Balatonalmádi gyógyfürdő

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2010. július 28., 19:47-kor történt szerkesztése után volt.

Írta: Schildmayer Ferenc

Fürdőélet Almádiban a XIX. század végén

Almádit fürdőként 1877-től számíthatjuk, miután erre a szezonra építette fel Brenner Lőrinc veszprémi építőmester, almádi szőlőbirtokos, nyolc kabinból álló fürdőházát. Ezt megelőzően is volt fürdési lehetőség a Balaton partján, erről utalások találhatók több fennmaradt írásban. Ismert, hogy Almádi akkoriban káptalani birtok volt és a Veszprémi Káptalan engedélye kellett az építéshez. A Káptalani Határozatok jegyzőkönyve VIII. kötete a következő feljegyzéseket tartalmazza az engedélyezést illetően:

„1877. június 24. 4./ Az Almádi balatonmelléki birtoknál a Balatonban 5 öl hosszú s 5 öl széles fürdőbódét kér, hogy állíthasson; az ehhez levezető híddal együtt; engedélyt kap szerződésileg 5 évre 2 frt évi fizetés díj mellett, az eddigi használatot azonban a közönség megszorításával nem szabad korlátozni.”

„1877. június 30. 4./ Brenner Lőrinc szerződése a Balaton vizéhez vezető híddal egybekapcsolt bódék fölállítását illetőleg helyben hagyatik. Járásbéli szolgabíró úr megkérendő, hogy a fürdő helyiség terén a lovak usztatásával némelykor űzött botrányt akadályozza.”

A fürdőház évről-évre folyamatosan bővülve 1926-ban történt lebontásáig egyik strandja volt Almádinak az 1922-ben megnyitott fövenyfürdő mellett. Szerepére a gyógyfürdő meghatározásban a későbbiekben kerülhet sor. A Veszprém Megyei Hivatalos Lap 1899. május 14-én megjelent száma közli a május 1-én és folytatva tartott megyegyűlés határozatát amelyben jóváhagyja az Almádi Fürdőszabályzat tervezetét és azt azonnal életbe is lépteti. A 3. § így szól: „Minden idegen, (aki Almádiban, Vörösberényben vagy SzentKirály-Szabadján nem épülettulajdonos,) ki az 1.§-ban körülírt helyeken, a 2.§-ban körülírt időben 3 napnál tovább lakik, fürdővendégnek tekintetik, köteles gyógy- és zenedíjat fizetni s ezen szabályzat rendelkezéseinek alá van vetve.” E szabályból következően Almádit ekkor már gyógyhelynek tekintik, kérdés mire alapozzák ezt a megállapítást.

Almádi gyógyfürdő kialakulása

Az 1800-as évek utolsó évétől kezdve az 1900-as évek első negyedének végéig Almádit gyógyfürdőként említik valamennyi akkori kiadványban, képes levelezőlapokon és minden reklámhordozón. A „gyógyfürdő” cím elnyerésének feltételei voltak és ma is vannak. Almádiban nincs gyógyforrás, tehát más indítéka volt e rang – mert mindenképpen rang – elnyerésének. A korabeli veszprémi hetilapok minden Almádiban történt, vagy Almádival kapcsolatos eseményt leközöltek tudósítóik jóvoltából, akik szívesen keresték fel Almádit és emiatt minden eseményen mai kifejezéssel élve „rajta voltak”. Így forrásértékű hírekhez, adatokhoz juthatunk a régi újságok áttekintése során és rögtön kiderül, hogy a XIX század végén „divatba” jött Kneipp-kúra bevezetése a magyarázata, helyesebben indoka Almádi gyógyfürdővé válásának. A természetes gyógymódokhoz való vonzódás okán nemcsak a Kneipp-kúra, hanem vele párhuzamosan a Rickli-kúra bevezetése történt meg Almádiban.

