Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2018. október 2., 15:19-kor történt szerkesztése után volt.

Alapos előzetes tájékozódás után Ruttkay Gyula, Ybl-díjas építészmérnök a tervezés és Kovács Lajos, építészmérnök a kivitelezés folyamán többször megkérdezte az akkor még megbízott igazgatóhelyettesként tevékenykedő alapító igazgatót, hogy milyen nevelés-oktatási és kulturális funkciót fog ellátni az új intézmény, amely az országban elsőként és egyedüliként tiszta profilú kéttannyelvű gimnáziumként indult be 1988-ban. A megbeszélések eredménye-ként biztos kiindulópontot jelentett, hogy a magyar-angol tannyelvű, ötéves tanulmányi idejű gimnázium országos beiskolázású lesz, ezért az épületnek tükröznie kell a magyar és az angol-szász építészeti örökség minél több jellegzetességét. Az épület alaprajza a maga három szárnyával emlékeztet a vörösberényi jezsuita kolostor 300 éve megépült tömbjére. Hangsúlyos szerepet kapott a középkori kerengő modelljére támaszkodó a gimnáziumot és a kollégiumot egységbe foglaló és zavartalan közlekedést biztosító folyosó. A gimnáziumi aula kiképzése kazettás mennyezettel készült, amely a korai magyar-skandináv kapcsolatok öröksége, a fából készült belső tartószerkezet és külső kiképzés az angolszász építészet kedvenc megoldása, azaz a „timber-work” XX. századi megjelenési formája. A gimnáziumi és kollégiumi szárny, valamint az előttük elhelyezkedő, kétszintes lektori lakások vöröstéglás kivitelezéssel készültek, amely egyértelműen tükrözi a hagyományos brit „red-brick” iskolák és egyetemek stílusát. Kollégium homlokzatán végighúzódó faberakás ugyanezt erősíti, míg a kollégium főbejáratának vöröstéglás tornya a Balatonfelvidék letűnt római épületeinek és őrtornyainak az emlékét villantja fel. Közismert, hogy Balatonalmádi területén négy egymástól jól elkülöníthető római településnyom került elő.

Az előadók, az osztálytermek, sőt a mellettük levő szertárak nagy- és kiscsoportos befogadási lehetőséggel a korszerű brit és magyar oktatási gyakorlatot tükrözték, amelyet a 11-szeres túljelentkezés után felvett diákok és a nemzetközi tantestület is nagyra értékelt. Különösen újszerű és egyben pedagógiai szempontból is ösztönző volt a kétszintes kollégiumi kistermek tervezése és kivitelezése. A kiscsoportos oktatáson kívül még további csoportbontásokat tett lehetővé a tanórákon belül, illetve ideális tanulószobai szerepet is betöltött a kollégiumban a délutáni és esti órákban. Az L-alakú gimnáziumi aula kiváló kiállítási helyszín lett, ahol a rendszeres havi tárlatok mellett teltházas hangversenyek, 600 fős bálok és iskolai ünnepélyek zajlottak le. A kollégiumi aula pedig nagyszerű színházi előadásoknak biztosított olyan terepet, hogy angol, walesi és amerikai színjátszó csoportok is megcsodálták, amikor ott játszhattak. A gimnázium színjátszó köre pedig úgy készülhetett fel itt, hogy utána Londonban, Észak-és Dél-Walesben sikerrel lépett fel nagyobb színháztermekben is.

A gimnázium tanári szobája előtt kis tanári öltöző készült és külön kérésre teakonyha csatlakozott belül, amelyet a brit, ír, ausztráliai, kanadai és amerikai tanárok mellett a magyar kollégák is kitörő örömmel üdvözöltek. Az igazgató iroda eredeti kis méretét a szomszédos tároló összevonásával megnöveltük és ezáltal külföldi és hazai küldöttségeket is méltó körülmények között fogadhattunk. Tekintettel arra, hogy az úgynevezett „nulladik évben” a tanulók nagyon intenzív angol nyelvi előkészítése miatt csak magyar nyelv- és irodalom, valamint matematika tantárgy szinten tartó és egységesítő órái fértek el a művészeti tárgyak mellett, ezért heti egy sakktanulási órát vezettünk be a stratégiai gondolkodás fejlesztése céljából Ehhez, Bognár László, felsőörsi szobrászművész fából faragott sakkfigurákat készített egy hatalmas hátsó udvari terepsakk táblára. Egy nevelő-oktató intézmény szíve és lelke a könyvtár, amely a gimnáziumi és kollégiumi szárny között helyezkedik el. Funkcióját tekintve inkább forrásközpont, amely két részből áll: az olvasóterem a 100%-os szabadpolcos könyvállománnyal és a mellette található stúdió. Mindkét rész emeletes megoldású, mert a stúdió, amely egyben az iskolarádió és iskolatévé szerkesztői központja tárolta a könyvtár hang- és képanyagát. A magyar és angol nyelvű software állomány abban is egyedülálló, hogy az angolul beszélő világ minden nagyobb országából rendelkezik tananyaggal: Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Írország. Ezeket az anyagokat az adott ország nagykövetségeiről szereztük be és különösen értékes állományt kaptunk a brit, valamint az amerikai nagykövettől, akik többször is személyesen ellátogattak hozzánk. A brit nagykövetség mellett működő British Council a kezdeti öt évben öt lektort is biztosított számunkra, illetve az amerikai USIS, illetve a Peace Corps pedig egyet.

