Új Almádi Újság

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2018. február 12., 14:26-kor történt szerkesztése után volt. ((2018.) XXX. évfolyam)

Beköszöntő

(1989. 1. számban megjelent írás)

A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Balatonalmádit 1989. március 1-vel várossá nyilvánította. A várossá válását ünneplő balatonalmádi tanácsa nevében tisztelettel köszöntöm lakosainkat, üdülőtulajdonosainkat, városunk barátait, valamennyi kedves olvasót.

Az ünnepi alkalmat felhasználva egyben köszönetet mondok mindazoknak, akik tetteikkel előbbre vitték városunk ügyét. Meggyőződésem, hogy lakosságunk egyetértésével találkozik az a szándék is, hogy Balatonalmádi életében e jelentős történelmi eseményt, ha mértéktartóan is, de ünnepélyessé tegyük. Ez ünnepi alkalomból jelentetjük meg az Új ALMÁDI ÚJSÁG-ot, melyben felidézünk a múltból, szólunk a jelenről és foglalkozunk a jövőnkkel. Soknak tűnhet ennyi mindenre vállalkozni egy helyi újság külön számának, de a most kiadatott ünnepi ízelítő példány folytatásait tervezzük a megfelelő előkészítő munka befejezésével.

Úgy vélem, némi magyarázattal tartozom az új újság nevét illetően is. A városunkban évek óta működő honismereti szakkör kutatómunkája derítette fel, hogy 85 évvel ezelőtt ALMÁDI ÚJSÁG névvel létezett egy balatoni idénylap, amelynek első száma 1904. július 10.-én jelent meg. Mindösszesen 8 alkalommal került kiadásra, az akkori fürdőévadban.

Első számában megjelent „Beköszöntő" című írásban olvasható „ez az első fürdőlap, mely mint kizárólagos fürdőújság egy idény számára megjelent. A sajtóban valóban specialitás, tehát eseményszámba megy." A megjelent számait olvasva ennyi év után is megállapíthatjuk, hogy amíg létezett a lap, hivatását betöltötte. A kor divatjának, szokásainak, társadalmi viszonyainak megfelelően teret adott a Balaton-kultusz fejlődésének bemutatására, elősegítette Almádi hírének, rangjának növelését. Mindezen értékei alapján célszerűnek látszott, hogy az új helyi lap elnevezéséhez helytörténeti múltunkból merítsünk és lapunk címeként felhasználjuk a századelejei újságnevet, különösen, ha az ilyen hivalkodástól mentes, nemesen egyszerű. Az Új ALMÁDI ÚJSÁG megjelentetésével célunk több, sokrétűbb, másabb. Nemcsak az üdülőszezonban, hanem az év minden szakában kívánunk az újsággal megjelenni, tájékoztatni, hírt adni, véleményt kérni közös dolgainkról, lakosságot és üdülőtulajdonosokat egyaránt érintő várospolitikai kérdésekről és kérdésekben. Nyilvánosságot biztosítani közösségi érdekeket hordozó javaslatoknak, elképzeléseknek, az egyre erősödő felelősséget is vállaló helyi közéleti demokráciának.

Az Új ALMÁDI ÚJSÁG kiadásának elsődleges célja tehát így fogalmazható meg: segítse elő a városi közösség, az alapvető kérdésekben együttgondolkodó, közösen döntő és cselekvő helyi társadalom kialakítását. Ehhez kérem a városi tanács nevében a Kedves Olvasó egyetértő támogatását, és városépítő közös munkánkhoz őszinte szívvel kívánok sok sikert.

