Az almádi temető története
Közel öt évvel ezelőtt jelent meg az Új Almádi Újságban egy rövid ismertetés városunk temetőjéről. Most nem ennek ismétlésére kerül sor, hanem további kutatások eredményei alapján, lényegében teljes képet kaphatunk a temető történetéről, bár egészen biztosan maradnak még kisebb fehér foltok ismereteink területén.
Az 1858. évi kataszteri felmérés adatai szerint a Vödör-völgy északi oldalán négy birtok terült el, Szentkirályszabadja határától a későbbi temető keleti határáig terjedően. Közülük a legnagyobb, amelyikre a temető területe is esik, Petke Gábor és felesége, Mészáros Mária tulajdona volt. Nagysága 7 katasztrális hold 1197 négyszögöl, amelyből 5 kh. 166 négyszögöl szőlő gyümölcsfákkal, 2 kh. 1000 négyszögöl rét pincével, valamint a 4. számú lakóház 31 négyszögöl nagyságot tett ki. A birtok alsó, völgy felőli vége volt a rét, ahol kis patakot is jelez a térkép. A rétnek a felső részén, a szőlő közvetlen közelében helyezkedett el az említett pince és külön a lakóház. Utóbbi nem is volt olyan kicsi, miután átszámítva 112 m2 volt a nagysága. Sajnos az épületnek már nyoma sincs.
Az 1882. augusztus 27-én felfektetett Almádi telekkönyvben, „Szőlő pincével a Cserhegy dűlőben” során a családi tulajdonból Petke Dénes részére 1548 négyszögölet, és Petke Dénesné, szül. Herczeg Erzsébet részére 774 négyszögölet telekkönyveztek.
Ennek a két birtokrésznek a megvételével jött létre az almádi temető területe. Mégpedig Petke Dénes részét fiától, Petke Lajostól, valamint Petke Dénesnétől vették meg, és ezt a tényt 1904. május 20-án jegyezték be a telekkönyvbe, Almádi község mint új tulajdonos javára, 850 korona vételár ellenében. A terület megvételét elhatározó almádi képviselő-testületi döntést csak áttételesen ismerjük, mert a községi iratok ebből az időből nem maradtak fenn. A határozatot és az adásvételi szerződést az 1904. január 4-i megye-gyűlés tárgyalta, Horváth József és társai fellebbezésével együtt, aminek mibenlétét nem ismerjük. A megyegyűlés a képviselőtestület döntését jóváhagyta, a fellebbezés egyidejű elutasításával. Döntését részletesen és alaposan megindokolta. Ebből néhány fontosabb részlet: „...eddig a távol eső Vörösberény temetőjébe temetkeztek... mivel ezt Vörösberény többé nem engedi ... a megszerzett ingatlanok e célra alkalmasak ... fellebbezők állításai a valóságnak meg nem felelnek... mert a vételár megfelelő s annak kiegyenlítése a község lakosságának különösebb megterhelése nélkül, csekély pótadóval fedeztetni fog.”
1907. július 17-i rendkívüli képviselő-testületi ülésen határozatot hoztak, amelyben a községi temető szabályrendeletét elfogadták, amit a rendnek megfelelően felterjesztettek a megyegyűlés elé. Nem sokkal később ők is jóváhagyták a szabályrendeletet - ami szintén nincs meg -, hozzáfűzve azt, hogy „hullaház felállításáról gondoskodjék a község”. Ezzel a döntéssel lényegében létrejött az almádi temető az 1904. évben megvásárolt 2322 négyszögöl nagyságú területen, de miért csak három évvel később, arra nem derült fény a fennmaradt iratokból. A temető területe a vasút megépítésével csökkent, ugyanis 1916. május 8-án a „Balatonvidéki Vasút Építési Vállalata javára” 156 négyszögöl kisajátításának tényét jegyezték be a telekkönyvbe. Almádi község képviselő-testülete 1909. december 11 és 12-én hozott határozata értelmében, hullaház (ravatalozó) építésére került sor 2000 korona költséggel, amely munkára Plank Károly és Plank Mihály vállalkozókkal szerződést kötöttek. Az 1910. június 13-án megtartott megyegyűlés ezt a határozatot is jóváhagyta.
Hosszú indoklást adott határozatához némi dorgálásssal, miszerint „a községi elöljáróság a nála már megszokott és egy épp tárgyalás alatt levő ügynél szigorúan nehezményezett felületességénél fogva, az árlejtési jegyzőkönyvet nem csatolta ... tekintettel a község fürdői jellegére is kétszeresen fontos községi érdek, ezen hiány miatt az ügy érdemleges elintézését függőben tartani nem kívánatos.”
A ravatalozóépület felépült, és a kisméretű fatornyában elhelyezésre került az Óvári Ferenc és Ó-vári Kálmán által 1908-ban öntetett harang. A kis ravatalozóépület igen rossz állapotba került, továbbá a mai előírásoknak messze nem felelt meg mint ravatalozó, ezért 1987-ben új ravatalozó és harangláb épült. A temető területe is lényegesen megnövekedett, miután a település területet vásárolt mellette. A kis harang leszakadt a helyéről, az akkori vörösberényi plébános, Horváth József biztonságba helyezte, majd a harangláb megépülése után abban került elhelyezésre, így újra betöltheti eredeti funkcióját, temetéskor a lelkekért szól.
A régi kis ravatalozó igen rossz állapota miatt csaknem lebontásra került, ám egy Almádiból elszármazott személy teljesen helyreállíttatta és most az ő földi maradványai nyugszanak benne. Ezzel megmentett a város és lakói számára egy kicsi, de a település történetében mégis jelentőséggel bíró épületet.
Forrás
Új Almádi Újság[1] 1997. (9. évf.) 2. sz. 2. p.
