Reguly Antal utazásai 1939-ben
Hudi József
1839. július 18-án egy középtermetű, húsz év körüli fiatalember szállt fel a pesti végállomáson a Pozsonyba induló postakocsira. Amint néhány mérföld megtétele után az utasok szóba elegyedtek egymással, a választékosan öltözött fiatalemberről kiderült, hogy frissen végzett jogász, aki szülei jóvoltából európai körutazásra indul.
Az utazás a szülőknek nem kis anyagi megterhelést jelentett, de úgy vélték, mindenképpen megérdemli szorgalmasan tanuló fiuk, hogy tanulmányai befejeztével kicsit szétnézhessen a világban, s annyi más értelmiségi társához hasonlóan,
ismeretekben, tapasztalatokban gyarapodva-gazdagodva kezdhesse meg pályáját.
Az utolsó önfeledt nyár volt ez tehát a diákember életében, s érthető, hogy szerette volna emlékezetesen és hasznosan eltölteni. Már hosszú hónapok óta készült erre az útra, estéken-éjszakákon át Európa térképe fölé hajolva tervezgette az
utazás részleteit. Ügy gondolta, előbb Morva- és Csehországba, aztán a birodalom fővárosába látogat, majd német földön időzik, érinti Bajorország, bejárja Szászország, Poroszország falvait és városait és naplójában örökíti meg benyomásait,
élményeit.
Jövőjét illetően határozott elképzelése nem volt: rá is az a sors várt itthon, mint a legtöbb nem nemesi származású értelmiségi ifjúra. Hoszszabbra vagy rövidebbre szabott életét valamely jelentősebb uradalom ügy viselő jeként vagy magánügyvédként éli le, családot alapít, s vidéki magányban, szűk családi-baráti körben tölti napjait. Esetleg — mivel néhány év múlva a nem nemesek előtt is megnyílik a hivatali pálya — vármegyei karrier várhat reá, s ha kimagasló képességekkel, jó kapcsolatokkal rendelkezik, meglett korára a vármegyei politika vezető köreibe emelkedhet, kivételes esetben a felső kormányzatiközigazgatási szervek valamelyikében alkalmazzák jó fizetéssel, a biztos nyugdíj reményében.
Aligha gondolt azonban ezekben az órákban erre a láthatóan gondolataiba merülő fiatalember, kinek zsebéből kikandikáló névkártyáján csupa nagybetűkkel ez állt: „ANTON REGULY".
1.
A családot, mely aggódva útjára bocsátotta, alig ismerjük. Édesapja, Reguly István a zirci apátság ügyvédje és számvevője volt: már az 1810-es évek elején az apátság szolgálatában állott. A pápai iparoscsaládból származott Reguly
számára társadalmi emelkedést jelentett Etl Alojziával kötött sikeres házassága, mert ennek révén előkelő köznemesi családokkal került rokonságba.
A házasság termékenynek bizonyult: első gyermekük, Klementina még a kisgyermekkort sem érte meg, halála után rövidesen megszületik Julianna lányuk, akit 1841-ben, huszonhat éves korában Korizmics László, a Magyar Gazdasági
Egyesület vezetőségi tagja, neves gazdasági szakember és író, a Gazdasági Lapok egyik későbbi szerkesztője és az MTA tiszteletbeli tagja vezet oltárhoz. Reguly Antal 1819. július 11-én születik Zircen, ő a család harmadik gyermeke. Keresztnevét Dréta Antal zirci apáttól kapja. Hároméves, amikor Etl Alojzia ikrekkel ajándékozza meg férjét: Krisztinával és Karolinával. A keresztapaságot a fiatal Modrovich Ignác — később a Madarász testvérek barátja és a Fejér megyei liberálisok ismert alakja — és felesége, Rumpler Julianna vállalja. Az ikrek közül egyik sem éri meg a felnőttkort: Karolina röviddel megszületése után, Krisztina kisgyermekkorában hal meg. Rajtuk kívül még egy húgáról, Bertáról tudunk,
aki túléli bátyját.
A Reguly gyermekek abban az időben nőnek fel, amikor Zirc lendületes fejlődésnek indul. 1814-ben a zirci cisztercita apátság — hosszú jogi küzdelmek után — függetlenedik a poroszországi — henrichaui — anyaapátságtól és a rend magyarországi központjává válik.
A közel kétezer lelket számláló település már 1780-ban megkapta a vásártartási engedélyt, az apátok a gazdasági-pénzügyi viszonyok rendezésével párhuzamosan hatalmas építkezésekbe kezdtek, támogatták a népoktatást, a nemzeti kultúra ügyét, a rendi nevelést megreformálták. 1826-ban Regulyék közeli rokona, Villax Ferdinánd (1784—1857) került az apáti székbe, aki hathatósan közreműködött abban, hogy a jó képességű fiút a legjobb iskolákban taníttathassa a család, s amikor tudomást szerzett arról, hogy a fiatal jogász németországi utazásra készül, nemcsak jó tanácsokkal látta el — tehette, hiszen a noviciátus idején maga is bejárta Poroszországot —, hanem elégséges zsebpénzzel is.
2.
