Emlékezés a háború utolsó napjaira : Egy szemtanú naplótöredékei forrásának megtekintése

<center>''Rácz Sándor''</center> 
Mint egykori zirci apátsági szobainas, mindig szeretettel emlékezek szívemhez nőtt Zircemre, de fájdalommal, borzadállyal a II. világháború végnapjaira, amikor - a legtöbbször - csak a véletlenen múlott, hogy „élet vagy halál".<br>

Most, az évfordulóhoz közeledve elővettem egykori gyűrött naplómat s elhatároztam: bármennyire is borzalmasak<br>az abban leírtak, közreadom mementóul, emlékeztetőül. 

'''1945. március 16.'''<br> 

...Este szórják a sztálingyertyákat Veszprémre. Ezt az apátság legmagasabb épületének tetejéről, az úgynevezett vöröstoronyból nézzük. Azután elkezdődik a város borzalmas bombázása. Ez a borzalom megismétlődik vasárnap este is. Mintha a pokol szabadult volna el Veszprém körül. Vakító fénnyel égnek a sztálingyertyák. Azután egy sorozat bomba,<br> 

'''Március 19.'''<br> 

Borzalmas nagy visszavonulás van. Egymást éri az autó, tank és ágyú, végeláthatatlan sorokban. Már Mórt és Bodajkot is elfoglalták az oroszok. A hátországban március 17-én elfogadták a földreformtörvényre vonatkozó javaslatot a minisztertanácsban...<br> 

'''Március 20.'''<br> 

Most dobolta Szakács András bácsi, a kisbíró, hogy 12-től 60. életévig minden férfinak jelentkeznie kell! 

- Kiürítés!!!<br> 

Kis idő múlva újabb parancs jön:<br> 

- Minden épkézláb embernek menni kell!<br> 

- Agyonlövik, aki a parancsot nem teljesíti!<br> 

Sok embert kísérnek az utcán a németek felvont fegyverekkel. Az apát úr főinasa, Rémai Pista bácsi is ott megy a sorban. Roppant nagy a forgalom az utakon. Senki nem ura a helyzetnek. Már reggel 5 órakor 20 szerzetes kiment ásni a védelmi sáncokhoz. Riadó riadót ér. Mindenki meg van bolondulva. <br>

Az apáti lakosztály feletti részből elpucolnak a fasiszták. Az alattuk a fekvőhelynek használt szalmát nekünk kelleti kitúrni, a nagy udvarra, ahol most a Bakonyi Pantenon van. <br> 

Itt is, ott is koppan valami: kézigránát, bicska, lőszer, dugóhúzó kerül elő a szalmából. E térség közepén nekem kellett meggyújtanom a vegyes anyagot. Meggyújtottam, s elfutottunk. <br>

Éppen az úri vacsora áll, amikor 3 hatalmas dörrenés rázza meg az évszázados falakat.<br>- Bombáznak! - kiáltja el valaki. A vacsorázó szerzetesek a széles asztalok alatt keresnek menedéket. Egy kis szünet, s észbontó dörrenésekkel újra elkezdődik a bombázás. Egészen közelről hallani a robbanásokat. Minden német elmenekült a kolostorból. Sebesültjeiket is elvitték a rendházban berendezett hadikórházukból. A halottaikat is itthagyták a folyosón. <br>

Az inasszobába felmentem a nagykabátomért. Zseblámpát és gyertyát vettem magamhoz, majd lejöttem az öreg falépcsőkön. <br>

Egy bomba ide esett az apátsági épülettől alig 15 méternyire. Hatalmas gödröt vágott, ami megvan 7-8 méter átmérőjű, s 3 méter mély. Szervezném a sebesültek szállítását, de nem akar jönni senki. Mindenki fél. Végül Bodoni pincemester urat és egy ide menekült kolozsvári kispapot sikerül beszerveznem. Nagy a zűrzavar a faluban. <br>

Az utakon csak hadászati járművek járhatnak. Annyi a fasiszta jármű, hogy egymást éri. Mennek itt Győr, Dudar és Veszprém felé. Száguldanak, mint az őrült, aki eszét vesztette. <br>

Előbb fentről hozzuk a sebesülteket, majd a vasútállomásra menő út melletti apátsági majorból. A majorban borzalmas a látvány. Ebben a zárt, négyszög alakú udvarban német társzekerek voltak beszállásolva. Teli volt az udvar velük. Még a lovakat sem volt szabad kifogniuk a szekerek elől. A hatalmas szekerek megrakodva, rúddal a kijárat felé fordulva, ugrásra készen álltak. Itt 12 halottat szedtünk össze. Odahúztuk őket a magtár elé. A majorban lakók is felocsúdtak, s bekapcsolódtak e munkába.&nbsp;<br>

