Altorjai Sándor

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2013. április 11., 15:40-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
ALTORJAI Sándor, Adler Sándor (Maklár, 1933. január 26. - Szigliget, 1979. október 10.) festőművész.
Altorjai.jpg

Élete

Gyógyszerésznek készült, majd 1963-ban a Képzőművészeti Főiskolán, Barcsay Jani, Fónyi Géza és Hinz Gyula tanítványaként szerzett oklevelet. A hatvanas-hetvenes évek magyar avantgárd művészetének egyik legjelentősebb alakja. Gyógyszerészi tanulmányok után a festői pályát választotta. 1958 és 1963 között a Képzőművészeti Főiskolán Fenyő A. Endre, Fónyi Géza, Hincz Gyula és Barcsay Jenő tanítványa. A sümegi, a salgótarjáni, a hódmezővásárhelyi és a kecskeméti művésztelepek résztvevője. Járt tanulmányúton, Moszkvában, Leningrádban, Prágában és Párizsban. 1965 után visszavonult Szigligetre, de a fővárosi avantgárd események aktív szereplője, kísérleti művek készítője maradt. Művészetében a szürreális-szürnaturális ábrázolásmód és a dadaista felfogás is megjelenik. Nem idegen tőle a lírai érzelmesség és a koncepcionális gondolkodás sem. Önálló kiállítása 1971-ben a budapesti Mednyánszky Teremben. Emlékkiállítása 1980-ban, az Óbudai Galériában, 1990-ben Székesfehérváron volt. Hagyatékának nagyobb része a diszeli Első Magyar Látványtár törzsanyagához tartozik.

Főbb művei

  • 1967: Süllyedjek felfelé, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
  • 1975-1976: Festmény vakoknak, Első Magyar Látványtár, Tapolca-Diszel
  • 1979: Hypokinézis (Salome demontázs 22.), Első Magyar Látványtár, Tapolca-Diszel
  • 1979: Sugármeghajtású koporsó, kék leopárddal..., Janus Pannonius Múzeum, Pécs

Irodalom

  • SZABÓ György: Lényeg és forma. = Élet és Irodalom, 1971. márc. 20.
  • PILINSZKY János: Egy festőművész halálára. = Élet és Irodalom, 1979. okt. 20.
  • BEKE László: Egy gazdálkodó halálára. = M Nem, 1979. okt. 24.
  • BARANYAY András: ~ hét levele magyarázatokkal. = Mozgó Világ, 1980. 9. sz.