A könyvtárban helyeztük el az általunk írt jegyzeteket, kisegítő- valamint háttéranyagokat és tankönyveket. Pontos számuk azévek során csak gyarapodott, de magyar-és egyetemes történelem, brit- és amerikai civilizáció, illetve biológia tantárgyakból teljes sorozat készült, amelyeket még ma is használnak a kéttannyelvű középiskolákban itthon és a környező országokban. Az angol-amerikai-EU-magyar történelmi szakszótár, valamint a középiskolai matematikai feladat-gyűjtemény azóta is egyedülálló az országban, sőt a négykötetes magyar-angol-amerikai-EU változat is elkészült, csak kiadó nem akadt még. A könyvtár előtere egyben előadóteremként is funkcionál, amelyben jeles tudósok, írók, politikusok és művészek tartottak előadásokat. Vetélkedők és versenyek tucatjait rendeztük benne, amelyek közül az Angolul Beszélő Unió Kelet-európai elődöntői és a Debating Society hazai válogatói emelkedtek ki. Itt kell megemlítenünk azt, hogy a szónokbajnokságban egy tanulónk a londoni nemzetközi döntőben első helyezést ért el angol, amerikai, kanadai és ausztráliai anyanyelvi versenyzők előtt. Nem véletlenül látogattak el hozzánk angol, ausztráliai és amerikai szerzők „workshopokat”, azaz műhelyfoglalkozások tartani. A könyvtári alsó és felső olvasó berendezésénél csak részben, de a nyelvi tantermeknél sikerült szakítanunk a hagyományos „poroszos” ültetési móddal. Ez azt jelentette, hogy nem merev oszlopokban helyeztük el a padokat vagy kis asztalokat, hanem félkörös elrendezéssel a tanári asztal körül. Élő nyelvek modern módszerekkel való intenzív tanításánál elképzelhetetlen, hogy ne egymás hátával kommunikáljanak a tanulók: látniuk kellett egymás szemét és arcát sőt az összes nem-verbális megnyilatkozásait is.

A stúdió 1988-ban már olyan felszereltséggel rendelkezett, hogy minden tanterembe tudott sugározni hang és képi adásokat, illetve az épület tetején elhelyezett hatalmas parabola antenna segítségével a városban is lehetett fogni ezeket a csatornákat, amíg az Öböl Televízió át nem vette a városi és körzeti televíziós sugárzást. Ezután két évig viszont innen, tőlünk adta le körzeti adásait. A könyvtár felső emeletén egy hangulatos kis kamarakiállítást rendeztünk be Váth János balatonalmádi író hagyatékából, amelyet a tapolcai pedagógiai Múzeumból mentettünk át. Később ezt a kiállítást a Pannóniai Kulturális Központ Könyvtára vette át és azóta is ott látogatható. Nagyon jó munkakapcsolatot alakítottunk ki a városi könyvtárral, mivel diákjaink a nálunk hiányzó könyveket itt tudták elolvasni, illetve a balatonalmádi és környékbeli lakosoknak lehetővé tettük a kölcsönzést.

Országos pedagógiai újítási díjat kapott a 12-fokú értékelési skálánk, amelynek alapgondolata az volt, hogy a nem magyar tanárok teljesen más rendszer szerint értékeltek és az ötfokozatú magyar skála nehézségeket okozott nekik. Ezért bontottuk fel az osztályzatokat + és – előjellel: így 5, -5, +4, 4, -4. +3, 3, -3, +2, 2, -2 és 1 értékelési tartományok a brit és amerikai kollégák számára is használható lett, míg a magyar kollégák félévkor, illetve év végén a hivatalos dokumentumokba könnyen konvertálhatták az érdemjegeket a szokásos 5-fokozatú skálába.