Rácz István tanácselnök

Az újság évfolyamai

A táblázatokban szereplő újság számok pdf formátumban tekinthetők meg. Az újságok tartalomjegyzéke. (Még nem teljes, folyamatosan bővül)

1989-1993 I.-V. évfolyam

1989 1990 1991 1992 1993
1. sz. január 1. sz. január 1. sz. január 1. sz. január
2. sz. február 2. sz. február 2. sz. február 2. sz. február
3. sz. március 3. sz. március 3. sz. március 3. sz. március
4. sz. április 4. sz. április 4. sz. április 4. sz. április
5. sz. május 5. sz. május 5. sz. május 5. sz. május
1. sz. június 6. sz. június 6. sz. június 6. sz. június 6. sz. június
2. sz. július 7. sz. július 7. sz. július 7. sz. július 7. sz. július
3. sz. augusztus 8. sz. augusztus 8. sz. augusztus 8. sz. augusztus 8. sz. augusztus
4. sz. szeptember 9. sz. szeptember 9. sz. szeptember 9. sz. szeptember 9. sz. szeptember
5. sz. október 10. sz. október 10. sz. október 10. sz. október 10. sz. október
6. sz. november 11. sz. november 11. sz. november 11. sz. november 11. sz. november
7. sz. december 12. sz. december 12. sz. december 12. sz. december 12. sz. december

1994-1998. VI-X. évfolyam

1994 1995 1996 1997 1998
1. sz. január 1. sz. január 1. sz. január 1. sz. január 1. sz. január
2. sz. február 2. sz. február 2. sz. február 2. sz. február 2. sz. február
3. sz. március 3. sz. március 3. sz. március 3. sz. március 3. sz. március
4. sz. április 4. sz. április 4. sz. április 4. sz. április 4. sz. április
5. sz. május 5. sz. május 5. sz. május 5. sz. május 5. sz. május
6. sz. június 6. sz. június 6. sz. június 6. sz. június 6. sz. június
7. sz. július 7. sz. július 7. sz. július 7. sz. július 7. sz. július
8. sz. augusztus 8. sz. augusztus 8. sz. augusztus 8. sz. augusztus 8. sz. augusztus
9. sz. szeptember 9. sz. szeptember 9. sz. szeptember 9. sz. szeptember 9. sz. szeptember
10. sz. október 10. sz. október 10. sz. október 10. sz. október 10. sz. október
11. sz. november 11. sz. november 11. sz. november 11. sz. november 11. sz. november
12. sz. december 12. sz. december 12. sz. december 12. sz. december 12. sz. december

1999-2003 XI.-XV. évfolyam

1999 2000 2001 2002 2003

2004-2008 XVI.-XX. évfolyam

2004 2005 2006 2007 2008
1. sz. január 1. sz. január 1. sz. január 1. sz. január 1. sz. január
2. sz. február 2. sz. február 2. sz. február 2. sz. február 2. sz. február
3. sz. március 3. sz. március 3. sz. március 3. sz. március 3. sz. március
4. sz. április 4. sz. április 4. sz. április 4. sz. április 4. sz. április
5. sz. május 5. sz. május 5. sz. május 5. sz. május 6. sz. május
6. sz. június 6. sz. június 6. sz. június 6. sz. június 6. sz. június
7. sz. július 7. sz. július 7. sz. július 7. sz. június 7. sz. július
8. sz. augusztus 8. sz. augusztus 8. sz. augusztus 8. sz. augusztus 8. sz. augusztus
9. sz. szeptember 9. sz. szeptember 9. sz. szeptember 9. sz. szeptember 9. sz. szeptember
10. sz. október 10. sz. október 10. sz. október 10. sz. október 10. sz. október
11. sz. november 11. sz. november 11. sz. november 11. sz. november 11. sz. november
12. sz. december 12. sz. december 12. sz. december 12. sz. december 12. sz. december

2009 XXI. évfolyam

2010 XXII. évfolyam

A számok tartalomjegyzéke

2011 XXIII. évfolyam

A számok tartalomjegyzéke

2012 XXIV. évfolyam

A számok tartalomjegyzéke

2013 XXV. évfolyam

A számok tartalomjegyzéke

2014 XXVI. évfolyam

A számok tartalomjegyzéke

(2015.) XXVII. évfolyam

A számok tartalomjegyzéke

(2016.) XXVIII. évfolyam

A számok tartalomjegyzéke

(2017.) XXIX. évfolyam

(2018.) XXX. évfolyam