A kőbányászat történetéből... (III. rész)

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2016. május 4., 14:27-kor történt szerkesztése után volt.

Írta: Schildmayer Ferenc
Fájl:1858 térkép bányászat.jpg
1858. évi térkép részlete


Mint a legutóbbi számban jeleztük, az 1858. évi kataszteri felmérés jegyzőkönyvét és térképét vizsgáljuk meg a kőbányászat vonatkozásában. A nagyon sokszor hivatkozott felmérés rendkívül alapos és részletes dokumentum, minden területet művelési ágak szerint megkülönböztetett és értelemszerűen külön helyrajzi számmal jelölt. Kőbánya megnevezéssel mindössze egy területet jelölt, amelyik egy birtok része volt. A szomszédos birtokon pedig „terméketlen terület”-ként határozott meg területhasználatot. Vélhetően ez utóbbi is kőbánya lehetett és a felmérés idején nem folyt rajta bányászat. A későbbiekben meglátjuk, hogy ez a feltételezés nem egészen alaptalan.

A bányászattal összefüggésben említetett terület Somodari József és neje, Serény Mária vörösberényi lakosok tulajdona volt, amely az alábbi részekből állt:

3653 hrsz.   rét pincével 133 négyszögöl,
3654 hrsz. szántó 191 négyszögöl,
3655 hrsz. szőlő gyümölcsfákkal 1584 négyszögöl,
3656 hrsz. kőbánya 183 négyszögöl,
3657 hrsz. alacsony lombos erdő    554 négyszögöl.

Az egész birtok 1 katasztrális hold 945 n.öl nagyságú volt, aminek kis része (670 m2) állt bányaművelés alatt.

1858 évet követően több tulajdonosa is volt a területnek, akiket csak röviden érdemes felsorolni, mint változást:

- 1894. szeptember 7. özv. Gárdos Károlyné sz. Tanczmayer Cecilia vétel 1100 o. é frt,

- 1919. március 20. Gárdos Aladár örökli a birtokot,

- 1919. május 1. Dedinszky Gizella és Dedinszky Izabella számára elővásárlási jogot jegyzetek be a MÁV kisajátítása következtében 1 k.hold 479 n.ölre csökkent birtokra.

További telekkönyvi bejegyzés, amelyik biztosan erre a birtokra vonatkozik, nem található.

A szomszédos birtok tulajdonosa özv. Vaczula Jánoné sz. Engel Rozália, az ingatlan a következő részekből tevődött össze:

- 3658 hrsz   103 számú lakóépület   17 négyszögöl,
- 3659 hrsz rét gyümölcsfákkal 60 négyszögöl,
- 3660 hrsz rét 58 négyszögöl,
- 3661 hrsz terméketlen 52 négyszögöl,
- 3662 hrsz szőlő gyümölcsfákkal 944 négyszögöl,
- 3663 hrsz alacsony lombos erdő 390 négyszögöl.
1923. évi térkép részlete

A birtok nagysága 1561 n.öl volt, amiből a terméketlen rész 52 n.öl (187 m2) lehetett bánya.

1858. évet követően több tulajdonosváltozás került telekkönyvezésre, amelyek röviden a következők:

1878. február 11. Angyal Mária veszprémi lakos vétel,

  • 1878. július 8. Szekuli György és neje, Tóth Mária, vétel, 217 o. é. Frt,

- 1891. november 21. Toscani Kázmér és neje, Nagy Zsófia, vétel 160 o.é. frt,

- 1904. augusztus 5. öröklés apai ½ részre Toscani Lajos, T. Gyula, T. Margit, T. Anna, T. Karolin és T. Kázmér,

- 1904 és 1921 között többszöri örökösödés, ajándékozás és családon belüli tulajdonos változás után,

- 1921. szeptember 13. özv. Toscani Gyuláné sz. Veizer Julianna az örökös,

- 1941 Toscani Lajosné a területet, helyesebben bányát. eladta. Vevők. Fülöp József és neje Győri Erzsébet ½ rész és Győri Antal ½ rész.

A telekkönyvek 1920-1932 között hiányosak, így birtokok adás-vétele csak részben követhető.

Balatonalmádi község kataszteri birtokíveinek 1923. évi összesítésében az alábbi kapcsolódó adatokat találjuk:

- Gárdos Aladár 572 n.öl kert megnevezésű területet birtokol,

- Győri Miklós 516 n.öl kert és legelő megnevezésű területtel rendelkezik,

- Győri Miklósné sz. Krámli Mária 542+349 n.öl terület tulajdonosa, ebből 542 n.öl szántó, 349 n.öl földadó alá nem eső terület (bánya?),

- Toszkáni Kázmér 713 n.öl kert, 123 n.öl legelő, 287 n.öl erdő megnevezésű területeket birtokol.

Kőbányászattal összefüggésben meg kell említeni, két almádi „kőfejtő” és ”kőfaragó” foglalkozású birtokost. A szentkirályszabadjai telekjegyzőkönyvben nagyrészt megjelölték az illető lakóhelye mellett a foglalkozását is. Így a következőket ismerhetjük meg.

- 3607 hrsz Pintér János kőfejtő, veszprémi lakós és neje, Horváth Julianna birtoka 1411 n.öl, megnevezése, szőlő pincével, Almádiban.

- 3211, 3212, 3213, 3214, 3215 és 3216 hrsz Lénárt Antal kőfaragó és neje, Szűcs Erzsébet 1 k.hold 244 n.öl, megnevezése szőlő pincével Öreghegy dűlőben.

Az almádi kőbányászattal kapcsolatosan ismertetett adatok nem teljes körűek, mint erről említés történt. További levéltári kutatások során előkerülő adatok ismertetésére visszatérünk.

Kapcsolódó cikkek

Forrás

Új Almádi Újság[1] 2008. (20. évf.) 6. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja