130 éve önálló Almádi
Az idei év a település történetét tekintve évfordulókban gazdag esztendő. Tíz éves a város, az Új Almádi Újság, a két tannyelvű gimnázium, ötven éves a Györgyi Dénes általános iskola. Mindezeket "megalapozó" évforduló azonban Almádi község önállóságának, a Megyegyűlés által 130 évvel ezelőtt történt kimondása.
Ismert, hogy Almádi szőlőhegyként élte életét így is szerepelt a régi oklevelekben és egyéb iratokon. A földesura a Veszprémi Káptalan volt akinek tizedet (dézsmát ) tartoztak fizetni a szőlőbirtokosok. A föld a Káptalané volt, de szőlőket szabadon adhatták-vehették a birtokosok, természetesen a Káptalan jóváhagyásával.
A szőlőhegyi szervezet, a Hegyközség, nagymértékben hasonlított egy faluhoz, vagy kisközséghez. Volt bírája a hegybíró, volt vice hegybíró (alhegybíró), volt jegyzője, mint akkoriban hívták "a hegység nótáriusa", voltak hegymesterek és végül esküdtek. Pontos számuk nem ismert, a hegyközségi jegyzőkönyvek, amikből adatokat meríthetnénk, sajnos nem maradtak meg. A különböző iratokon található névszerinti felsorolásuk, illetve aláírásaik tanúsága szerint 10-15 fő között lehetett a létszámuk. Hegybíró, vice hegybíró (albíró), jegyző, 3-4 hegymester, végül 6-8 esküdt, akik a „hegység artikulusainak” megfelelően igazgatták a hegyközséget.
Az 1848-as szabadságharc egyik jelentős vívmánya volt a dézsma eltörlése, ami nyilvánvalóan érzékenyen érintette a földesurakat. 1849 után következett a megtorlás, a Bach-korszak, amelyik minden területen az önállóság elvesztését, elnyomást, hivatalos ügyekben pedig kötelezően a német nyelv használatát jelentette. Így lett Almádi Szentkirályszabadja része, Veszprém vármegyén belül, a soproni kerülethez tartozóan. Emlékeztetem a t. Olvasót, hogy a nagyon sokszor hivatkozott 1858 évi kataszteri felmérés is teljes egészében német nyelven készült, Almádit minden formában Szentkirályszabadjához tartozóan kezelve. Az 1867 évi kiegyezés után nyílott lehetőség a változtatásra, az önálló életre.
1868 végén, vagy 1869 tavaszán az almádi birtokosok kérelemmel fordultak a Megyegyűléshez (hivatalos nevén Veszprém Vármegye Állandó Választmányához), hogy a "régi és őket megillető jogaikba visszahelyeztessenek." A kérvény mellé okmányokat csatoltak, amelyek az 1848 előtti önállóságukat dokumentálta. Sajnos ezek az okmányok nincsenek meg, csupán a közgyűlési jegyzőkönyvek, így a kérelem beadásának időpontját, valamint az okmányok pontos tartalmát nem ismerjük, ezért csupán feltételezés az előzőekben említett kérvény beadásának időpontja. A közgyűlések, a rendkívülieket leszámítva, évente általában négyszer voltak, több napig folytatólagosan tartották, mert alkalmanként több száz ügyet kellett megtárgyalniuk, sokszor heves viták közepette. A közgyűlés 1869. június 5-én tartott ülésnapján a 493. számú ügy volt az almádiak kérelme, amelyre vonatkozóan a következő döntés született:
„A kellően indokolt kérelemnek hely adatik s almádi hegység külön önálló községnek az általa hosszabb időn át élvezett joggyakorlat alapján továbbra is meghagyatik oly megjegyzéssel azonban, hogy lakosai az ezen jogosultságukból folyó kötelezettségek pontos teljesítéséért felelősek leendenek. Ezen határozat Kopácsy Victor főbíró úrnak miheztartás és a folyamodók értesítése végett kiadatni rendeltetik.”
A döntést 1869. július 15-én expediálták az érintettek számára. Ez az önállóság azonban még csak részleges volt, mert adózás (adószedés) szempontjából egy újabb, 1877 évi döntés alapján lett független Szentkirályszabadjától Almádi. Az önálló telekkönyv felfektetésére pedig csak 1883. augusztus 27-én került sor, addig ezen a téren is Szentkirályszabadjához tartozott az egyébként már önálló község.
A vázlatosan említett településtörténeti adatokból láthatóan Balatonalmádi fiatal település annak ellenére, hogy az első okleveles említése több mint 500 évvel ezelőtt, 1493-ban történt.
Forrás
Új Almádi Újság[1] 1999. (11. évf.) 4. sz. 2. p.