Tanulóink és szüleik pozitívan fogadták ezt az új rendszert, a faévgyűrűs fejlődéskövető kördiagrammal, mert sokkal több és árnyaltabb visszajelzést adott a tényleges teljesítményről. A faévgyűrűs rendszerünk szintén országos újítási díjban részesült, mivel a 12-skálás értékelési rendszert hasznosítva tanulóként és csoportonként vizuálisan ábrázolta a féléves fejlődést és adott készségekben az esetleges hanyatlást is. Ehhez társult még az a magas elvárás, hogy az elégtelen érdemjegy határát nem alacsonyan, hanem 62%-nál húztuk meg. A 11, 5-szeres túljelentkezés után kiválasztott tanulók képesek voltak felnőni ehhez a nemzetközi szinthez és ezáltal az -5 és az 5 értékelési tartománya 94%-nál kezdődött. Nem feledkezhetünk meg az előkészítő év Progress Tesztjeiről sem, amelyekkel minden pénteken mértük az aktuális tananyag teljesítményképes elsajátítását. Az ott tanító angol nyelvtanárok hétfőre pedig ezeket kijavítva és az eredményeket értékelve kezdték el a heti tevékenységüket. A sakkoktatás mellett, amelyet stratégiai gondolkodás fejlesztése céljából állítottunk be az előkészítő év óratervébe, művészeti tantárgyakat is újragondoltuk. A rajz és műalkotás elemzés tantervébe bevettük a kerámiakészítést és ennek elősegítésére beszereztünk egy kerámia-égetőkemencét. Tanulóink alkotásaiból rendszeres kiállításokat szerveztünk ismert művészek tárlataival egybekötve. Elsőként népszerűsítettük az intézményben tanító Veszeli Lajos festőművész, Fábián László grafikus és Fülöp Lajos festőművész alkotásait, segítettük angliai, skóciai és walesi kiállításaikat. A rendszeres havonkénti kiállításokra később a településen lakó vagy ide kötődő művészeket hívtunk meg. A testnevelés tantárgy keretében a lányok alakformáló, ismertebb nevén „callanetics” foglalkozásokon vettek részt, a fiúknak pedig fakultatív alapon baseball és rögbi edzéseket tartottunk. Mindkét nem számára kötelező volt az úszásoktatás, amelyet a fűzfői Balaton Uszodával kötött hosszútávú szerződés alapján, kedvezményes térítés mellett szerveztük meg.

Gondot jelentett a külföldi kollégáknak – számuk elérte a tantestület egy-negyedét - az is, hogy a feleltetés és a házi feladat szinte ismeretlen fogalom az amerikai és brit iskolákban. Ezt úgy hidaltuk át, hogy tanulóinknak rövid és hosszabb távú egyénre szabott feladatokat kellett teljesíteni [assignment], a valamint két hetente különböző készségekből kellett írásban vagy szóban beszámolniuk: hallás utáni megértés vagy beszédértés, tematikus beszédkészség, írásbeli ellenőrzések [cloze test], többválasztós tesztek, fogalmazások, illetve beszámolók a kötelezően elolvasandó könnyített nyelvezetű olvasmányokból [graded readers]. Íly módon olyan versenyhelyzetet teremtettünk, amely egyrészt teljesítményképes tudásra ösztönözte tanulóinkat, másrészt pedig folyamatos felkészülést várt el a tanáraiktól. A rendszer életképességét jelzi, hogy a kezdeti angol nyelvi tanórákon bevált megoldások után, más nyelveknél [német, olasz, spanyol, magyar nyelv], illetve, más tantárgyaknál [történelem, biológia, magyar irodalom] is bevezettük. Nagyra értékelték ezeket az újításokat a nálunk tanuló vendég- vagy cserediákok is, akik Angliából, Amerikából, Hollandiából, Braziliából, Kínából és Thaiföldről érkeztek hozzánk egy vagy több évre. Ami az angol nyelvi teljesítményképes tudást illeti, tanulóink az úgynevezett „nulladik” azaz nyelvi előkészítő év után képesek voltak C-típusú középfokú állami nyelvvizsga-fokozatot szerezni, valamint megfeleltek a különböző angol vagy amerikai vizsgákon. Hazai eredményeinket egyértelműen jelezte az országos középiskolai rangsorban elért 2-3 helyezés és az egyetemi vagy főiskolai felvételi vizsgákon minden jelentkező felvételt nyert felsőfokú oktatási intézményekbe. Visszásan alakult a külföldi egyetemekre felvett tanulóink hazai statisztikákon kívüli központi kezelése, mert hiába nyertek felvételt Oxford, Cambridge, Harvard, UCLA vagy Holyake elit szakokra, mert csak a magyar intézményekbe felvetteket számították be.

