„Bánhegyi Jób: Váth János” változatai közötti eltérés

A lap jelenlegi, 2011. május 21., 08:21-kori változata

Az olvasó a jelen gyüjteményben majdnem negyedszázados irói pálya legszebb termékeit találja együtt. Az a kiváló magyar iró, akinek reprezentatív művei végre belső éneküknek megfelelő köntösben látnak ezuttal napvilágot, régen elfoglalta már helyét a magyar irodalomtörténetben és mindazok szivében, akik sze­retik a köznapiságon felülemelkedő, divatos, múló irányokkal nem törődő, legértékesebb nemzeti hagyományainkba kapcsolódó magasabb irodalmiságot. Aki ma nem ismeri a megalkuvást, alkalmazkodást, a közönség kegyeinek minden áron való hajhászását, a tömegizlésnek kötelező normául való követését, az nem számíthat arra, hogy az ugynevezett felkapott irók közé juthat. Az az iró, akinek müveihez e sorokat irjuk bevezetőül, megmaradt független embernek. Sohasem tudott megalkudni ke­reszténységével, magyarságával és kényes férfiui becsületével, de mulhatatlan értékü szellemi kincsekkel gyarapította nemzeti lite­raturánk évezredes kincsesházát és ezzel mindenkorra beirta nevét a magyar szellemi élet történetébe.

Váth János élete nem gazdag külső eseményekben. Pályája nem az a regényes életút amely rendkivüliségével és mozgal­masságával megragadná a figyelmet. 1887. március 3-án született a magyar tenger partján, Balatonkenesén. Azon a földön, amely­hez azóta is hű maradt tartós, mulhatatlan szerelemmel. Nyolca­dik és utolsó gyermeke volt derék szüleinek, akik ezen az egy-kés vidéken büszke boldogsággal nevelték gyermekeiket és vagyon helyett olyan örökséget adtak velük az életre, amely minden mulandó javaknál többet ér: vallásosságot, lelki derékséget, munka­szeretetet, becsületességet. A legkisebbik gyermek a legjobban szivéhez nőtt édesanyjának. Aggódhatott is érte eleget, mert Jancsi eleven, temperamentumos fiu volt, szerette a kalandokat, fius csínyeket. Egyszer a Balatont is meghalászták érte, mire megke­rült. Fogékony lélekkel figyelte azt a környezetet, amelyben nö­vekedett; kiirthatatlanul belevésődtek lelkébe azok a szinek, vonalak, képek, alakok, amelyek a Balaton vidékének sajátos karakterisztikumát alkotják és amelyeknek Váth János leghivatot­tabb ábrázolója lett. Munkabírására jellemző, hogy jóllehet aránylag fiatal kora ellenére számos kötetet kitevő szépirodalmi alkotásnak szerzője, mint tanító is a kiválóbb magyar pedagógu­sok közé tartozik. A szaklapokban gyakran találkozunk cikkeivel és tanulmányaival. Jelenleg a balatonalmádii állami iskolának az igazgatója. Szépirodalmi művei, kritikai és irodalmi dolgozatai a legkülönbözőbb hazai ujságokban és folyóiratokban jelentek meg és általános becsülést szereztek nevének mind a közönség, mind pedig az elfogulatlan kritikusok körében. Gazdag, értékes irodalom szól irásairól. Több Irodalmi egyesület tisztjévé, tagjává választotta. Többször nyert dijat, dicséretet irodalmi, pedagó­giai pályázatokon és hivatalos helyen is elismerték műveinek nevelő értékét, midőn a kultuszminiszterium pár munkáját meg­vásárolta a népkönyvtárakba s párat felvettek az ifjusági könyv­tárak címjegyzékébe. Az irodalmi közvélemény már régóta szük­ségét érezte annak, hogy Váthnak szétszórtan megjelent és igy nehezen hozzáférhető munkái — legalább is az iró egyéniségét leghívebben kifejezők — gyűjteményes kiadásban jelenjenek meg. Ez az óhaj most végre teljesült. A következő tiz kötetből szinte maradéktalanul kibontakozik Váth Jánosnak emberi és irói egyé­nisége.

