70 éve történt

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2014. január 8., 13:51-kor történt szerkesztése után volt.

(Híradás három eseményről)
Írta: Schildmayer Ferenc

Dr. Óvári Ferenc (1858 - 1938)

Veszprémben született, középiskolai tanulmányait itt és Székesfehérváron végezte, majd Budapesten szerzett jogi diplomát. 1884-ben ügyvédi vizsgát tett, majd Veszprémben ügyvédi irodát nyitott. Törvényhatósági bizottsági tagként elsősorban a közigazgatási viszonyok javítását és a tűzoltás ügyeinek szervezettebb kezelését szorgalmazta. 1887-től a veszprémi önkéntes tűzoltóegylet örökös főparancsnoka, az Országos és a vármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke volt.

1882-ben szabadelvű programmal a nagyvázsonyi kerület országgyűlési képviselőjévé választották. Hat ciklusban a nagyvázsonyi, négyben pedig a veszprémi kerületet képviselte. 1927-től a felsőház tagja volt. Életében és közéleti tevékenységében kiemelt hely jutott Balatonalmádinak. A Veszprémi Hírlap 1938. március 20-i számában megjelent méltatásban olvashatjuk:

Szerelmese volt a Balatonnak. Naggyá fejlesztette az ő kedves Almádiját, ahol templomot emel az Úr dicsőségére. Megalapítja a Balatoni Szövetséget és ezzel úgy a hazában, mint külföldön ismertté s látogatottá teszi. Megalapítja a Balaton mellett a Zsófia Gyermekszanatórium Egyesület nyaralótelepeit s a legnagyobb bőkezűséggel fordult szegénysorsu gyermekek nyaraltatása és üdültetése megszervezése fel. Ugyancsak ő volt a megalapítója a Balatoni Szövetség Üdülőház Szövetkezetének, hogy a szerényebb viszonyú középosztály részére módot nyújtson a balatonfüredi gyógyforrás gyógyító erejének használatára.

Elévülhetetlen érdemei voltak Almádi fejlesztésében. Annyi mindenben volt része, hogy e rövid megemlékezésbe nem fér bele. Még életében utcát neveztek el róla és 1913-ban Almádi díszpolgárává választották. Nyolcvan évet élt, sírja a veszprémi alsóvárosi temetőben van. (A szerkesztő megjegyzése: az itt említett Zsófia Gyermekszanatórium omlott a porba az elmúlt években az új tulajdonosok nemtörődömsége miatt.)

Kompolthy Jób (1879-1938)

Budapesten született, iskoláit Veszprémben és Fiuméban végezte. Szolgálatát azon a vitorláson kezdte, amelyiken apja (Kompolthy Tivadar író, újságíró) is szolgált. 1897. júliusában tengerészhadnagyi képesítést szerzett, majd a német Adelaide vitorláson szolgált hadnagyként. 1900. februárjában hosszújáratú kapitányi vizsgát tett. 1900. októbertől haditengerészeti önkéntes, 1902. januárjától tartalékos kadét. 1902-től egy évig a kínai haditengerészetnél szolgált, majd 1912-ig postaigazgatóként dolgozott Kínában. Hazatérése után 1914. augusztusától szolgált a császári és királyi haditengerészetnél, 1917. májusától fregatthadnagyként. 1921-től az Ancora Tengerészek Hajózási Vállalata igazgatósági tagja 1931-ig. 1930. júniusától kapitány Darányi K. István kis halászhajóján, a Mars gőzösön, majd 1932. áprilisától Burger Bernát Árpád gőzösének első tisztje. A M.A.T.E. elnöke és a Magyar Kir. Tengerésztisztképző Tanfolyam tanára lett 1935-től haláláig. Ő volt az utolsó budai várkapitány. Több tanulmányt és útirajzot írt, térképet készített Kínáról.

Hetven éve távozott közülünk, sírja Balatonalmádiban a Pinkóci temetőben van. A síremléke 2008-ban került helyreállításra a következő felirattal: Itt nyugszik Kompolthy Jób az utolsó budai várkapitány 1879-1938. Állította unokája és a Honismereti Kör 2008.

Almádi Yacht Club (1938)

1913-ban megalakult a Balatoni Yacht Club almádi osztálya. Ebben a szervezeti formában működött 1938-ig. Ekkor került megalapításra az Almádi Yacht Club, mint önálló szervezet.

Jelentős eseménynek számított Almádi vitorlás életében. Az eseményről a Veszprémi Hírlap 1938. június 12-i száma részletesen tudósított.

Az ünnepség pünkösd másnapján 10 órakor szentmisével kezdődött, amelyet Pintér Sándor almádi plébános mondott. Majd a közönség a feldíszített hajókhoz vonult, ahol dr. Simon György prelátuskanonok a rádió által is közvetített szép ünnepség keretében szentelte meg a hajókat. Tormay Béla a Fürdő Rt. elnöke üdvözölte ezután a közönséget, majd Ugron Gábor a Vitorlás Yacht Szövetség tartotta meg avató beszédét. Ezután a keresztanyai tisztségre felkért hölgyek jelmondatok kíséretében avatták fel hajóikat, majd a társegyesületek üdvözlése következett. Iklódy-Szabó János ezután virágcsokrot dobott a vízbe. A szép ünnepség közönsége ezután a Pannóniába vonult díszebédre, amely alatt több felköszöntő hangzott el.

Így szól a korabeli sajtótudósítás. Lehet, hogy a rádió archívumában megtalálható a felvétel?

Forrás

Új Almádi Újság[1] 2008. (20. évf.) 8. sz. 9. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja