Kompolthy Jób a Jang-ce-kíang-on
(Ide tartozik a XVII. és XVIII. tábla.)
Regénynél érdekesebb feljegyzésekben számol be Kompolthy Jób tengerészkapitány, hazánkfia, 1905. évi khínai utazásáról. Fénykép-felvételeinek gazdag és szép sorozata részben ismeretlen vidékeket mutat be.
A Jang-ce-kiang-on, a khínaiak Ta-kiang-ján - „nagy folyamán" - hatolt be Khína belsejébe. Az óriási folyónak jóval több mint fele hosszán, 3000 kilométeren hajózott fel, egészen Csungking városáig, tehát nagyobb utat tett meg rajta, mint a Duna teljes hosszúsága, forrásaitól a tengerig.
A Jang-ce egyike földünk leghatalmasabb folyamainak. Valahol a Tang-la-hegységben ered 5000 méter magasságban. Forrásvidéke máig sincs még pontosan átkutatva. A tibeti fensíkról Mur-usszu néven északkelet felé, majd keletnek s aztán délkeletnek folyik s Gyhü-csu néven érkezik Batang alá. Ezt az utóbbi nehezen járható részét a Széchenyi-expedíció ismertette legelőször. Csaknem pontosan dél felé veszi azután futását mely szurdokokban, egyközűen a vele egy tájon eredő Mekong-gal és Szalvinnel. Nagy kanyarula-tokban vág keresztül a hátsó-indiai hegységeken s mindjobban távolodva a másik két folyótól, jó darabon egyenesen keletnek folyik. Rohanó áradata errefelé meglassudík kissé: a khínaiak aranyat mosnak a homokjából s erről „aranyhomok", Kin-sa-kiang nevet adtak a folyónak. Hirtelen eséssel fut tovább vad szurdokok között s Szui-csou-fu-nál, ahol hajózhatóvá válik, már csak 280 méteren jár a tenger színe felett. Ettől fogva Ta-kiang a khínai neve.
Szui-csou-fu-nál találkozunk az első dzsunkákkal. A dzsunka az egyetlen járómű, amely sikeresen küzd meg a sziklaszorosok tomboló árjával kivált lejjebb, ahol csatornák szelik keresztül-kasul a sűrűn lakott vidékeket, ezrével lepik el ezek a hajók a vízi utakat. A dzsunkák egy része csak vontatásra van berendezve, más része vitorlás — ilyenen hajózott Kompolthy is, akinek a dzsunkáját képben is bemutatjuk. 44 napot töltött az utazó ezen a hajón.
Gőzhajóval is tettek kísérletet néhány éve a Jangce felső Szakaszán, de csak egyetlen utat tehetett meg a Pioneer gőzös — a khínai hatóságok annyi nehézségei gördítettek a különben is rendkívül költséges vállalkozás elé, hogy az bizony kudarcot vallott s aligha ismétlik meg egyhamar a kockázatos vállalkozást. Ez a hajó mentette meg a Csung-kingban élő európaikat a boxer-lázadás idején. Hangsúlyozottan emeli ki Kompolthy, hogy ilyen őrhajóra most is szükség volna, mert sohasem lehet tudni, mikor lobban lángra a bennszülöttek lappangó gyűlölete. Egyenesen megjósolja, hogy elementáris erővel fog kitörni a lázadás az európaiak ellen s ebben nagy része lesz a hittérítők fanatizmusának, akik balgán hadat üzennek a rengeteg erejű khínai nép ősi kulturája és hite ellen.
I-csangon alól 1900 óta járnak gőzhajók, amelyeket külön erre a célra építenek, de még így is sok nehézséggel kell megküzdeniök a zúgva rohanó áradatban s a nagyobb sellők alatt néha napokig elvergődnek. I-csang és a 750 kilométerrel lejjebb fekvő Han-kou között, amely részt a hajózható Jang-ce középső szakaszának nevezhetünk, tele van a folyó szirtekkel és zátonyokkal.
A közlekedésnek nevezetes eszköze itt a tutaj. „A tavaszi áradás kezdetével rajokban indulnak meg a tutajok I-csang környékéről. Összefog 4—5 család s egész házat emel a hatalmas tutajra, amely viszi a boldog tulajdonosokat a tengerparti El-dorádóba. Hónapokig tart az ilyen út, míg, legnagyobbrészt Vu-hu városában eladásra kerül a tutaj, s utasaik elnyerik a téli kemény munka megérdemelt jutalmát."
