság korában volt. Az 1700-as és az 1800-as évek első felében többször foglalkoztak a Balaton lecsapolásával, mondván milyen szép nagy szántó területeket lehetne ezáltal nyerni. Csak a tó legmélyebb részén hagyták volna meg a vizet, ahol a csatornaszerű vízen a hajózást biztosítani szándékozták a tervek szerzői.
Ezek a tervek szerencsére nem valósultak meg, ellenben 1863-ban elkészült a Sió zsilipje és ünnepélyes felavatására október 25-én került sor. A víztükör ezután többször változott, mert a Déli Vaspálya Társaság (aki a déli parton 1861-ben megépítette a vasutat) a vasút igényének megfelelően „gazdálkodott” a vízzel. A legalacsonyabb értéket 1867. szeptember 28-án mérték, amikor 102,58 m A.f. volt a víztükör szintje. Ez azt jelentette, hogy a mainál jó két méterrel volt alacsonyabb a vízszint!
Nézzük meg Almádiban hol lehetett a vízpart a török hódoltság idején. Ezt néhány utca, illetve épület megnevezésével lehetséges bemutatni ami azt jelenti, hogy a közölt telek, vagy annak jelentős része víz alatt volt. Ilyenek: a Baross Gábor u. 18 és 23, a Petőfi Sándor u. 2 és 5, Park u. 6, Hétvezér u. 15, Balaton u. 10, Hadak útja 4, Damjanich u. 43, Szabadság u. 76, a teljesség igénye nélkül. Az Óvári útnak a Váczi Mihály iskola utáni szakaszát 2-3 m magasan borította víz. A Fűzfői út egészen a Huba utcáig víz alatt volt és a partvonal a Tüzép telep közepén húzódott.
A régészeti topográfiából ismert adat, hogy a régi budatavai strand melletti „lóúsztató”-nál a víz alól sok római korból származó lelet került elő. Tehát akkor ott vízpart volt, a török hódoltság idején viszont ugyanezen a partszakaszon kb. 8 m mély volt a Balaton!
Végül még egy támpont, hogy képünk legyen a legmagasabb vízállásról: a volt Auróra étterem, a leendő Kulturális Központ telkén, elég nehezen hihető de igaz, 5 m mély víz hullámzott!
Forrás
Új Almádi Újság[1] 2000. (12. évf.) 2. sz. 2. p.