Sebesült még annál is több volt. Ép ember alig maradt a szekeresek közül. Vagy 30 ló széttépve, csonkán fetrengett a földön. Legtöbbnek lógott a bele. A lovak alatt is voltak sebesültek és halottak. Amikor a szekeresek hallották a repülőgépbúgást, a lovak alá bújtak. <br>

Légi akna vagy repeszbomba lehetett - állapították meg a szemlélődök. Az udvar közepén meg is találtuk a robbanás helyét: egy kis méretes átmérőjű és 40-50 centi mélységű gödröt. A majorban betörtek az ablakok, s a tető is megrongálódott. Ordítás, hörgés, nyögés, jajgatás, vergődés, haláltusát vívó lovak horkolása, nyerítése vegyül az úton robogó járművek zajába. <br>

Az összeroncsolt embereknek se kezük, se lábuk. Az orvosok csak nézik őket. Tehetetlenek. A papok nyakukba illesztették a stólát, s feladták az utolsó kenetet a haldoklókra. Felmérhetetlen szenvedés! <br>

Egymás után halnak meg a sebesültek, mert nincs se kötszer, se gyógyszer. Amelyik ember meghal, letesszük a hordágyról. Az apáti alatti rész - a földszinten - teli van sebesülttel. Egy civil embernek csizma van a lábán. A bombaszilánk éppen a csizmaszár felett érte. Egy kis bőr tartja az utolsó lábszárat. Mellé tesszük a lábát - csizmástól - a hordágyra. Könyörög. Élni akar. Ömlik a vére. Lassan elveszti eszméletét. A sebesültet inggel, lepedővel, széttépett fehérneművel kötözik be. <br>

A kolozsvári kék kispap is megborzong a sok szenvedés láttán. Hárman felváltva visszük a hordágyat. Este 10 óráig összeszedtük a sebesülteket. Senki sem alszik a faluban. A hirtelen jött borzalom és szerencsétlenség megbénítja a végtelenül nyugodt falut.

'''Március 21.'''<br>

Ebéd közben egy irtózatos bombázás éri a falut és az apátság környékét. Ezt egy kis idő múlva egy másik, még borzalmasabb követi. Csak úgy mozog ez a monumentális épület. Ha más mondaná, el sem hinné az ember, ha nem érezné saját testével. <br>

A bombázás megszűnte után kimegyünk az [[Arborétum|Angolparkba]], arra, amerről a bombák robbanását hallani véltük. Itt sebtében 8 hatalmas bombatölcsért számolunk össze. Amint ott mászkálunk jobbra-balra, a virágház mögött, a faltól egy méternyire, az Angolkertbe nyíló kapuval szemben, majdnem beleesem egy kerek lyukba, melynek az oldala meg van perzselve, s hosszú ívben kanyarodik a Cuha-patak felé. Ide egy óriási bomba döglött belé. A lyuk mélyét nem is lehet látni.<br>

Zirc lakosai bemenekültek az apátság alatt levő pincerendszerbe. Itt szorong több mint 2500 ember, a háznagyságú hordók alatt, fölött és között. A faluban sok ház megsérült, sok pedig romokban hever. Rengeteg a sebesült, s aránylag kevés a halott. Egy nehéz sebesültet viszek fel - magyar katonákkal - a zirci kórházba hordágyon. Segítek az orvosnak is forgatni, emelgetni a műtőasztalon. Az eszméletlen sok vért veszített. Még a hasából is szedi az orvos a szilánkokat, a kilátszókat csipesszel. Én is.<br>

A sebesülteket egymás után hozzák az önkéntes szanitécek. De itt sincs se gyógyszer, se kötszer. A lepedőket szabjuk fel, s ezzel kötözünk. Az orvos homlokát többször megtörlöm, s meg is itatom. Menti az életet, önfeláldozóan dolgozik.<br>

A tegnapi és a mai halottakat temetni kell. Aki megmeredt, azt el kell temetni! - adják ki a parancsot.<br>

Az útvonalak fölött fasiszta repülőgépek fedezik a visszavonulást. Most már csak Veszprém felé rohan minden jármű és<br>alakulat. Lövegek állásolnak le a falu körül, és Dudar felé lőnek, amerről hatalmas dübörgéssel közeledik a front.

