Brenner Lőrinc - 2. rész

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Solti Gábor (vitalap | szerkesztései) 2011. október 17., 09:52-kor történt szerkesztése után volt.

Írta: Schildmayer Ferenc

Brenner Lőrinc, mint említés történt róla, veszprémi építőmester volt, és ezt a tevékenységét folytatta Almádiban is. Erre vonatkozóan a korabeli hetilapokból, valamint a telekkönyvekből kaphatunk adatokat. Elsőként, az 1874-ben vásárolt saját háza bővítését kell megemlíteni, majd az 1877-ben megépített nyolc fürdőbódét. A következőkben tekintsük át Brenner Lőrinc Almádiban végzett építési tevékenységét, a napjainkban is létező épületek tükrében.

Szent Margit-kápolna. 1883. január 17-én Brenner Lőrinc veszprémi lakásába, "egy szent cél" érdekében, meghívott több veszprémi lakost. Javaslatára elhatározták, hogy Almádiban egy kápolnát építenek. Almádiban ez időben nem volt templom, Vörösberénybe jártak a hívek misére. A jelenlévők mindegyike jelentős felajánlást tett, bizottságot alakítottak a mielőbbi megvalósítás érdekében. A bizottság elnökévé és ideiglenes pénztárosává Brenner Lőrincet választották, A munkát megkezdték és 1884, július 13-án - óriási érdeklődés mellett - Kisovics József apátkanonok felszentelte a kápolnát. (UAU 2006/V-VIII.)

Brenner-villa (Borbála lak). A szőlőbirtokot a rajta levő épülettel 1874. október 8-án vásárolta meg Brenner Lőrinc és neje, Sebestyén Borbála. Többszöri bővítéssel 1910-ben nyerte el mai képét, ekkor építették hozzá az egyedi motívumokban gazdag, fa szerkezetű teraszt. Baross Gábor u 61. sz. alatt áll az épület. (UAU 1996/VIII.)

Bérház, Almádi első szállodája. Az 1883-ban alapított Almádi Fürdő Rt. - a Hattyú vendéglő bővítése mellett - elhatározta egy hatszobás "bérház" építését, amelyik szállodaként fog működni. Az épületet Brenner Lőrinc építőmester cége építette, átadására 1888. június 15-én került sor. Az épület szinte változatlanul áll a Bajcsy-Zsilinszky u. 50 sz. alatt. (UAU 1999/I.)

Koszorús-villa. Telekkönyvi adatok szerint Brenner Lőrinc 1895. április 27-én vette meg a szőlőbirtokot, majd 1899. szeptember 6-án eladta. Ugyanezen a napon van bejegyezve a rajta épült ház is. A Szabadság u. 15. szám alatt álló épületet 1895 és 1899 között építette Brenner Lőrinc. (UAU 1998/XII.)

Kutassy-villa. Brenner Lőrinc 1874-ben vett szőlőbirtoka, telekkönyvi bejegyzés szerint 1894. augusztus 29-én, megosztásra került. A létrejött új telken álló épület építési időpontja nem ismert, azonban 1899-ben kiadott képes levelezőlapon már szerepel. Feltehetően a megosztás az építés érdekében történt és minden valószínűség szerint Brenner Lőrinc építette a szomszédos, korábban az ő tulajdonában volt telken álló épületet. A Bajcsy-Zsilinszky u. 56. sz. alatt álló épület őrzi eredeti architektúráját.

A fentebb ismertetetteken kívül, bizonyára van, inkább volt, még olyan épület Almádiban, amit Brenner Lőrinc veszprémi építőmester épített. Erre további kutatások adhatnak választ.

Forrás

Új Almádi Újság 2009. (21. évf.) 6. sz. 6. o.