Erdélyi Gyula(tanár, hadtörténész, katonatiszt)

A Helyismeret wikiből

ERDÉLYI Gyula, 1902-ig Eisennagel Gyula (Nagyganna, 1892. febr. 16.–Bp., 1949. febr. 25.) tanár, hadtörténész, katonatiszt.

Élete

A gimnáziumot Veszprémben, az egyetemet Budapesten végezte, ahol 1914-ben a filozófiai tudományok doktorává avatták. Az első világháború alatt tényleges katonai szolgálatot vállalt. A Tanács-köztársaság idején egy hónapi börtönre ítélték. 1919 és 1931 között katonai kö-zépiskolákban, majd két évig a Ludovika Akadémián tanított. 1932-ben Szegeden magántanári képesítést szerzett. 1936-ban őrnaggyá, 1942-ben ezredessé léptették elő. A háború alatt a Hadilevéltár könyvtárának vezetője, a felszabadulás után a Hadimúzeum és Levéltár parancsnoka. A közép- és újkori magyar hadtörténettel foglalkozó tanulmányai jelentek meg Veszprém megyei hírlapokban és szakmai folyóiratokban.

Sírja a budapesti Farkasréti temetőben van.

Művei

  • Veszprém város története a török idők alatt. Vp., 1913.
  • A magyar katona. (A magyar hadszerve-zet és hadművészet fejlődése. (Társszerző.) 1–3. Köt. Bp., 1932.
  • A magyarok hadművészete. Bp., 1933.
  • A magyar tüzér. (Társszerző.) Bp., 1938.
  • A magya-rok hadi szervezete és hadvezetési művészete ezer éven át. Bp., 1942.
  • A m. kir. Hadilevéltár törökkorabeli iratanyaga. Bp., 1943.
  • A magyar gyalogság. (Társ-szerző.) Bp., 1944.
  • A magyar huszár. (Társszerző.) Bp. Én.

Irodalom

  • HETÉS Tibor: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után. = A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. Bp., 1987.
  • SZIKLAY János: Veszprém város az irodalomban és művészetben. Vesz-prém, 1931.