Balogh Jenő

A Helyismeret wikiből

BALOGH Jenő (Devecser, 1864. máj. 14.-Bp., 1953. febr. 15.) tanár, jogász, miniszter.

A győri jogakadémián, a berlini és a budapesti egyetemen tanult, az utóbbi intézményben, 1885-ben államtudományi doktori oklevelet szerzett. 1888-ban a budapesti egyetem magántanára. Igazságügy-minisztériumi tisztviselő, ítélőtábla-bíró, 1910-től közoktatásügyi államtitkár. 1913-1917-es években igazságügy-miniszter, ezután a politikai élettől visszavonult. Közben országgyűlési képviselő, 1927-től felsőházi tag. 1920 és 1935 között az MTA főtitkára, 1940-1943-ban pedig másodelnöke. Betöltötte a ref. konvent világi elnöke tisztét. 1921 és 1953 közötti években a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka. A magyar büntetőjog-tudomány kiemelkedő művelője, nevéhez fűződik az 1. világháború idejére eső és az azt megelőző törvények jelentős részének előkészítése.

Művei

  • A sértett fél jogköre a büntetőjogban. Bp., 1887.
  • A folyamatos és folytatólagos bűncselekmények. Bp., 1885.
  • A bűnvádi perrendtartás magyarázata. 1-4. Köt. (Társszerző.) Bp., 1898-1909.
  • A magyar büntető perjog tankönyve. Bp., 1906.
  • A fiatalkorúak és a büntetőjog. Bp., 1909.

Irodalom

  • SCHWARZ Gusztáv: ~ és a többiek. Bp. 1910.
  • KÓNYA Sándor: ~ az Akadémia főtitkára. = Magyar Tudomány, 1990.