Balogh Ferencné

A Helyismeret wikiből
Balogh Ferencné
Balogh ferencne.jpg.jpg
Született: Budapest
1940. július 26.
Elhunyt:
Pályafutása
Foglalkozása: könyvtáros, nyugalmazott könyvtárigazgató-helyettes


(Budapest, 1940. július 26.), könyvtáros, nyugalmazott könyvtárigazgató-helyettes

Élete

Budapesten született 1940-ben, majd 1958-ben Veres Pálné Leánygimnáziumban fejezte be középiskolai tanulmányait. 1963-ban ELTE BTKán szerzett könyvtár-magyar szakos diplomát. Még ugyanebben az évben veszprémi Megyei Könyvtárban módszertanos lett. 1964 és 1972 között igazgató a Veszprémi Járási Könyvtárban, Balatonalmádiban. A veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtárban 1972-től módszertanos, 1990-től a gyermekkönyvtári osztály vezetője, 1992 és 1999 között igazgatóhelyettes, egyben a módszertani osztály vezetője. Több országos olvasásszociológiai felmérésben vett részt, 1976-1985 között évente szervezett olvasótábort szakmunkástanulóknak Bakonyoszlopon. Tanított a Könyvtártudományi és Módszertani Központ szaktanfolyamain, évekig Győrött, a könyvtárasszisztens-képzésben. Számtalan előadást tartott a megyében fiataloknak, a megyén kívül könyvtárosoknak, főként irodalomról, módszertani és gyermekkönyvtári témákról. 1968 óta tagja a Magyar Könyvtárosok Egyesületének, 1973 és 1987 között az Ifjúsági Szekció titkára, majd elnöke, 1976-tól 1998-ig a Veszprém Megyei Szervezet titkára, majd elnöke. A VEAB Könyvtártudományi Munkabizottságának tagja. Közel 20 évig a TIT Irodalmi Szakosztálya, 1992-től a Magyar Olvasás Társaság (HUNRA) tagja. 1963-tól 1999-ig a Közalkalmazottak Szakszervezetének, több cikluson keresztül a megyebizottságnak tagja és a kulturális bizottság vezetője.

  • Kutató területei: Veszprém megye irodalmi hagyományai, olvasáspedagógia, könyvtári módszertan.

Díjak

  • 1975 Szocialista Kultúráért
  • 1977 Veszprém Megyéért arany
  • 1979 Kiváló Társadalmi Munkás
  • 1984 Kiváló Népművelő
  • 1986 Magyar Könyvtárosok Egyesületéért Emlékérem
  • 1994 Szinnyei József-díj
  • 1999 Pro Comitatu Díj

Művei

  • Közművelődési könyvtárak ifjúsági szolgálata. = Fiatalok a könyvtárban. Budapest, 1973.
  • Fiatal olvasók a tanácsi könyvtárakban. Veszprém, 1974. (Veszprém megyei módszertani füzetek 5.)
  • Kis könyvtárak gyermekszolgálata. Veszprém, 1977. (Veszprém megyei módszertani füzetek 10.)
  • Lőrincze Lajos. Emlékezés és bibliográfia. Veszprém, 1998.
  • Égi és földi virágzás tükre. Kortársak Nagy Lászlóról. Veszprém, 1984, 1985. (Horizont közművelődési kiskönyvtár 11.)
  • Harmath István-Katsányi Sándor: Veszprém megye irodalmi hagyományai. Veszprém, 1984. (Horizont közművelődési kiskönyvtár 10.)
  • Veszprém megyei könyvtári minerva, Veszprém, 1984.
  • Kéziratos dokumentumok Veszprém megye közgyűjteményeiben. Veszprém, 1989.
  • Harmath István emlékezete. Veszprém, 1990. - Lőrincze Lajos: Bilingérezés. Veszprém, 1989.
  • Lőrincze Lajos: Megnől az ember szíve. (Társszerkesztő.) Veszprém, 1993.
  • Évekig szerkesztette a Veszprémi Megyei Könyvtár évkönyveit (1974, 1977, 1982, 1987) és a könyvtár híradóját.
  • Tanulmányai jelentek meg az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központ kiadványaiban. 1970 óta közel 60 írását közölte a könyvtári szaksajtó, valamint a veszprémi Horizont, Napló és a Megyei Pedagógiai Híradó.

Irodalom

  • Halász Béla: Sokoldalú népművelő. = Közalkalmazott, 1984. szeptember
  • Hangay Zoltán: Balogh Ferencné: Lőrincze Lajos. = Magyar Nyelvőr, 2000. 3. sz.