Kneipp- és Rickli-kúra Almádiban

Erre vonatkozóan az első adatot a „Veszprémvármegye” című hetilap 1899. április 15-én megjelent számában találhatjuk a következők szerint. „Az Almádi Fürdő Rt. kezdeményezésére a budapesti Kneipp egyesület (hivatalos nevén Országos Magyar Kneipp Egyesület) Kneipp és Rickli kúrát szándékozik bevezetni Almádiban. E célból a budapesti Kneipp-egyesület elnöke Petrovits Kálmán és Záborszky Lajos az utóbbi napokban lenn jártak Almádiban, s a helyet teljesen kitűnőnek és alkalmasnak találták. A legnagyobb valószínűség szerint a két társaság egyesülni fog és új részvények kibocsájtásával valósítja meg feladatait.” Utóbbi enyhe tudósítói túlzás volt, mert mint a későbbiekből kiderül szóba sem jött az Almádi Fürdő Rt. és a budapesti egyesület fúziója.

Az események felgyorsultak és a fent említett hetilap május 7-én megjelent száma arról ad hírt, hogy „A Gregersen-féle budapesti cég mérnökei lenn jártak Almádiban, fölvették a terepet és a hét folyamán el fogják készíteni a terveket. A község a minap tartott ülésén egy erdőterületet adott el a részvénytársaságnak, ahol a légfürdőhöz szükséges hűtőket (valószínűleg légsátrakról van szó) fogják felállítani. Az új részvények kibocsájtására a vonatkozó felhívás legközelebb megjelenik.”

Közbevetőleg szükségesnek látszik már most röviden megemlíteni, milyen természetes gyógymódokról, kúrákról esett eddig, illetve esik szó a továbbiakban. A Kneipp-kúra lényegében vízkúrát jelent, amit Sebastian Kneipp dolgozott ki részletesen. A Rickli-kúra levegőn való tartózkodást, tornát, napfürdőt jelentett, aminek Rickli nevű orvos volt a kidolgozója. E két kúrát kiegészítette a Lahmann-féle egészséges táplálkozási rendszer, ami szintén a kidolgozójától kapta a nevét. Ezen természetes gyógymódok ismertetésére a későbbiekben részletesen visszatérünk.

Kövessük tovább az eseményeket. Az Almádi Fürdő Rt. 1899. június 4-i rendkívüli közgyűléséről a Veszprémi Hírlap a következőkben ad hírt. „A fürdő rt. május 28-i ülésén a Kneipp-féle vízgyógyintézet és a Rickli-féle nap és légfürdőnek almádi-i felállítása érdekében 10.000-rõl 20.000,- frt-ra emelték 1899. január 1-től az alaptőkét. Az r.t. tagjainak elővételi joguk van.” Ugyanezen a napon (június 4) hosszú cikk jelenik meg a Veszprémvármegye című hetilapban, amelynek rövidített lényege a következő.

„Elhatároztatott a Kneippeanum létesítése 5000 négyszögöl rét bérlete a veszprémi káptalantól 35 évre 2 frt/négyszögöl/év díjért. Ezen terület a régi séta út (ma Széchenyi sétány) mentén terül el, s ledől a Balaton partra.”

Érdekes, hogy mit olvashatunk erről a bérletről a veszprémi káptalan ülésjegyzőkönyveiben.

„1899. június 17. Kimondatik, hogy az Almádi Kneipp intézetnél mindaddig semmiféle építkezés meg nem engedtetik míg a szerződés formaszerűleg meg nem köttetett.”

„1899. július 5. Az Almádi Kneipp-egyesülettel kötendő szerződés ügyvivő úr által felolvastatván helyben hagyatott és a nevezett egyesülettel közöltetni rendeltetett.”

„1899. október 21. Az Almádi Kneipp egyesületnek kerti használatra 6.000 négyszögöl uradalmi terület katasztrális holdanként évi ötven frt. fizetése mellett szerződésileg harmincnégy évre bérbeadatott.”

A terület nagyságáról és elhelyezkedéséről a következők adnak tájékoztatást. 6.000 négyszögöl=3,75 katasztrális hold, így a bérleti díj évenként 187,50 Ft. Mai mértékkel mérve a terület 21.600 m2 , azaz 2,16 hektár, a Zsák vendéglő telkétől, a mai Széchenyi sétány mentén, kb. ennek meghosszabbításában tartott a Balaton partig. Érdemes összevetni a bérletről szóló újsághírt a káptalani jegyzőkönyv adataival, meglepő eredményt kapunk.

Újsághír szerint 5.000 négyszögöl terület, díj 2 Ft/négyszögöl/év = 10.000,- Ft.