Reguly nagyjából az előzetes tervnek megfelelően kezdte meg utazását. Július második felében a Pozsony—Bécs—Prága, augusztus elején a Prága—Drezda, második felében a Lipcse—Berlin útvonalon
haladt. Az út nagy részét postakocsin
tette meg, de Szászországban igénybe vette a
gőzhajót, sőt a vonatot is. így aztán aligha csodálkozhatunk
azon, hogy a pénztárcája hamar kiapadt,
s már szeptember elején úgy érezhette,
hogy — komolyabb segítség nélkül — útját képtelen
folytatni. Pomerániai útjának végén már
valóban döntenie kellett: visszafordul még mielőtt
késő lesz, vagy pedig erkölcsi kockázatot
vállalva még egy nagyobb, közel másfél hónapos,
meglehetősen költséges kirándulásra szánja el
magát. Romantikus alkatából következett, hogy a
második lehetőséget választotta, és szeptember
20-án Hamburgban nem a lauenburgi gőzösre
szállt, hanem továbbutazott észak felé, hogy néhány
hetet előbb Svédországban, majd az orosz
fővárosban töltsön. Azt remélte, hogy a vakmerően
— s talán felelőtlenül — kikövetelt szülői
segítség rövidesen megérkezik, s november elejére
újra Hamburgban lehet, onnan pedig még a
tél beállta előtt visszatérhet Magyarországra. Tévedett.
A stockholmi út végre határozott mederbe
terelte eladdig szertelen érdeklődését, svédés
finnországi tartózkodása idején pedig egy életre
elkötelezte magát egy páratlan méretű és értékű
tudományos vállalkozás mellett.
Utazásai sem eddig, sem ezután nem jelentettek
számára nyelvi nehézséget: anyanyelve német
volt, magyarul már kiskorában jól megtanult,
a latint felsőbb iskolákban sajátította el. A
német nyelvvel aztán könnyen boldogult az északi
országokban is, hiszen a művelt társadalmi rétegek
tagjai szinte kivétel nélkül minden országban
értettek és beszéltek németül, az orosz tudományos
élet elitje pedig jelentős részben német
származású tudósokból állott.H
3.
Svédországba egy fiatal és előkelő svéd birtokos,
bizonyos Barer meghívására érkezett meg. A
finn—magyar nyelv rokonság kérdése utáni érdeklődését
a svéd királyi akadémia könyvtárosa,
a ,.született finn" Arvidson kelti fel. Arvidsonnak
köszönhette, hogy élete új fordulatot vett.
Míg az újabb pénzsegély megérkezését várja, naponta
be-bejár a stockholmi könyvtárba, s hogy
az időt elüsse, behatóan foglalkozni kezd a két
nyelv és két nép történetével. Elhatározza, hogy
alaposan megtanul finnül, majd svédül, s kirándulását
egyszemélyes tudományos expedícióvá
változtatja. Rövid svédországi tartózkodás után
Helsinkibe utazik s hozzálát nagyszabású terve
megvalósításához: előbb a szükséges elméleti ismereteket
szerzi meg az egyetemen, aztán a gyakorlati
ismereteket — de már nem a tartományi
székhelyen, hanem vidéken, a finn és lapp parasztok,
pásztorok között. Élményeiről később
részletesen beszámol. Ekkor már úgy képzeli,
hogy kutatásait, nyelvészeti-néprajzi gyűjtőútját
orosz földön folytatja, megtanulja a finn nyelveket,
valamint a könnyebb tájékozódás végett az
oroszt, felkeresi a magyarok legközelebbi rokonait,
tanulmányozza életmódjukat, hagyományaikat,
szokásaikat, kultúrájukat, s hazafelé tartva a
moldvai és erdélyi magyarok körében is gyűjt,
hogy az összehasonlító nyelvészeti-néprajzi-antropológiai
vizsgálathoz bőséges anyag álljon rendelkezésére.
Szülei kétségbeesve vették tudomásul, hogy
meggondolatlan fiuk anyagi fedezet nélkül vállalkozott
olyan hatalmas feladatra, amellyel egy
tudományos intézet is csak roppant erőfeszítések
árán birkózhatott volna meg. Reguly maga is
szélsőségek között ingadozik: szeretne szépen öltözni,
elegánsan élni, előkelő társaságokban forgolódni,
mégis arra kényszerül, hogy ezekről az
igényekről fokozatosan lemondjon, s hozzászokjon
a nélkülözésekhez, az emberfeletti fizikai,
pszichológiai és szellemi megterhelésekhez. Az
éhség már lappföldi utazásától kezdve hűséges
társául szegődik. Rangjához, zseni öntudatához,
hiúságához méltó külsőségek és szegénység —
nehéz feladvány egy fiatalembernek. Mennyire
sértheti büszkeségét, hogy baráti kölcsönökhöz
kell folyamodnia! Minden módot felhasznál, hogy
pénzhez jusson. 1839 szeptemberében már arra
gondol, hogy úti levelének magyarországi publikálásával
hívja fel magára a tudományos közélet
figyelmét. Első kísérlete sikertelen, mert az Athenaeum
szerkesztői ekkor még nem közlik levelét.
Valószínűleg azért, mert nem tartják elég színvonalasnak,
vagy pedig azért, mert nem tartják elég
közérdekűnek. Egy hónappal később Villax apátnak
számol be útjáról és kér segítséget tőle.
