Almádi sporttörténetéből

A Helyismeret wikiből
Írta: Schildmayer Ferenc
Kep 0950.jpg
Mi volt az első sportesemény Almádiban? Milyen sportot űztek az itt nyaralók? Rendeztek-e versenyeket? Sok kérdés amire ma már nem könnyű válaszolni. Ismereteim szerint az úszás, csónakázás és vitorlázás mellett a tenisznek van a legrégebbi múltja. Az előbbieket jogosan tételezhetjük fel egy vízparti nyaralóhelyről, utóbbiról van egy adatunk, amit kezdetnek tekinthetünk. 1896. augusztus 11-én Almádiban kelt levélben Róza írja Ellának: „Kérded, kikkel ismerkedtünk meg? Többnyire pestiekkel, mégpedig a teniszen, hova sokat járunk." Akkor a teniszpálya a mai Park utca és Jókai utca saroktelkein volt. Ezt az „Új Almádi Újság" 1990. januári számában megjelent térképen láthatjuk.

Almádi sportélete igen élénk volt, amiről régi újságok és propaganda kiadványok kiragadott hírei, ismertetései tudósítanak:

  • 1899. május 1-jei ünnepség keretében a Veszprémi Biciklista egyesület túraversenyt rendezett Almádi céllal, ahol a befutókat taracklövés köszöntötte.
  • 1898. június 8-i hír „gondosan helyreállították a két Lawn-Tennis pályát"
  • 1898. augusztus 16 és 19-én úszó és atlétikai versenyek voltak a következő programmal:
Kep 0298.jpg
Úszóverseny:
  1. Megnyitó verseny 110 m
  2. Junior gyorsúszás 100 m
  3. Gyermekek versenye 50 m
  4. Junior kitartó 500 m
Atlétika:
  1. 100 yardos síkfutás
  2. Magasugrás
  3. Gyermekek versenye 100 yard
  4. 200 yardos handicap
  5. Hármasugrás
  6. 804 1/2 m-es síkfutás
  • 1912. augusztus 25-én atlétikai verseny volt Almádiban, kenesei és almádi versenyzőkkel.
100 yardos síkfutás:
1. Cseresnyés J. Almádi,
Távolugrás:
1. Cseresnyés J. Almádi 492 cm,
220 yardos síkfutás:
1. Cseresnyés J. Almádi 23,5 mp (ifjúsági rekord).
A győztesről annyit, hogy ő volt a sokak által ismert Cseresnyés Józsi bácsi, aki „ősalmádi"-nak számított, és 1985-ben 90 éves korában halt meg.


  • 1913. augusztus 24-én alakult meg a Balatoni Yacht Club Balatonalmádi Osztálya. Ettől kezdve rendszeresen, évente többször rendezett versenyeket Almádiban.
  • 1925. július 26-án a Balatonalmádi Osztály klubházavató ünnepségén rendezett versenyen első lett Kerényi Andor „Zulu" nevű hajójával. Kerényi Andor szolgabíró volt, régi Almádi üdülőtulajdonos, aki hosszú éveken át volt Almádi fürdőbiztosa.
  • 1926. augusztus 9-én a BYC Balatonalmádi Osztálya nagyszabású versenyt rendezett a MOVE felkérésére. A rendezőbizottság élén Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselő állott, aki a MOVE elnökségét is képviselte. Az eseményen megjelentek József és József Ferenc főhercegek, Auguszta és Anna főhercegasszonyok, akik az almádi klubház erkélyéről - emeleti terasz - érdeklődéssel nézték a versenyt.

Mindezek mellett a tenisz jelentősége töretlen. Az 1933-ban kiadott "Balatonalmádi üdülő és fürdőtelep" kiadvány Almádit a Balaton sportközpontjának nevezi, és sportáganként sorolja fel a lehetőségeket;

LAWN-TENNIS: "hat elsőrendű vörössalak versenypálya... felépítésük a legmodernebb... a pályákon modern klubház is épült..."

Az éves sportprogramokat előre kiadták, mutatja ezt az 1933. évi program mellékelt másolata.

Külön meg kell említeni a nemzetközi sporthét évente visszatérő rendezvényeit, ekkor a Balaton különböző településein rendezték meg a sporteseményeket. Almádiban a tenisz, a vívó és a lovasversenyeket rendezték. 1937-ben tartották a "III. Nemzetközi Sporthét a Balatonon" versenyeket, amelynek alkalmából az Almádi posta emlékbélyegzőt használt, ami bizonyára filatéliai csemegeként is szolgált. Remélhetőleg sikerült e néhány adattal almádi sportmúltját bemutatni, és talán a jövőre vonatkozóan ötletet adni.

Forrás

Új Almádi Újság[1] 1990. (2. évf.) 5. sz. p. 2-3.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja