Reguly Antal és az Északi-Urál térképe

 Dr. Márton Mátyás egyetemi tanár
ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék

Bevezetés

     190 esztendeje, 1819. július 11-én született Zircen  „Észak Kőrösi Csomája”, Reguly Antal nyelvtudós, etnográfus és utazó, 1843-tól a Magyar  Tudós Társaság levelező, 1850-től rendes tagja. Reguly magát nem kímélve – alkalmanként gyalog, kutya- és rénszarvasszánon, csónakon utazva – járta be és tanulmányozta az Északi- és a Sarki-Urál nyugati és keleti előterében élő rokon népek által lakott területeket, így válva a magyar nyelvrokonság-kutatás kiemelkedő képviselőjévé. E terület kutatásában „az első, az úttörő vállalkozó, … aki a legnehezebb körülmények között, de a legelszántabb akaraterővel, a legnagyobbat alkotta” [1]. Az elmúlt évben számos rendezvényen emlékeztek meg halálának 150. évfordulójáról, mivel Budán 1858. augusztus 23-án halt meg. A „kettős évforduló” alkalmából született tanulmány az életút vázlatos áttekintése mellett
Reguly kevéssé elemzett és értékelt térképészeti munkásságával is foglalkozik.
     Illés Ferenc szerint a Reguly-életút értékelését a nyelvi rokonságokról alkotott külhoni és a hazai előzmények ismeretében lehet elvégezni [2]: Az 1500-as évektől több jeles tudós véli felismerni a magyar nyelv különböző Urál-vidéki népek nyelvével lehetséges rokonságát (II. Pius pápa írásai, Cosmographia – 1503; Mathias de Miechov krakkói kanonok könyve – 1517; Siegmund von Herberstein moszkvai osztrák császári követ kommentárjai – 1549; és főképpen Philip Johan von Strahlenberg 1730-at követő tanulmányai …).
     A hazai kutatók közül Sajnovics János (1733–1785) és Hell Miksa (1720–1792) közös lappföldi tanulmányútjuk után 1770-ben elsőként adnak hírt a magyarok és a lappok nyelvének „azonosságáról”. Gyarmathi Sámuel (1751–1830) pedig a finnugor nyelvrokonság átfogó rendszerét tárta fel (1799). 
     A felsorolt tudományos elemzések megállapításait nem erősíthették meg a nyelvrokon népek között szerzett tapasztalatok, mert a finnugor népeknél helyszíni kutatást Reguly előtt senki sem végzett. „Észak Kőrösi Csomája” pótolta embert próbáló vállalkozásával a helyszíni tudományos kutatómunka nélkülözhetetlen tényanyagát, amely másfél
évszázada ad a magyar tudományos világnak a finnugor népek rokonságával, a magyarok őshazájával kapcsolatos megfejtésre váró feladatokat [2].

Egy európai utazás és nagy tervek születése

     Reguly Antal (1. ábra) Pápáról, a Bakony központjába, Zircre költözött német származású négygyermekes család második, de egyedüli fiúgyermekeként látja meg a napvilágot 1819. július 11-én. Édesapja, Reguly István jogász, a zirci Ciszterci Apátság ügyvédje. Alapfokú iskoláit Zircen, a gimnáziumból öt osztályt a ciszterciek székesfehérvári gimnáziumában, egyet pedig Nagyszombatban végez. Ezt követően Győrben a Királyi Akadémián 1834–1836-ban
bölcseletet, majd a pesti egyetemen 1836–1839 között jogot tanul.
     Tanulmányai befejeztével 1839 nyarán Pozsonyon, Bécsen, Prágán és Hamburgon, majd onnan Kielen és Koppenhágán át Stockholmba utazik. Itt a királyi könyvtárba tett látogatásai, és az Arvidsonnal – a Finnországból menekült „főkönyvtárnokkal” – kötött ismeretsége meghatározó jövendő pályája, az elkövetkező hét és fél esztendő intenzív szellemi és fizikai erőfeszítéseket követelő, egészségromboló utazásai, kutatásai szempontjából. A finn–magyar rokonság kérdéséről Arvidsonnal folytatott beszélgetései erősítik meg elhatározását, hogy e téma tanulmányozásába kezdjen az északi rokon népek körében.
     Reguly 1839. november 8-án Åbóban (finnül: Turku) lép finn földre, innen útja egyenesen Helsingforsba (Helsinki) vezet. Finnül tanul, majd 1840 márciusában Finnország belsejébe utazik. Itt kicsit hosszabb időt tölt Leppävesi falu Lammasacho nevű tanyáján, ahol a finnekkel együtt élve tanulja a nyelvet, és készíti tudományos feljegyzéseit. Már ekkor is elképesztő az a munkatempó, amit magának diktál! Május végén továbbutazik Karéliába s onnan Lappföldre, ahol házigazdája – Laestadius prédikátor, a lapp flóra ismert kutatója – bevezeti a lapp hitregék világába, és hozzájárul ahhoz is, hogy
jegyzeteiből, kézirataiból kivonatokat készítsen. Tanulja a lapp nyelvet, és gazdag etnográfiai kutatásokat végez. Az augusztust már Kemiben, a finn nyelvész nagybátyjánál, Castrénnél, Kemi plébánosánál tölti. 1841 elején tér vissza Helsingforsba, ahol május 24-ig tartózkodik. Mindenkit bámulatba ejt az a könnyedség, ahogyan a svéd és a finn nyelvet beszéli. Az észt nyelv tanulmányozásába fog. Új ismeretei alapján megállapítja, hogy a magyar nyelv rokonsági viszonyainak feltárása szempontjából legfontosabb az obi-ugor nyelvek tanulmányozása.

