A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei - Jankó János és műve
A Magyar Földrajzi Társaság választmánya 1891. március 7-i rendes ülésén az elnök indítványára elhatározta, hogy Magyarország egyes vidékeinek földrajzi tanulmányozását a Balaton kutatásával elkezdi. A feladatot egy bizottságra kívánta ruházni, ennek az elhatározásnak eredményeként az ország jeles szakembereiből magalakult a Balaton Bizottság és tétlenkedés nélkül munkához látott.
Az óriási munka „A BALATON TUDOMÁNYOS TANULMÁNYOZÁSÁNAK EREDMÉNYEI“ összefoglaló címen két évtizeden áthúzódóan jelent meg. Az első kötet 1898-ban, az utolsó pedig 1918-ban került nyomdába, de például az e munkához tartozó „A Balaton tó környékének részletes geológiai térképe“ Lóczy Lajos szerkesztésében 1920-ban látott napvilágot.
A számos igen értékes kötet közül az egyik, talán legfontosabbnak ítélhető, „A Balaton melléki lakósság néprajza“ Jankó Jánostól, amelyik a szerző halála után, 1906-ban jelent meg. A mű fejezetei: I. Balatonparti települések, II. Helynevek, III. Népesség elemei és száma, IV. Lakás, étkezés, ruházkodás, V. Mezőgazdaság, VI. Halászat, VII. Esküvő, keresztelés, temetés. Nincs lehetőség arra, hogy a közel 500 oldalas könyvet részletesebben ismertessük, ezért csupán az Almádihoz és vele összefüggésben Vörösberénnyel kapcsolatos egyes részekre térünk ki.
Az I. fejezetben Almádiról a következőket olvashatjuk: „Kisközség Alsó-Őrstől 4,2 Balatontól 0,4 km távolságra, hozzá tartozik Porgyöp Puszta, 85 ház, 296 lakos, területe 6114 kat. hold, posta, telefon és távíró állomás. Fürdőhely és nyaraló, földtulajdonosok Felső-Őrs és a Veszprémi káptalan. A 296 lakósból 289 magyar, 7 német. Vallási megoszlás 161 r. katolikus, akik a vörösberényi anyaegyházhoz tartoznak. A kápolna Szent Margit nevét viseli. Református 123 Vörösberény leányegyházát képezi, evangélikus 12, veszprémi anyaegyházzal. A mohácsi csata előtti időkből Almádiról nincs adat, egyébként Vörösberény pusztája volt és csak a század 1870-es éveiben (1877) lett önálló község. Nevét sok szőlejéről és gyümölcsöséről kapta.“
Néhány adat az előzőekből korrekcióra szorul. Legfontosabb az, hogy már mohács előtti időkből is van nyoma Almádinak. Az 1493-ban és 1519- ben keltezett oklevelekben említik Almádi nevét, amint ezt ugyanezen sorozatban megjelent, dr. Békefi Remig „A Balaton környékének egyházai és várai“ című, 1907-ben kiadott munkájában közli. Ezeken túlmenően még létezik egy 1505-ben keltezett oklevél is. Megemlítendő, hogy az 1995- ben megjelent Balatonalmádi és Vörösberény története című könyv 125-ik oldalán látható az 1493- ban kelt oklevél. Ami az önállóságot illeti a Megyegyűlési Jegyzőkönyvekből kiderül, hogy 1869- ban lett önálló község Almádi. Földesura pedig a veszprémi káptalan volt és sohasem volt Vörösberény pusztája. A Porgyöp helynév helyesen Torgyöp, ahol csárda volt a XIX. század végéig, káptalani tulajdonban. Egyébként Alsó Csárda néven is említik a levéltári iratokban.
A II. fejezetben a helyneveket, illetve a dűlőneveket sorolja fel, Almádi és Vörösberényt összevontan közli, 40 helynevet említve. Ebből Almádira vonatkozik: Öreghegy, Lokhegy, Apácafara, Kisberény, Porgyöp. Minden helynév eredetéhez magyarázatot fűz. Az Apácafara dűlőnévnél arra a legendára hivatkozik, hogy akkoriban a Tanulmányi Alaphoz tartozó kolostorban (a vörösberényi kolostorról van szó) lakó egyik apáca, aki átlépte a szigorú szabályokat és terhes lett, egy titkos helyet keresett, hogy terhétől megszabaduljon, de útközben megszülte a gyerekét, és azt a helyet ahol ez megtörtént hívják Apácafarának. Forrásként Pesty Frigyes kéziratos gyűjteményét nevezi meg. Miután a vörösberényi kolostor a jezsuitáké volt, aligha van alapja a legendának.
A népességszámmal, valamint a szaporulattal foglalkozó fejezetben Almádit csak 1880-tól említi külön (korábbi fejezetben 1877-től jelzi Almádit önállónak !), így 1880- ban 206, 1890-ben pedig 296 fő lakósszámot ad meg. Egyébként a mű rendkívül részletes, mert például az 1881-1890 közötti születésszámon belül külön taglalja az akkori definícióval „törvénytelen“ születéseket, méghozzá felekezetenként megkülönböztetve. Almádit e vonatkozásban is Vörösberénnyel együtt ismerteti, aminek az az oka, hogy akkor még csak egyházi anyakönyvezés volt és Almádi egyházilag Vörösberényhez tartozott.
A számtalan adatból és ismertetésből talán kettőt érdemes megemlíteni, ezeknek egyike a családnevek ismertetése, amelyek Almádiban a következők: Anger, Ángyán, Babos, Balázs, Bolla, Bosnyák, Büttel, Dravecz, Fejér, Fülöp, Göde, Grácis, Guáth, Hegedüs, Horváth, Jákói, Keller, Kis, Korpádi, Köd, Krammel, Lengyel, Lusztig, Mecséri, Mészáros, Molnár, Morocza, Német, Őri, Pintér, Prokesch, Somodi, Sörény, Szabó, Szegedi, Szentes, Székely, Szmerting, Tóth, Varga, Velegi.
A másik téma a lakóházak típusa amelyeken belül kétféle, nevezetesen magyar és német típust határoz meg. Előbbiekből nyolc félét, utóbbiakból hat félét ismertet. Ugyancsak különbséget mutat ki a magyar és német pince-présház típusok között. Ezek lényegi különbsége, hogy a magyar pince bejárata az épület oldalán van, a német típusnál pedig az épület homlokfalán. Almádiban a bemutatott lakóház típusokból nagyon kevés volt, ugyanis már a XIX. század közepén is ennél nagyobb, más alaprajzi elrendezésű, esetenként hosszabb tartózkodásra (nyaralásra) alkalmas épületek létesültek.
Remélhetőleg ez az igen rövid ismertetés fogalmat ad arról, hogy Jankó János műve —nem említve a teljes sorozatot— milyen óriási jelentőségű ma is annak ellenére, hogy a halála óta eltelt 100 esztendő bizonyos korábbi megállapításokat módosított, túlhaladott.
Forrás
Új Almádi Újság[1] 2002. (14. évf.) 5. sz. 2. p.
