„Reguly Antal utazásai 1939-ben” változatai közötti eltérés

A lap 2011. szeptember 29., 14:27-kori változata

 Hudi József

     1839. július 18-án egy középtermetű, húsz év körüli fiatalember szállt fel a pesti végállomáson a Pozsonyba induló postakocsira. Amint néhány mérföld megtétele után az utasok szóba elegyedtek egymással, a választékosan öltözött fiatalemberről kiderült, hogy frissen végzett jogász, aki szülei jóvoltából európai körutazásra indul.
     Az utazás a szülőknek nem kis anyagi megterhelést jelentett, de úgy vélték, mindenképpen megérdemli szorgalmasan tanuló fiuk, hogy tanulmányai befejeztével kicsit szétnézhessen a világban, s annyi más értelmiségi társához hasonlóan,
ismeretekben, tapasztalatokban gyarapodva-gazdagodva kezdhesse meg pályáját.
     Az utolsó önfeledt nyár volt ez tehát a diákember életében, s érthető, hogy szerette volna emlékezetesen és hasznosan eltölteni. Már hosszú hónapok óta készült erre az útra, estéken-éjszakákon át Európa térképe fölé hajolva tervezgette az
utazás részleteit. Ügy gondolta, előbb Morva- és Csehországba, aztán a birodalom fővárosába látogat, majd német földön időzik, érinti Bajorország, bejárja Szászország, Poroszország falvait és városait és naplójában örökíti meg benyomásait,
élményeit.
     Jövőjét illetően határozott elképzelése nem volt: rá is az a sors várt itthon, mint a legtöbb nem nemesi származású értelmiségi ifjúra. Hoszszabbra vagy rövidebbre szabott életét valamely jelentősebb uradalom ügy viselő jeként vagy magánügyvédként éli le, családot alapít, s vidéki magányban, szűk családi-baráti körben tölti napjait. Esetleg — mivel néhány év múlva a nem nemesek előtt is megnyílik a hivatali pálya — vármegyei karrier várhat reá, s ha kimagasló képességekkel, jó kapcsolatokkal rendelkezik, meglett korára a vármegyei politika vezető köreibe emelkedhet, kivételes esetben a felső kormányzatiközigazgatási szervek valamelyikében alkalmazzák jó fizetéssel, a biztos nyugdíj reményében.
     Aligha gondolt azonban ezekben az órákban erre a láthatóan gondolataiba merülő fiatalember, kinek zsebéből kikandikáló névkártyáján csupa nagybetűkkel ez állt: „ANTON REGULY".

1.

     A családot, mely aggódva útjára bocsátotta, alig ismerjük. Édesapja, Reguly István a zirci apátság ügyvédje és számvevője volt: már az 1810-es évek elején az apátság szolgálatában állott. A pápai iparoscsaládból származott Reguly
számára társadalmi emelkedést jelentett Etl Alojziával kötött sikeres házassága, mert ennek révén előkelő köznemesi családokkal került rokonságba.
     A házasság termékenynek bizonyult: első gyermekük, Klementina még a kisgyermekkort sem érte meg, halála után rövidesen megszületik Julianna lányuk, akit 1841-ben, huszonhat éves korában Korizmics László, a Magyar Gazdasági
Egyesület vezetőségi tagja, neves gazdasági szakember és író, a Gazdasági Lapok egyik későbbi szerkesztője és az MTA tiszteletbeli tagja vezet oltárhoz. Reguly Antal 1819. július 11-én születik Zircen, ő a család harmadik gyermeke. Keresztnevét Dréta Antal zirci apáttól kapja. Hároméves, amikor Etl Alojzia ikrekkel ajándékozza meg férjét: Krisztinával és Karolinával. A keresztapaságot a fiatal Modrovich Ignác — később a Madarász testvérek barátja és a Fejér megyei liberálisok ismert alakja — és felesége, Rumpler Julianna vállalja. Az ikrek közül egyik sem éri meg a felnőttkort: Karolina röviddel megszületése után, Krisztina kisgyermekkorában hal meg. Rajtuk kívül még egy húgáról, Bertáról tudunk,
aki túléli bátyját.
     A Reguly gyermekek abban az időben nőnek fel, amikor Zirc lendületes fejlődésnek indul. 1814-ben a zirci cisztercita apátság — hosszú jogi küzdelmek után — függetlenedik a poroszországi — henrichaui — anyaapátságtól és a rend magyarországi központjává válik.
     A közel kétezer lelket számláló település már 1780-ban megkapta a vásártartási engedélyt, az apátok a gazdasági-pénzügyi viszonyok rendezésével párhuzamosan hatalmas építkezésekbe kezdtek, támogatták a népoktatást, a nemzeti kultúra ügyét, a rendi nevelést megreformálták. 1826-ban Regulyék közeli rokona, Villax Ferdinánd (1784—1857) került az apáti székbe, aki hathatósan közreműködött abban, hogy a jó képességű fiút a legjobb iskolákban taníttathassa a család, s amikor tudomást szerzett arról, hogy a fiatal jogász németországi utazásra készül, nemcsak jó tanácsokkal látta el — tehette, hiszen a noviciátus idején maga is bejárta Poroszországot —, hanem elégséges zsebpénzzel is.

