Pálos Rozita

PÁLOS Rozita, Pawelcze Rozália (Bakonyszombathely, 1926. november 11. – Tatabánya, 1985. szeptember 11.) költő, tanítónő, újságíró.

Élete

Középiskolába Veszprémben és Pápán járt. Győrben tanítóképzőt végzett, és a Zirc melletti Weim-pusztán kezdett tanítani. 1954-ben Szentgálra helyezték. Betegsége és az 1956-os forradalmi események miatt hazaköltözött és élete végéig szülőfalujában tanított. Középiskolásként kezdett írni. Első verseit (Fekete Mária néven) a veszprémi Középdunántúli Napló és több országos lap (Vigília, Új Ember, Nők Lapja) közölte. A pár évig működő Veszprém megyei irodalmi csoportnak is tagja volt. Szerepelt különböző antológiákban. A világirodalomból Rilke, a magyarok közül Pilinszky János és Weöres Sándor gyakorolt rá hatást. A hetvenes évektől szívesen élt a szabad asszociációt is kifejező versmondatokkal.

Művei

• Úton. (vers) Budapest, 1984.
• Hazatérés. (vers) (Előszó: VASADI Péter.) Tatabánya, 1987.

Irodalom

• MONOSTORI Imre: Pálos Rozita halálára. = Új Forrás, 1985. 6. sz.
• ERDEI János: Tragikum nélkül. = Élet és Irodalom, 1984. 38. sz.
• BÖRÖNDI Lajos: Pálos Rozita lírája. = Új Forrás, 1987. 2. sz.
• EGERSZEGI Ferenc: Egy szép emlékű, halk szavú költő. = Napló, 1996. január 6.