Az Alsó-Jang-cén 1860-ban jelent meg az első gőzhajó. Sanghaj és Han-kou között rendes járatokat tartanak fenn s egymást múlják felül a szebbnél-szebb khínai, japáni, angol, amerikai, francia és német gőzösök. Sőt ezeken a folyami gőzhajókon kívül óceánjáró gőzösök is nagy számban megfordulnak itt. Különösen sűrű a hajóforgalom a rizs-aratás évadján s a han-koui tea-vásár idején. Az Alsó-Jang-cén már hadihajókkal is gyakorta találkozunk. A khínai flotta egy szkvadronja állandóan ott horgonyoz a folyam torkolata körül, úgyszintén angol, francia és német ágyunaszádok.
Időközönkint nagyobb európai hadihajók is meglátogatják a Jang-ce-menti városokat. 1901-ben a Zrinyi-fregatta, 1904-ben a Kaiserin-Elisabeth, a rá következő évben pedig az Aspern cirkáló képviselte a Yang-ce vizén a magyar-osztrák monarchia tengerészetét.
Han-kou-ig, mint ismeretes, Lóczy és Cholnoky is végig hajózta a folyamot s azt írják róla, hogy képzelni sem lehet szebb viziutat, bájosabb tájképet.
A Han-kou felett aránylag keskeny folyó, innen kezdve mintegy 2 km. szélességben hömpölyög lefelé s déltája körül, Kiang-nin-nál már 10-18 km széles, úgy, hogy tengeren képviselhetnők magunkat.
A Jang-ce óriási nagyságát illusztrálja talán, ha figyelembe vesszük, hogy az 5080 kilométer hosszúságú folyó árvíz-mennyisége hatszorta nagyobb a Dunáénál. Vízgyűjtő területén, jóllehet, aránylag igen kicsi, elférne Magyarország, Ausztria, Olaszország, Németország és Franciaország összevéve.
Ez a hatalmas víztömeg a hajózás nagy szerencséjére aránylag szabályosan árad és apad. Az árvíz-gátak hihetetlenül kiterjedt hálózata, amit az európai viszonyokhoz képest meglepően sűrű csatorna-labirintus tesz szükségessé, biztosítja a földmívelést a folyam völgyének lapályos területein.
1905 tavaszán hagyta oda Kompolthy Sang-hai városát, hogy onnan a jang-ce-menti Csin-kiangba hajózzék. Tizennyolc órai út után már kikötött a gőzös a fényesen kivilágított, festői parti sétatér előtt, amely európai stílusú, modem város illúzióját kelti az utazóban. De a varázs hamar szétfoszlik. Mindössze talán 15 európai ház van az eszplanádon, azon túl khínaiak laknak a soha nem söpört, bűzös sikátorokban.
A 140 főből álló európai-amerikai kolónia körében kellemes napokat élt át Kompolthy Csin-kiangban. A mintegy 140.000 lakosú élénk város környékének minden szép pontján pompás misszió-házak vannak, az „úgynevezett martírok földi paradicsomai", idillikus erdei pagonyok, árnyas ligetek között. És így van ez egész Khínában. A Császár-csatornán, amely itt vágja át a Jang-cét, szakadatlan sorban követik egymást a rizs-szállitó dzsunkák és a fürgén tova sikló apró gőzösök. A Tai-ping lázadás idején ezt a csatornát is elpusztították a forradalmárok s a pompás kőpartok és gátak helyébe hevenyészett földtöltéseket elmosással fenyegeti a víz. Nyári áradáskor gőzhajóval nem is szabad hajózni a csatornán.
Csin-kiangban kapta Kompolthy a kormány rendeletét, hogy utazzék a tibeti határ közelében fekvő Csung-king városába (Sze-csuan tartomány), a megnyitandó hajó-postaszolgálat rendszeresítésére. 3000 kilométeres, küzdelemmel teljes út állt előtte, de azért könnyű szívvel vett búcsút barátaitól.
1905. augusztus 10.-én, éjnek idején, szakadó esőben szedte fel horgonyait a Ngan-kin gőzös. Az Angliában épült hajó fényűző kényelemmel van berendezve, de a khínaiak osztályán néha ezer ember szorong s ezeknek a kvalifikálhatatlan viselkedése minden fogalmat felülmúl. A khínaiak határtalan közönyösségének tulajdonítja Kompolthy a tűzkatasztrófákat, amelyekben gyakran tömegesen pusztulnak el a jang-ce-i hajók. Maga is tanuja volt több hajó égésének Han-kouban.