2.

     Reguly nagyjából az előzetes tervnek megfelelően kezdte meg utazását. Július második felében a Pozsony—Bécs—Prága, augusztus elején a Prága—Drezda, második felében a Lipcse—Berlin útvonalon haladt. Az út nagy részét postakocsin tette meg, de Szászországban igénybe vette a gőzhajót, sőt a vonatot is. így aztán aligha csodálkozhatunk
azon, hogy a pénztárcája hamar kiapadt, s már szeptember elején úgy érezhette, hogy — komolyabb segítség nélkül — útját képtelen folytatni. Pomerániai útjának végén már valóban döntenie kellett: visszafordul még mielőtt késő lesz, vagy pedig erkölcsi kockázatot vállalva még egy nagyobb, közel másfél hónapos, meglehetősen költséges kirándulásra szánja el
magát. Romantikus alkatából következett, hogy a második lehetőséget választotta, és szeptember 20-án Hamburgban nem a lauenburgi gőzösre szállt, hanem továbbutazott észak felé, hogy néhány hetet előbb Svédországban, majd az orosz fővárosban töltsön. Azt remélte, hogy a vakmerően — s talán felelőtlenül — kikövetelt szülői segítség rövidesen megérkezik, s november elejére újra Hamburgban lehet, onnan pedig még a tél beállta előtt visszatérhet Magyarországra. Tévedett.
A stockholmi út végre határozott mederbe terelte eladdig szertelen érdeklődését, svéd és finnországi tartózkodása idején pedig egy életre elkötelezte magát egy páratlan méretű és értékű tudományos vállalkozás mellett. Utazásai sem eddig, sem ezután nem jelentettek számára nyelvi nehézséget: anyanyelve német volt, magyarul már kiskorában jól megtanult, a latint felsőbb iskolákban sajátította el. A német nyelvvel aztán könnyen boldogult az északi országokban is, hiszen a művelt társadalmi rétegek tagjai szinte kivétel nélkül minden országban értettek és beszéltek németül, az orosz tudományos
élet elitje pedig jelentős részben német származású tudósokból állott.

3.

     Svédországba egy fiatal és előkelő svéd birtokos, bizonyos Barer meghívására érkezett meg. A finn—magyar nyelv rokonság kérdése utáni érdeklődését a svéd királyi akadémia könyvtárosa, a ,.született finn" Arvidson kelti fel. Arvidsonnak köszönhette, hogy élete új fordulatot vett. Míg az újabb pénzsegély megérkezését várja, naponta be-bejár a stockholmi könyvtárba, s hogy az időt elüsse, behatóan foglalkozni kezd a két nyelv és két nép történetével. Elhatározza, hogy alaposan megtanul finnül, majd svédül, s kirándulását egyszemélyes tudományos expedícióvá változtatja. Rövid svédországi tartózkodás után Helsinkibe utazik s hozzálát nagyszabású terve megvalósításához: előbb a szükséges elméleti ismereteket szerzi meg az egyetemen, aztán a gyakorlati ismereteket — de már nem a tartományi székhelyen, hanem vidéken, a finn és lapp parasztok, pásztorok között. Élményeiről később részletesen beszámol. Ekkor már úgy képzeli, hogy kutatásait, nyelvészeti-néprajzi gyűjtőútját orosz földön folytatja, megtanulja a finn nyelveket, valamint a könnyebb tájékozódás végett az oroszt, felkeresi a magyarok legközelebbi rokonait, tanulmányozza életmódjukat, hagyományaikat, szokásaikat, kultúrájukat, s hazafelé tartva a moldvai és erdélyi magyarok körében is gyűjt, hogy az összehasonlító nyelvészeti-néprajzi-antropológiai vizsgálathoz bőséges anyag álljon rendelkezésére.
     Szülei kétségbeesve vették tudomásul, hogy meggondolatlan fiuk anyagi fedezet nélkül vállalkozott olyan hatalmas feladatra, amellyel egy tudományos intézet is csak roppant erőfeszítések árán birkózhatott volna meg. Reguly maga is
szélsőségek között ingadozik: szeretne szépen öltözni, elegánsan élni, előkelő társaságokban forgolódni, mégis arra kényszerül, hogy ezekről az igényekről fokozatosan lemondjon, s hozzászokjon a nélkülözésekhez, az emberfeletti fizikai,
pszichológiai és szellemi megterhelésekhez. Az éhség már lappföldi utazásától kezdve hűséges társául szegődik. Rangjához, zseni öntudatához, hiúságához méltó külsőségek és szegénység — nehéz feladvány egy fiatalembernek.  Mennyire sértheti büszkeségét, hogy baráti kölcsönökhöz kell folyamodnia! Minden módot felhasznál, hogy pénzhez jusson. 1839 szeptemberében már arra gondol, hogy úti levelének magyarországi publikálásával hívja fel magára a tudományos közélet figyelmét. Első kísérlete sikertelen, mert az Athenaeum szerkesztői ekkor még nem közlik levelét. Valószínűleg azért, mert nem tartják elég színvonalasnak, vagy pedig azért, mert nem tartják elég közérdekűnek. Egy hónappal később Villax apátnak számol be útjáról és kér segítséget tőle.