Váth János a magyar Heimatkunstnak egyik megalapítója és ennek az iránynak egyik legkitünőbb képviselője. Szükebb hazájának, a Balaton vidékének tájait, növény- és állatvilágát és még inkább népét senki sem ismeri nálánál jobban a magyar irók közül. Irásainak tehát gyökerük van. A balatonmelléki nép lelkének mélyébe ereszkednek ezek a gyökerek, onnét szivják éltető erejüket. Eötvös Károly hasonló tárgyvilágu irásainak ro­mantikus látásmódjával szemben Váth János szemlélete tárgyiasabb, realisztikusabb, közvetlenebb és hamisítatlanabb; sokszor szinte megdöbbeni verisztikus igazságával.

Irásművészetének jellemző vonása a festőiség, amely külö­nösen természetleirásaiban, tájképeiben mutatkozik. Ezek a ké­pek impresszionista, gyakran pointillista jellegüek: megkapóan üde, élénk szinfoltokból tevődnek össze, hangulatos fény- és árnyjáték vibrál rajtuk; körvonalaik épen e miatt határozatlanok, elmosódottak. Emberábrázolásalban viszont a nagyvonaluságá­ban is jellemző, realisztikus rajz ragadja meg figyelmünket, akár­csak a francia Millet parasztképein. Könyveiben a markáns, ro­busztusan népies tanulmányfejek s a szép asszonylelkek egész sorozatát vonultatja fel. Ha majd évtizedek mulva a civilizáció a Balaton mentén élő, ősfoglalkozása közben sok hagyományt meg­őrzött halásznépet is átalakítja, Váth János írásai értékes kortör­téneti emlékek, néprajzi adalékok is lesznek. Az etnográfiai ér­dekesség biztosította couleur local azonban nem a leglényege­sebb jegye írónk műveinek. Egyszerü viszonyok között élő, egy­szerü lelkivilágú alakjaiban meglátja az örök emberi vonásokat is, a léleknek mindnyájunkban közös építő, vagy romboló erőit és ezekre építi fel hősei sorsát. Történetei többnyire sötétes tónusuak, csendes tragédiák is akadnak közöttük: verítékes, könnyes a szegény halásznép sorsa. Népét olyannak látja, amilyen valóban: cseppet sem idealizálja, de nem is torzítja túlzó natu­ralizmussal. Emberei sorsának alakulásában nagy szerepük van az etikai tényezőknek, életszemlélete pedig mélyen átérzett, meg­győződéses katholicizmusból fakad.

Talán impresszionista hajlamából lehet magyarázni, hogy Váth müvei között nincs nagyobbszabásu kompozíció. Igazi regényt keveset irt eddig, hanem novellákat, rajzokat, életképeket és apró, népies meséket. Pedig hosszabb elbeszélései (A nádi farkas, Pannontenger csillaga, Lápvilágban) és a multat megeleve­nítő erejü történeti kis regényei (A ledöntött bálvány, A fehér csoda) és a hosszu, tanítói, gazdatiszti s más társadalmi rajzai (Az Ér utnak indul, Hullámtörés, Szirtomlás, Árva Kenese) tanuskodnak arról, hogy van szerkesztő tehetsége és szövevé­nyesebb, gazdagabb cselekményü történeteket is tud irni.

Váth János irásaiban legegyénibb, egészen eredeti elem a nyelv. Különleges, balatonias zamatu, pompás magyar népnyelv, minden irodalmi hatástól érintetlen, sajátos szólásokban, festői jelzőkben, kifejező szóképekben bővelkedő és fordulatos. Stilu­sára, mely nyelvesztétikailag is külön méltatást érdemel, jellemző a rövid, lapidáris, egyszerü tőmondatok halmozása. Ez az elő­adásmód különösen népies tárgyu elbeszéléseiben hatásos és meggyőzően stílszerü. Valóban olyan, mint a magyar föld világo­san gondolkodó, világosan szóló egyszerű fiainak élő beszéde. Azoké a balatoni magyaroké, akiket Váth János irásai ismertet­tek és szerettettek meg velünk leghatásosabban. Lelkünk egész melegével köszöntjük a munkássága delelőjén álló szerzőt és a magyarok Istenének bőséges áldását kívánjuk további működésére.

Lábjegyzet

Megjelent a Balatoni levegőben c. kötetben. 1929.