Reggel Nan-king előtt kötött ki a hajó. Az egykori dicső főváros a 60-as évek elején dúlt tai-ping lázadás óta nagyon sokat vesztett régi jelentőségéből. Ma körülbelül 150.000 lakosa lehet.[1] Környékén nevezetes szénbányák vannak, amiket annak idején, mint ismeretes, Lóczy és Cholnoky is meglátogattak.
Vu-hu-ban alig él néhány európai és yankee; ezek is kénytelenek a khínai városban lakni.
Ngan-kin előtt már messze feltűnik a házak tömegéből magasba nyúló, ősrégi hatalmas pagoda. Ez a több ezer esztendős építmény túlélte a híres nan-kingi porcellán tornyot, amely tudvalevőleg szintén a tai-ping lázadásnak esett áldozatul.
A felfelé törekvő hajók szorosan a part mellett haladnak s könnyű megfigyelni a partok mentén folyó életet.
Csakhamar szembetűnik a cukorsüveg-alakú Árvácska, Hsziao-ku-san sziklasziget, amelyet a jobbparti mészkő-hegységtől vágott el a folyó.[2]
Elhajózva a regényes fekvésű Mei-le kolostor alatt, este felé, Kiu-kiang parti vas-pontonjánal kötöttek ki. Nem sokkal később Han-kou rengeteg kikötőjében vet horgonyt a hajó. Itt van a föld-kerekség legnagyobb tea-piaca. A Han torkolata körül három nagy város terül el: Han-kou, Han-jang-fu és Vu-csang-fu. Mintegy másfél millió lakosa van a hármas városnak, amely kiterjedés szerint a föld legnagyobb helyei közé sorolható. A mozgalmas, lármás kikötőből jól esik menekülnünk az idegenek városrészének szép parti korzójára, ahol gyönyörű márványoszlopos palotákat láthatunk.
Han-kou-ban az utazás első könnyebb része véget ért. Hat napig vesztegelt itt s aztán folytatta útját I-csang felé a "Tung-ting" gőzhajón. A felső-jang-ce vidéki nagy esőzések megdagasztották a folyó vizét. A hajóról most messze be lehetett látni az elöntött területeket, holott rendesen nem látni túl a gátakon. Mindenfelé a pusztulás nyomaival találkozunk. Sa-szi várost is elárasztotta a víz; a parttól órajárásnyira fekvő Kua-csou-ba vitorlás csónakon hajóztak be a vámtisztek. Sa-szin túl kezdődik már a hegyek világa. Lo-c' mellett a folyó egy kanyarulatának a sodra veszedelemmel fenyegeti utasainkat. Az első komoly nehézséget az I-csang alatti Hu-ja-hszia (Tigrisfog) sziklaszoros okozza. De ezen még gőzerővel vergődnek keresztül s csakhamar, éjféltájban, megérkeznek I-csang alá.
I-csang városát is elöntötte az ár úgy, hogy csónakon evezett a konzulátus épületéhez.
A dzsunkák kikötőjében sikerült egy erősépítésű, nagy vitorlás dzsunkát bérelnie. Az egész útért, Csung-king-ig, beleértve a teljes személyzet bérét és ellátását, 320 tael-t (1000 K-t) kellett fizetnie.
Az efajta személyszállító dzsunkát, aminő a Kompolthyé volt, Kua-c-nak nevezik a khínaiak. A 26 tonnás, jókora hajó előrészén kényelmesen berendezkedett Mr. Starling angol vámhivatalnokkal, aki innen fogva egész útja végéig kísérője volt. A hajófar-dockban lakott a hajó tulajdonosa, a lao-ta ötödmagával. A fedélzet alatt tanyázott a tai-kung, a legénység parancsnoka. Husz vontató, két hajcsár, két kormányos, négy matróz és két "úszó" volt még a hajón. Utóbbiaknak az a feladata, hogy a vontató kulik után járjanak s az itt-ott megakadt kötelet leszabadítsák a kiálló sziklákról.
Ha ki akarnak kötni a dzsunkával, bele kell ugraniok az árba, nyakukon a súlyos kötélcsomóval. Ebbe a veszedelmes hivatásba sokan belepusztulnak: nemcsak - az élet - az emberélet is olcsó Khínában, földünknek ebben a legnépesebb államában.
