Horváth Lajos (ref. lelkész, író, költő)

HORVÁTH Lajos (Nagygyimót, 1899. augusztus 28. – Budapest, 1972. szeptember 24.) református lelkész, író, költő. Édesapja ref. kántortanító volt.

Élete

Elemi iskoláinak elvégzése után a Pápai Református Kollégium hallgatója, majd 1917. januártól katona. 1918 és 1922 között a Pápai Református Teológiai Akadémián tanult, ezt követően Csopakon, Nógrádverőcén, Köveskálon és Mezőörsön szolgált. 1923-ban tábori lelkészi kinevezést kapott. 1927-től 1960-ig, nyugállományba vonulásáig Mihályháza gyülekezetének lelkipásztora. Nyugdíjasként, rövid ideig Városlődön szolgált, majd Szászhalombattára költözött. Szépirodalmi, egyházirodalmi munkássága számottevő. Verseit és egyéb írásait közölték a Lelkészegyesület, a Dunántúli Protestáns Lap, a Napkelet, a Magyar Otthon, a Pápai Hírlap és az Új Magyarország című lapok. Muzsikaszó címmel verseskötete jelent meg. Drámáit (Balatoni vihar, Csopaki szüret, Vándormadarak, Új turáni átok, Jób Harca), népszínműveit (Beszegődtem Tarnócára, Egy asszonynak kilenc lánya), vígjátékait (Látlelet, Holdvilág, Szegény Dani) 1945 előtt országszerte játszották. Országos csárdásszöveg-pályázaton második díjat és nagy ezüst babérkoszorút kapott. Az 1. világháborúban több olyan kitüntetésben részesítették, amelynek alapján 1995-ban (posztumusz) vitézzé avatták. 1942-ben Nemzetvédelmi Kereszt kitüntetésben részesítették. 1999. augusztus 29.-től a mihályházai templomban tábla őrzi emlékét.