'''Március 22.'''<br>

Az egész piacrendszer olyan, mint egy felbolygatott méhkas. Tanácstalanság, kilátástalanság, kétségbeesés az uralkodó. Zsúfoltság, áporodott szag, gyermeksírás, nyögés, félelem mindenütt. Kint lövöldöznek, bombáznak. A pince falairól hullik a vakolat. Egészen közelről ver az akna.<br>

- Az oroszok Dudaron vannak!<br>

Künn a hadigépezet tusája tombol. Benn alig van levegő. Fülsiketítő robbanások rázzák a patinás, hatalmas épületet. Zircen a németek - szerencsére - nem veszik fel a harcot, hanem csak ágyútűzzel lassítják a szovjetek előnyomulását, melyet megállítani nem lehet.<br>

Parancs: Minden bort és szeszesitalt a pincerendszer aknáiba kell kiönteni! Fél éjszakán át ömlik az ital a&nbsp; csatornarendszer öblös torkaiba. Az éjszaka összemosódik a nappallal. Kis Gergely Jákó szerzetes - mit sem törődve mindennel - az általam megtalált füzetéből orosz nyelvet tanul.

'''1945. március 23.'''<br>

Délelőtt tíz óra tájban jelenik meg az első szovjet katona a pince ajtajában.<br>- „Nyemecki, jeszt???! - kérdése után az első szó, amit menten megtanultam, a „Mír" volt. Ez pedig akkor azt jelentette,<br>hogy BÉKE! 

''A március 20.-i majorbeli események kiegészítése:'' '''Emlékezés a háborúra&nbsp;'''<br>

Márciusi számunkban megjelent Rácz Sándor Egy szemtanú&nbsp;naplótöredékei című írásával kapcsolatban Gulyás Ferencné keresett&nbsp;meg, kiegészítve a borzalmas eseményeket. Ma már ő az&nbsp;egyedüli túlélője a majori történéseknek, ők ugyanis akkor ott&nbsp;laktak. Rajtuk kívül még a Pohlmüller és a Galambos család, illetve&nbsp;hozzájuk volt beszállásolva Berze István csendőrtiszthelyettes&nbsp;családostól.<br>

A major a lókórház volt, itt gyülekeztek indulásra készen a&nbsp;német katonák, itt álltak a társzekerek szénával, élelemmel megrakva.<br>

Gulyáséknak volt rádiójuk: Achtung, achtung - hangzott,&nbsp;majd óriási robaj, minden ablak kitörött. A légitámadás két lépcsőben&nbsp;zajlott, előtte a ledobott sztálingyertyáktól szinte nappali&nbsp;világosság lett, majd gránátok, bombák zuhantak mindenfelé.<br>

Pusztult ott ember, állat. Néhány szekeret felvágott a légnyomás&nbsp;az ököristálló tetejére, egy lovat belevágott a hársfába. Egy kis&nbsp;szünet következett. Kinéztek: hörgés, halottak, sebesültek, bombatölcsér,&nbsp;szanaszét heverő csizmák, emberi testrészek. Gulyás&nbsp;Ferenc, ifjabb és idősebb Pohlmüllerék és Galambos János kimentek,&nbsp;megkezdték a mentést, akiben még élet volt, behúzkodták&nbsp;a lakásba, az asszonyok és gyerekek bent reszkettek.<br>

Ám nem tudták befejezni a mentést, újabb bombázás következett.&nbsp;Mikor elcsendesedett, újra kimerészkedtek, lassan megérkeztek&nbsp;az apátságból és a faluból a rémületből felocsúdott&nbsp;emberek, és újra mentették a pislákoló emberi életet, szedték&nbsp;össze a halottakat. Akkora bomba esett a majorudvarba, hogy a&nbsp;tölcsérbe 24 döglött lovat temethettek bele.<br>

„ Isten őrizzen még egy ilyent megélni" - fejezi be visszaemlékezését&nbsp;Gulyás Terus néni.<br>''(Lejegyezte: Müller Anikó)'' 

== Forrás:  ==

Rácz Sándor: Emlékezés a háború utolsó napjaira. In. Zirc és Vidéke, 1992. 03. szám<br>Emlékezés a háborúra In. Zirc és Vidéke, 1992.04. szám 

[[Category:Zirc]] [[Category:Cikk,_tanulmányok]]