A Sió csatorna történetéből... (I. rész)
Mostanában sok szó esik a Balaton vízszintjéről és természetes összefüggésben a Sió csatornáról is. Közel 140 éve, 1862. augusztus 28-án a Sió csatornával kapcsolatban tanácskozást tartottak Balatonfüreden, amiről a Vasárnapi Újság 1862. szeptember 7-én a következő híradást közölte.
„A Balaton-szabályozás ügye végre megoldást nyert a mult hó 28-án B.-Füreden tartott befejező ülésben, mely ifj. gr. Zichy Ferenc, mint kir. biztos, elnöklete alatt tartatván, abban a különféle társulatok igényei és követelményei a közjó érdekében egyesültek. Különösen kiemelendő hg. Eszterházy Pál hazafias áldozatkészsége, ki unokája, ifj. hg.> Eszterházy Pál közbenjárására késznek nyilatkozott, hogy 200,000 ft. értékü ozorai malmát a hazafias vállaltnak nemeslelküleg feláldozza. A kölcsönös megegyezések folytán a kir. biztos, a kivitel módját is azonnal meghatározhatá, s a munkálatok megkezdésére sept. 3-dika tüzetett ki, akkorra rendeltetvén egyszersmind az ozorai zsilipek megnyitása. A szabályozási munkálatokat a versenyző öt társulat képviselőiből alakitott bizottmány kezeli, melynek Pesten lesz székhelye. E társulatok egyike hg. Eszterházy Pált választá a nevezett bizottmány tiszteletbeli tagjának. A megegyezett szabályozási tervezetből különösen megemlitendő, hogy az elnök a főhangsúlyt azon elvre fekteté, hogy a Balaton lecsapolása soha; s csak szabályozása fog szóban forogni. A szabályozásnak azon czélja lesz, hogy a Balaton medre tisztántartásával természetes mélységére visszahozassék. A mocsárok le fognak csapoltatni s a Sió-patak is a Dunától a Balatonig hajókázhatóvá tétetik. A szabályozás költségei 400,000 ftra rugnak, mi az illető társulatok vagyonából fedeztetik. Az általános öröm, mit ez ügy befejezte okozott, Füreden abban nyilvánult, hogy gr. Zichy Ferencet és hg. Eszterházy Pált fáklyás-zenével tisztelték meg.
Érdemes ennek a nagyjelentőségű értekezletnek az előzményeit egészen röviden áttekinteni. A szakirodalomból ismert az a hipotézis, hogy már a rómaiak előtt is volt a Balatonnak lefolyása, prehisztorikus eredetű földművek létével látják ezt igazoltnak a szakemberek. Galerius császár uralkodása alatt került sor a „foki zsilip“ megépítésére, amelyik a mai Siófoktól északkeletre lehetett, miután itt van a Balaton déli partvonalának legmélyebb pontja. A XVI. századtól kezdve számtalan térkép készült a Balaton környékét is ábrázolva, azonban a Sió nem mindegyiken szerepelt.
Érdekes adat Evlija Cselebi török utazó feljegyzése, aki 1660- 1666 között járt Magyarországon és számos érdekes megfigyelést közöl a tóról és többek között ezt írja: „a tó... keletről nyugatra, hosszában terül el, és kerülete 47 mérföld. Négy oldalán erős várak állanak... A tónak a vize tiszta.... Ezernél többféle halfajta van benne, és ezek ízletesebbek, mint más országbeliek.... Van rajta negyven- ötven hajó. Ezek egyik várból a másikba viszik a kereskedőket és látogatókat. E tónak lefolyása is van, amely a budai útba esö Szekszárd vára közelében, Jeni Palánka (ma: Palánka puszta; abban az időben faluszerű település volt) hídja alatt a Duna folyóval egyesül.“
A Balaton-part elmocsarasodásához, miként Krieger Sámuel is határozottan írja, lényegesen hozzájárult a tó természetes lecsapoló árkainak feltöltődése vagy mesterséges elrekesztése. Őt igazolja egy korábbi, 1763. szeptember 24-én Perczel Károly Veszprém megyei főszolgabíró által írt jelentés a megyében található állóvizekről.
„Az ötödik állóvíz a legnagyobb és ezt Balatonnak nevezik;...csak kis részben tartozik Veszprém megye területéhez. Ez a rész a szomszédos Almádi pusztával, mely a tisztelendő Veszprémi káptalané, továbbá Vörösberény és Kenese falvakkal, valamint Füszfeő és Akarattya pusztákkal, melyek a jezsuita rend tisztelendő győri kollégiumának birtokai, tovább; Gamásza pusztával, valamint Fok faluval, melyek a tisztelendő veszprémi káptalan birtokai. Úgy beszélik, ez a víz a Szala folyóból táplálkozik, mely nemes Szala vármegye területére esik. Levezető folyásai nincsenek. Fok falu mellett van ugyan egy 15 öl hosszúságú lefolyása, de ez a lefolyás ilyen nagyvízhez igen csekély...“ Nem említ emberi beavatkozást, de akkor már valószínűleg megvoltak a malmok, amelyek erre a lefolyásra épültek, és azt teljesen eltorlaszolva hosszú időn át annyi baj forrásává váltak.
Kapcsolódó cikkek
Forrás
Új Almádi Újság[1] 2002. (14. évf.) 3. sz. 2. p.
