100 évvel ezelőtt...

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2014. január 8., 19:28-kor történt szerkesztése után volt. (Forrás)

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Írta: Schildmayer Ferenc

A június hónap, mióta Almádi fürdőhelyként kezdett ismertté válni, a szezon megnyitásának a hónapja volt. Ekkor állították össze a július és augusztus hónapokra szóló eseménynaptárt, amit nagy-nagy buzgalommal és szervező munkával be is tartottak. Most lépjünk vissza 100 évet és idézzük fel az akkori eseményeket.

Megalakult a Vigalmi Bizottság, elnöke dr. Óvári Ferenc volt, jegyzője pedig Véghely Kálmán. Legfontosabb tevékenységünk volt a júliusi és augusztusi programok összeállítása és közzététele. A július hónapra összeállított program röviden a következő volt: 7-én ismerkedési estély, 10-én társas kirándulás a Malomvölgybe, 12-én tombolaestély, 15-én Margit-bál, 16-án kirándulás külön gőzhajón Balatonfüredre és Siófokra, 18-án társas kirándulás az alsóörsi erdőbe, 20-án halászléestély és tombola, 23-án társas kirándulás a Remetevölgybe, majd táncestély, 25-én külön gőzhajón kirándulás Badacsony-Keszthely-Hévízre, 26-án versenykuglizás tréfás nyereményekre, 28-án Anna-bál, 29-én népünnepély és lottójáték, 31-én velencei éj a Balatonon és búcsúestély a távozó fürdővendégek tiszteletére. A következő havi program, ahogy az nyomtatásban megjelent.

„Vigalmi program augusztus hónapra:

Csütörtökön, 2-án: Tekeverseny tréfás nyereményekre. Kezdete du. 5 órakor

Szombaton, 4-én: Szini előadás „Három testőr”. Kezdete 8 órakor.

Vasárnap, 5-én: Húsz éves találkozási ünnepély. Vacsora 8 órakor. Táncestély.

Hétfőn, 6-án: Kirándulás a „Helkán” B.Füredre. A hajó 30 frt, indulás du. 3 órakor visszatérés 9 órakor.

Csütörtökön, 9-én: Tombola estély. Tombola jegy ára 20 kr. Kezdete esti 9 órakor.

Szombaton, 11-én: Velencei éj a Balatonon. Csolnakjegy 20 kr. Kezdete esti 9 órakor.

Hétfőn, 13-án: Kirándulás a „Baross"-on Kenésére, oda jegy 20 kr. Indulás du. 1 óra 35 perckor. Visszatérés holdvilágos estén gyalog vagy csolnakon.

Szerdán: 15-én: Gyermek-bál. Kezdete du. 6 órakor vége 10 órakor. Belépti díj nincsen.

Kedden, 21-én: Műkedvelői szini előadás. Kezdete fél 7 órakor.

Szombaton, 25-én: Tombola estély. Kezdete esti 7 órakor.

Kedden, 28-án: Búcsu-estély. Kezdete 8 órakor.

Almádi, 1894 évi július 31-én.

A Vigalmi Bizottság”

A dús programból nem maradt el semmi, az újságok folyamatosan és részletesen foglalkoztak az események lefolyásával. Idézet egy az újságban megjelent Almádi levélből: „Az ország minden vidékéről vannak vendégek és pedig olyan számmal, hogy aranyért sem lehetne kapni egyetlen üres viskót sem asz egész fürdőhelyen."

Szép lenne ha megismétlődhetne a száz évvel ezelőtti helyzet, gazdag programok, telt ház, azaz jó szezon.

Forrás

Új Almádi Újság[1] 1994. (6. évf.) 6. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja