Váth János

A Helyismeret wikiből
Horváth János
Vath Janos.jpg
Született: Balatonkenese
1887 március 3.
Elhunyt: Balatonalmádi
1962 április 6.
Pályafutása
Foglalkozása: író, tanító



Horváth János (Balatonkenese, 1887. március. 3. - Balatonalmádi, 1962. április. 6.) író, tanító.

Élete

Gimnáziumi tanulmányait Veszprémben a piaristáknál végezte, tanítói oklevelet Csurgón szerzett. A Balatonakarattyához tartozó Világospusztán, majd Láziban, Vörsön, Vindornyalakon és Vináron tanított. 1919 és 1935 között Balatonalmádiban iskolaigazgató, 1935-től nyugdíjazásáig, 1939-ig tanfelügyelő. Nevét a veszprémi lapokban megjelent cikkei, elbeszélései és 1911-ben kiadott Balatoni levegőben című elbeszéléskötete tették ismertté. 1916-ban A nádi farkas című regényével alapozta meg országos hírnevét. Ötvenhárom könyve, mintegy ezer elbeszélése és publikációja közül több külföldön is megjelent. A Balaton, a balatoni kisemberek írója, a Balaton-kultusz lelkes apostola. Válogatott műveit a Balatoni Szövetség adta ki tíz kötetben. Jelentős sorozatszerkesztői, irodalomtörténeti és pedagógiai munkássága is. Balatonalmádi lakása a vidéki írók szellemi műhelyévé vált. A káptalanfüredi r. k. kápolna kriptájában nyugszik. A Pannónia Könyvtárban Váth kiállítás, a városban utcanév őrzi emlékét.

Művei

Balatoni levegőben. Veszprém, 1911. - 2. kiad. Balatonfüred, 1929.

Arabeszkek. Veszprém, 1912.

Magyar katolikus szépirodalom. Balatonfüred, 1915. - 2. kiad. Kalocsa, 1933. - 3. kiad. Pápa, 1943.

Nádi farkas. Budapest, 1916. - 2. kiad. 1927. - 3. kiad. Balatonfüred, 1929.

Pannontenger csillaga. Szombathely, 1917. - 2. kiad. Balatonfüred, 1929.

Balatoni emberek. Balatonfüred, 1920. - 2. kiad. Balatonfüred, 1929.

Balatoni antológia. Balatonfüred, 1922.

Magyar költők dalaiban a Balaton. Balatonfüred, 1923. - 2. kiad. Balatonfüred, 1937.

Nyírt Sámsonok. Szombathely, 1923.

Szírtomlás. Szombathely, 1924. - 2. kiad. Balatonfüred, 1929.

Pintyőketojások. Pécs, 1924. - 3. kiad. Balatonfüred, 1929.

Egy műkedvelő est. Budapest, 1925.

Ungok, nádak, rónavizek. Szombathely, 1925.

Vidéki írók. Veszprém, 1925.

Imitatio Christi. Arad, 1926.

Balaton tükröződése. Balatonfüred, 1926.

A Bambino kis zarándokai. Arad, 1927. - 4. kiad. Budapest, 1942.

Lápvilágban. Celldömölk, 1927. - 2. kiad., Celldömölk, 1927. - 3. kiad., Balatonfüred, 1929. - reprint a 3. kiad., Várpalota, 1987.

Virágos temető. Celldömölk, 1927.

Gárdonyi Géza életrajza. Szombathely, 1929. - Reprint, Devecseri Könyvtár, 1997.

A ledöntött bálvány. Nyíregyháza, 1929. - 2. kiad. Balatonfüred, 1929.

Az ér útnak indul. Balatonfüred, 1929.

Árva Kenese. Balatonfüred, 1929. - 2. kiad. 1930.

Veszprémvármegye képeskönyve. Veszprém, 1929.

A hárfás leány. Szombathely, 1930. - 4. kiad. 1942.

Déli harangszó. Kalocsa, 1935.

Szent László népe. 1936.

Galileai halászok. Kalocsa, 1936.

Halásztűznél. (rajzok) Balatonfüred, 1937.

Solt anyja. Balatonfüred, 1939.

Az egyház csókja. 1940.

Szív a kövek között. Pécs, 1941.

Erdélyi csillag. Kolozsvár, 1941.

Kenesei országgyűlés. 1941.

Jánosi Gusztáv. Veszprém, 1941.

Lyra Ceolestis. Gyöngyös, 1944.

Óváry Ferenc 1858-1938. = Balaton, 1938. 3-4. sz

Lábjegyzet

  • Kenesei országgyűlésen. (elb.) Kolozsvár, 1944. I.: (PACSUNÉ FODOR Sára): Nagyapám, Váth János. (Kézirat. Laczkó Dezső Múzeum Irodalomtörténeti Adattára. ltsz.: 88.) -
  • BÁRDOSI NÉMETH János: Virágos temető. = Vigília, 1981. 2. sz. -
  • FONAY Tibor: Találkozásaim Váth Jánossal. = Megy. Ped. Körk. 1982. 5. sz. -
  • TÖLGYESI József: Váth János emlékezete (1887-1962). Balatonalmádi, 1987. -
  • ÁCS Anna: Balatonalmádi, a vidéki irodalom egyik központja Váth János író, szerkesztői működése idején 1919-1962. In. Balatonalmádi-Vörösberény története. Balatonalmádi, 1995.

Veszprém megyei életrajzi lexikon