A másfél hónapi útért egy-egy kuli 4—5 korona fizetést kap a nyomorúságos ellátáson kívül, amely abból a bizonyos közhelyszerűen emlegetett marék rizsből és nagy ünnepeken egy-egy tál zöldségből áll. Amikor egyszer-egyszer disznóhússal vendégelte meg őket Kompolthy, nem győztek ujjongani örömükben ezek az igénytelen, szegény emberek. Pihenés idején, ha hosszasabban vár a hajó kedvező szélre, boldogan gyújtanak rá hihetetlenül bűzös ópiumpipájukra.
Kilenc napig vesztegelt az utazó I-csangban, az ár leszálltára várva s ezalatt érdekes megfigyeléseket tett az élénk forgalmú városban. Megismerkedett a többi közt Rhode angol kapitánnyal, aki meghívta őt három órányira fekvő parti villájába. Egy mellékfolyó torkolatánál, vadregényes helyen emelkedik a sziklavár. Mögötte a sziklafalban barlang s benne buddhista templom van.
Augusztus 30.-án útrakészen álltak. Aznap nem jutottak messzire s a rá következő reggelen feltűnt Kompolthynak, hogy a hajón senki se mozdul. Kanyarulatokon, vagy a vízbe nyúló szirtfokok mellett ugyanis a dzsunka személyzete maga nem elegendő a vontatásra s ilyenkor meg kell várni a szél segítségét.
Az I-csang feletti Ping-sian-pa sellővel egyetlen hajó sem birkózik meg a maga erejéből. A német Vaterland ágyunaszád, amelyet I-csangban ért, még akkor is ott vergődött, amikor hónapokkal később lefelé hajózott a folyón. Hajótörött dzsunkát is talált itten, amelynek a rakományát, a nagy pamut-tekercseket bambuszrudakon szárítgatták.
Innen kezdve egymást érik a sziklaszorosok. A folyó hirtelen szűkül össze 400 méternyire. Alig képzelhető félelmesebb látvány a sziklatömbökön, függőleges szirtfalak tetején kapaszkodó kuliknál, amint a sziklába vésett, talán 60 cm széles ösvényen görnyedve vontatják a hajót, folytonos életveszély közepette. Ha közülök csak egy is megcsúszik a szédületes sziklapárkányon, menthetetlenül magával rántja a 400 méter hosszú kötélnél fogva az egész sor embert. Ha kedvező szél támad, vitorla szárnyán siklik tova a dzsunka s az emberek ilyenkor kissé megpihennek. A sziklaszoros meredek falain itt-ott egy-egy házikót pillantunk meg, körülötte olyasféle pici mesterséges kertekkel, aminőket a mi Karsztunkban láthatunk.
Gyönyörű tájképek váltják fel egymást. Ping-siang-pa városkán felül kisebbfajta sellőkön kell átvágni. Ilyesféléből több is kijut napjára. Amíg szokás szerint várták a szelet, ami átsegítsen az egyik sellőn, útitársával együtt elsétált a hegyek közé, ahol pompás vízesésre talált. Nagy sziklatömbök közt rohan le a víz, el-eltűnve a buja növényzet közt, majd egy-egy medencévé szélesedve. A Jangcébe is jókora eséssel bukik alá.
Erős küzdelem várt most reájok. A khínaiak „kis vízeséseknek" nevezik azokat a sellőket, amelyeknek egész során kellett áttörtetniök. Szerencsésen átvergődtek, de az arra következő zuhatag már több bajt okozott. Az ilyen sellők alatt kikötnek a dzsunkák s megvárják egymást, hogy a vontatók együttes erővel egyenkint vontassák át a hajókat. Előttük járt rosszul egy hajó, amelynek csakhogy éppen sikerült az utolsó pillanatban elvágni a kötelét, mielőtt egészen felborította volna a bőszült áradat.
Nekik is csak hat más dzsunka vontatóinak a segítségével sikerült átvergődniök. Egy másik kataraktán a kötelüket is elszakította egy vízalatti szikla. Néhol nagy kerülőket kell tenniök a vontatóknak a parti sziklaszakadékok miatt. Majd kiérnek a szorosokból s másfél kilométer széles, de forgatagokkal, zátonyokkal teli szakasz következik. A magas hegygerinceket dombok váltják fel. Feljebb újra veszedelmes sellő tartja fel a hajókat. A zuhatag lábánál 12 dzsunka is összegyűlt már, amelyek azután egymást segítették keresztül.