Az intézmény korszerű ebédlője és konyhája a tanulók ellátása mellett ellátta Budatava városrész közintézményi étkeztetését, illetve a nyári szünidőben turistákat is fogadott. A felkészült dolgozói gárda könnyedén megbirkózott a különböző városi és intézményi ünnepségek, valamint bálok magas színvonalú lebonyolításával. Az angol, amerikai, pakisztáni, és brazil nagykövet fogadásán túl, számtalan hazai és külföldi küldöttséget ismertettek meg a magyar és nemzetközi konyha remekeivel. A hagyományos magyar, angol vagy amerikai ünnepeken a szokásoknak megfelelő ételfogásokat készítettek a szakácsnők. Az étkező egyben közösségi teremként is funkcionált a szokásos étkezési időpontokon kívül, amikor városi és megyei értekezletek és ünnepségek helyszíne volt. Itt alakult meg a Budatava Lakóegyesület, amely üléseit ettől kezdve ide szervezte, de választási tájékoztatókat és önkormányzati vagy megyei, illetve városi képviselői beszámolókat is rendszeresen tartottak. A felvételi vizsgák előtti szülői tájékoztatók vagy sajtófogadások természetes helyszíne lett a többszáz főt ellátó ebédlőterem. A belső udvar gimnáziumi sarkába egy amerikai-magyar együttműködés keretében dísz-asztal készült a Herendi Porcelánmanufaktúra által biztosított porcelán töredékekből. Neve és funkciója az angolszász mitológiából ismert Kerek Asztal lett és olyan nemzetközi visszhangot váltott ki, hogy utána Kalifornia államban, Észak-Írországban és Indiában is hasonló Kerek Asztal készült. Az építkezés ideje alatt és az épület teljes elkészülte után meglátogatott bennünket a magyar származású, amerikai kongresszusi képviselő, Tom Lantos, aki az egész épületegyüttest szerette volna áttelepíteni Dél-Kaliforniába. A nevelés-oktatás zavarta-lansága érdekében azt javasoltunk neki, hogy inkább Ruttkay Gyula Ybl-díjas építészt vigye ki, aki hasonló létestményt tervezhet oda is. Az aulában elhelyezett padokat, a kerti és udvari fabútorokat az ugodi fafaragó tábor alkotásai közül szereztük be, ahol külön nekünk tervezett társalgó-padokat készítettek megyei népművészek.

Az intézmény ünnepélyes avatása előtt Dr. Gubicza Ferenc, a Nemesvámos Balatonfüred Csopak Tája Tsz elnöke, a helyi Borlovagrend nagymestere adományozott zászlót, amelyre gróf Széchenyi István jelmondata került: „Egynek minden nehéz. Soknak semmi sem lehetetlen.”

Korábbi levelezésünk alapján az avató ünnepségre sikerült megnyernünk Benjamin Britten angol zeneszerzőt, hogy a zászló kivonulására egy indulót használhassunk a gyermekdalai közül és azt fanfárra átdolgozta Holló Aurél, az Amadinda együttes alapító tagja. Szintén a nyitó ünnepség tiszteletére készült el Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző gróf Széchenyi István idézeteire komponált zeneműve, amelynek kéziratát a gimnáziumi szárny tanári folyosóján állítottunk ki. Nagyobb ünnepélyeken azóta is felhangzik a gimnázium himnuszaként tisztelt mű. A gimnázium aulájának díszhelyén büszkén állítottuk ki az Év Épülete kitüntető díj emlék-plakettjét, amikor 1990-ben elnyertük ezt az országos zsűri elismerését. Úgy éreztük, hogy ebben az alkotásban a kétezer éves múltra visszatekintő helyi épített környezet találkozott a magyar és az európai kulturális örökséggel. Tudatában voltunk és vagyunk annak, hogy városunk és régiónk termette, valamint vonzotta a kiművelt emberfőket. Ehhez a hagyományhoz igyekeztünk felnőni az elmúlt harminc évben, amelynek fejlesztésében kollégáink és tanítványaink nagyszerű partnereknek bizonyultak. Hazai és nemzetközi visszaigazolása ezeknek a körültekintő pedagógiai újításainknak az a tény, hogy szakemberek Veszprém megye „zászlós-hajójának” nevezték a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium intézményét, illetve az, hogy egy amerikai pedagógiai szakszótárban megjelent az „almadization” szó, ami a hagyományos és modern módszerek sikeres egyesítését, saját arculattá való formálását, azaz „almádiasítást” jelent.

Ezt adtuk tovább testvériskoláinknak a londoni Richard Challoner középiskolának, a dél-walesi Ysgol Maes-Yr-Yrfa és az észak-walesi Ysgol Maes Garmon iskoláknak, az eggenfeldeni Karl-von-Klosen bajor gimnáziumnak, a japán Nagara Koko-nak, a galántai Angol-MagyarTanyelvű Gimnáziumnak és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumnak.