Babolcsai István

BABOLCSAI István (Balatonkenese, 1905. április 12. - Budapest, 1958. március 6.) kőműves.

Szülei mezőgazdasági napszámosok voltak. A hat elemi elvégzése után kitanulta a kőműves szakmát. Nem sokat volt azonban szabadlábon, mivel összesen tizennyolc alkalommal ítélték el, ebből hat ízben 1945 után. A forradalom előtt a székesfehérvári szovjet katonai parancsnokságon volt kazánfűtő. A forradalom idején sokáig csak szemlélője volt az eseményeknek. November 4-én Marton István rendőr hadnaggyal együtt szervezte meg fegyveres csoportját, mely mintegy 30-40 főt számlált. Fegyvert a székesfehérvári rendőrkapitányság raktárából szereztek. Bázisuk a Vas utcai kisegítő műszaki zászlóalj laktanyájában volt. Másnap elfoglalták az Öreghegyi rádióállomást, ahol kiépítették a védelmet. A helyi gimnáziumban csatlakozásra szólították föl a diákokat. Az akció ugyan a tanári kar ellenállásán megbukott, de a diákoktól kapott fegyverekkel jelentős mértékben sikerült megerősíteni fegyverzetüket. Megtámadtak két, az adó felé közeledő szovjet katonát. Miután bekerítették őket, Babolcsai utasította helyettesét, Molnár Sándor felkelőt, hogy adja ki a tűzparancsot, aki viszont vonakodott ezt megtenni. Ekkor ő maga nyitott tüzet. Délután a bázist már egyre többen hagyták el, végül este Babolcsai feloszlatta a csapatot, és maga is hazament. 1957. június 20-án tartóztatták le. Első fokon 1957. december 5-én szervezkedés vezetése vádjával halálra ítélték. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa 1958. március 3-án megtartott ülésén jogerőre emelte. Március 6-án kivégezték.

Irodalom

• GOSZTONYI Péter: Föltámadott a tenger.1956. Bp., 1989. - Halottaink 1956. II. Bp., 1989.