Ha nem kell vontatniok a hajót, annál keményebben dolgoznak a hatalmas evezőkkel — a két ja-lu-val — oly módon, hogy azok állandóan a víz alatt maradnak. Valamelyik kis faluban alkalma nyílt megszemlélni egy bambuszkötél-gyárat. Az erős bambuszrostból sodrott kötél erősebb és tartósabb a kendernél. De mégis hamar elkopik az éles gránitszirteken, amelybe tenyérnyi mély barázdát vájtak az arra vontatott hajók kötelei. A kész kötéltekercseket 12 óra hosszat főzik mészoldattal, hogy elveszítse merevségét. Egy 300 méteres, 26 mm vastag kötélért 2000 kes-t, vagyis öt koronát fizettek.
Nan-soa falunál a gránitot mészkő s ezzel együtt ismét alacsonyabb dombvidék váltja fel. De utóbb újból szorosok közé jut a hajó, amelynek a szikláktól származó sérüléseit lépten-nyomon gyógyítgatniok kell és pedig úgy, hogy a péppé főtt rizsbe bambusz-rost darabokat gyúrnak bele s ezzel tömködik be a repedéseket.
A Tai-kung sziklaszorosban elvesztették egyik emberöket. Egy szikláról lepattant a kötél s összetörte az egyik szegény kuli mell¬kasát. Hiábavaló volt minden ápolás. Elföldelték a szegény áldoza¬tot a sziklaszakadékok között. Erről a szomorú helyről hat álló napig nem mozdulhattak a szemközt fúvó szél, örökös zápor és a rengeteg áradás miatt. Egy ízben megkíséreltek az áthajózást a Tung-ling sziklaszoroson, de majd, hogy úgy nem jártak, mint az a német gőzös, amelyik ezen a helyen sülyedt el. Amint egy kiálló szirtsarkantyu a folyó közepére kényszerítette őket, elkapta a dzsunkát az ár, s hozzácsapta egy sziklához. Nap¬hosszat volt mit tatarozni az eset után. Kijutva utóbb mégis a veszedelmes szorosból, a parlagias neveket viselő „ökörmáj-lótüdő-szoros" (Nia-kan-ma-fei-sia) okozott újabb nehézségeket. A szoros bejárata előtt a balparton tao-ista kolostor van a hegyoldalban. Bámulatos az az ügyesség, amivel a khínai hajós diadalmaskodik a legnehezebb helyzeteken. Páratlan hidegvérrel és bátorsággal kor¬mányozza a hajót s a legválságosabb pillanatban is akárhányszor csak a lao-ta villámgyors kezének és energiával párosult nyugalmának volt köszönhető, hogy baj nélkül menekültek a szédületes forgók örvénylő áradatából. Az egyik legveszedelmesebb zúgó a Csing-t'an, vagy "új zu¬hatag", amelyet csak néhány száz évvel ezelőtt hozott létre valami parti hegyomlás. A folyamba zuhant sziklák nagy gátat emeltek s ennek a helyén nehezen járható sellő formálódott. A hajóknak itt ki kell rakniok a szállítmányt s üresen kísérelniük meg az áthato¬lást, amely nagyvízkor a rohanó ár, apadás idején pedig az ezernyi sziklazátony miatt rendkívül kockázatos. Kivált újabb időben vált nehézzé a sellő az 1894-ben megismét¬lődött hegyomlás következtében. Hónapokig vesződtek rajta a khínaiak, amíg sikerült szabályozniok ezt a kritikus helyet olyanféle módon, de távolról sem oly jól, mint mi az Alduna sellőit. Amikor ez a hegyomlás történt, több mint 400 hajó s több ezer ember pusz¬tult itten el, mert persze nem lehetett megtáviratozni a veszedelmet a Tibet felől gyors iramban közeledő hajóknak. A Ping-su-pao-csien szoros sziklafalaiban barlangok szádjai sötétlettek hosszú vonalban. Ezeket Kompolthy a kenesei Talár lyukakhoz hasonlítja. Ide menekültek ugyanis a magyarok 1241-ben Batu khán hordái elől, akárcsak a khínaiak az ő mesterséges jang-ce¬-parti mentsváraikba a lázadások alatt.
