Hattyú vendéglő

Hattyú vendéglő története

Almádi képe a XIX. század második felében

Almádit első alkalommal egy 1493. évben keltezett oklevél mint szőlőhegyet említi és lényegében az 1800-as évek második feléig változatlannak tekinthetjük ezt a státuszt. Hegyközségi szervezetben létezett, csak 1869-ben, a szőlőbirtokosok kérelme alapján, megyegyűlési határozattal nyert önálló községi rangot. Almádi káptalani birtok volt, a veszprémi káptalan volt a földesura. E téren a század második felében, elsősorban az 1870-es évektől számíthatóan történtek változások, ugyanis a birtokosok egyre gyarapodó számban használták a szőlőikben levő épületet hosszabb tartózkodásra, nyaralásra.

E  folyamat  felgyorsulását  „segítette”  a  Balaton-felvidéken végigsöprő filoxéra járvány, amelyik Almádit 1887-ben érte el, és nagyrészt kipusztította  a  szőlőket.  Ennek  okán  elkezdődött  az  elsődlegesen  pinceprésház  funkciót  betöltő  épületek  átalakítása,  amelyek  gyakran  jelentősen kibővítve  nyaralóként  működtek  tovább,  nemcsak  a  tulajdonos  számára, hanem nyaralóvendég fogadására is alkalmassá téve.

  Almádinak mint fürdőhelynek első hivatalos megnyitására 1874-ben került sor, amint ezt Brenner Lőrinc veszprémi építőmester, almádi szőlőbirtokos, az 1884  évi  szezon  megnyitásakor  mondta,  „van  szerencsém  a  tizedik  alkalommal megnyitni Almádi fürdőt”. Brenner 1877 tavaszán, a veszprémi Káptalantól mint földesúrtól  nyert  engedély  alapján,  két  forint  éves  bérleti  díj  ellenében, cölöpökre állítva, nyolc kabint épített a Balatonba, nagyjából a Remete patak torkolata  közelében,  amelynek  a  bejárati  épülete,  megközelítőleg  a  ma  álló Irredenta emlékmű helyén volt.

  A későbbi évek során fürdőházként említett, majd folyamatosan bővülő építmény  mellett,  illetve  annak  közelében  egy  fabódéban  működő  kocsma állt. Ez volt lényegében a község „központja”, természetesen csak nyáron. Az említett kocsma pontos helye nem azonosítható a korabeli hírek alapján, de nem  lehetett  túl  messze  a  fürdőház  említett  bejárati  épületétől.  Az  akkori sajtó hírei szerint a közönség nagyon hiányolta egy rendes vendéglő meglétét, pedig  gyakran  még  zene  is  volt  a  kocsmánál.  Az  1870-es  évek  végének állapotát jól jellemzi a Veszprém című hetilap, 1879. július 27-én megjelent itt idézett híradása: „Az Almádi fürdőt igen szép számú közönség kezdi látogatni, de  a  múlt  vasárnap  sajnos  kellemetlenséget  kellett  tapasztalni,  ugyanis  az  ottani korcsmáros olyan átkozott rossz bort adott, hogy többen kénytelenek voltak, mint nekünk  hírül  hozták,  a  korcsmáros  szeme  láttára  a  földre  önteni  a  lőrét.  Ha  a Balaton mellett nem lehet jó bort adni, akkor a világon sehol. Nem fog tehát ártani, ha  az  almádii  birtokosok  komolyan  fellépnek,  hogy  hegyüknek  és  fürdőjüknek renoméját ilyen egyesek nyerészkedési vágya meg ne rontsa.” 

  Elsősorban  a  nyaraló  közönségnek  és  bizonyára  a  szőlőbirtokosoknak  is igényük volt a szórakozásra, ezért egy igazi vendéglő híján a szőlőkben rendeztek mulatságokat, amint azt néhány itt következő, a Veszprém címû hetilapból vett idézetek mutatják.

  „1878. július 28. Lapunk múlt számában jelzett tánc mulatság Simon Rudolf szilvásában  oly  kitűnően  sikerült,  hogy  általa  Almádi  jó  hírneve  csak  öregbedni fog.”  Ez  „batyu  mulatság”  volt,  ami  azt  jelentette,  hogy  az  ennivalót  a vendégek hozták, a bort pedig a szőlősgazda biztosította.

  „1880.  május  30.  ...a  múlt  évben  a  Kiskúti  Csárdában  volt  Varga  János vendéglős az Almádi szőlőhegyen a Scherer-féle nyári lakban vendéglőt nyitott, hol is a vendégeknek most már étkezni is lehet.” Az említett Scherer-féle szőlő a mai Szent Imre herceg út 1 számú épület közelében, vagy annak helyén volt.

  „1881.  július  24.  A  mai  almádii  Anna-bál....népes  lesz,  amennyiben  az Almádiban  levő  260  fürdővendégen  kívül  B.-Füredről,  Keneséről,  a  Szabadihoz közel  eső  helységekből  is  számosan  rándulnak  ki  oda,  nem  számítva,  hogy Veszprémben  is  alig  lesz  intelligens  család,  melynek  1–2  tagja  ki  ne  rándulna  e rendkívül  kedélyesnek  ígérkező  mulatságra.  A  vigalom  a  Scherer-féle  szőlőnek  e célra rendezett helyiségeiben fog megtartatni.”

  „1882.  július  23.  Tegnap  Almádiban  az  ott  mulatozó  közönség  a  Simon-féle szőlőben nyári mulatságot rendezett.”

  „1883.  augusztus  5.  Mint  lapunknak  írják  július  29-én  Anna-bál  volt Almádiban. Fényesen sikerült. A táncterem gyepes térségen volt elkerítve és csinosan feldíszítve... A bált megelőzőleg a tánchely végében felállított színpadon az ott  működő  színjátszó  társulat  adott  elő  egy  kis  szellemes  francia  vígjátékot  „A színésznő”-t. Az előadás után következett a tánc. Az első négyest 48 pár táncolta. A kedélyes mulatság éjjel két órakor ért véget.”

  A  teljesebb  képhez  hozzá  tartozik,  hogy  akkoriban  két  csárda  is  volt Almádiban, de ezek egyrészt messze estek az akkori település központjának tekinthető fürdőháztól, másrészt eredeti funkciójukból következően – az utasok megálló helye – sem tudtak megfelelni az egyre jelentősebbé és látogatottabbá váló fürdőhely szórakozóhelyének számító vendéglőnek. Mindezek ellenére az Alsó csárdánál (Torgyöpi csárda), miután közel volt a Balatonhoz, az 1800-as évek végén esetenként rendeztek mulatságokat.

  E néhány újsághír alapján az állapotokat jól megközelítő képet kaphatunk arról,  hogy  a  fellendülőben  levő  fürdőhelyen  mennyire  hiányzik  egy  olyan vendéglő,  ahol  az  egyre  nagyobb  szabású  bálokat  és  hasonló  mulatságokat meg lehetne rendezni.