Utazásai orosz földön

     1841 júniusában Szentpétervárra megy, hogy a keleti finnugor népek felkeresésére tervezett utazására felkészüljön. Az orosz szellemi élet központjának számító orosz fővárosban neves tudósok – Baer, Frähn, Sjögren, Köppen, Schmidt és mások – nagy érdeklődéssel fogadják, a magyar származású Balugyánszky Mihály, ottani államtanácsos házában pedig szíves fogadtatásra is talál. Itt nagy lendülettel veti bele magát új tanulmányokba. Az orosz nyelv elsajátításába fog, és a keleti finnugor – zürjén (komi), mordvin, cseremisz (mari) –, valamint a török nyelvek közé tartozó csuvas nyelvet tanulmányozza. Ázsiai ismereteinek történeti, föld- és néprajzi részeit bővíti, mindig szem előtt tartva a végső célt, a finnugor népek minél teljesebb megismerését.
     Toldy Ferenc – a Magyar Tudós Társaság akkori titkára, aki Reguly egykori győri történelemtanára, Maár Bonifác révén figyelemmel kíséri pályáját – kijárja, hogy az akadémia 200 forint támogatást küldjön a fiatal tudósnak, aki ettől kezdve az akadémia megbízottjának tekinti magát. Hatalmas erőfeszítéssel végzett tanulmányai azonban aláássák egészségét, Peterhofban megbetegszik. Felépülése után kutatásairól, további terveiről jelentést ír a Magyar Tudós Társaságnak. Kis híja, hogy útja meg nem hiúsul. Bár Toldy Ferenc melegen ajánlja az akadémia igazgatótanácsának Reguly összes költségének
vállalását – „Eredetünk és nyelvrokonaink az a sarok, melly körül tehetünk, s csak mi tehetünk felfedezéseket” –, az azonban a pénztár „szűkös állapota miatt” csak ígéretekkel biztatja.
     Orosz támogatója, Karl Ernst von Baer (Karl Makszimovics Ber), neves antropológus, a szentpétervári Néprajzi Múzeum alapítója – a St. Petersburger Zeitungban Kőrösi Csoma helyzetéhez hasonlítja Regulyét, amikor arról szól, hogy Kőrösi Csoma a magyar nemzet támogatása híján csak az angolok segítségével végezhette felbecsülhetetlen értékű tudományos kutatásait, s úgy tűnik, hogy Reguly az oroszokra szorul. Szentpétervári barátai Baer és Balugyánszky felkarolják,
Demidov Anatol hercegnek, sőt az udvarnak is bemutatják, s a szentpétervári akadémia őt akarja megbízni a szibériai népek tanulmányozásával. Kétségek között vergődve Reguly végül 1843 áprilisában kapja meg a hírt, hogy támogatására – Széchenyi István javaslatára – 1842 novemberi ülésén a Magyar Tudós Társaság 1000 forintot szavazott meg. (A következő évben az akadémia levelező tagjává is megválasztják.) A pénzt azonban jóval később kapja kézhez, s csak Baer önzetlen lelki és anyagi segítsége teszi lehetővé – az Urálon át Nyugat-Szibériába tervezett – utazása megkezdését.
     1843. október 9-én indul el Szentpétervárról: Moszkván, Novgorodon át, majd a Volgán lefelé. Nélkülözések közepette érkezik Kazánba október 27-én. Itt a tudós Kovalevszki segíti. Innen november 8-án utazik tovább a votjákok (udmurtok) földjére. Mindenütt a helyi nyelveket és népszokásokat kutatja. Permbe érve – Balugyánszky ajánlására – megkapja a kormányzóság topográfiai és néprajzi térképét, amely később nagy segítséget jelent kutatásaihoz. A térkép címe: Karta
Permszkoj gubernii – A Permi kormányzóság térképe. Az északi szélesség 56°–62° és a ferrótól számított keleti hosszúság 71°–82° közé eső területet ábrázolja a térkép. Szigettérkép, amely csak a kormányzóság területét mutatja be. Az MTA Kézirattárában is meglévő térképet Borbély Andor [4] munkájában Laszky-féle térképként említi. Azonosításában Szíj Enikő – Reguly-kutató, az ELTE Finnugor Tanszék docense – volt segítségemre. Mivel a térképen a teljes név nem, de a vezetéknév teljesen egyértelműen olvasható, a név helyesen: Laszkij. [Kartu szocsinyal Ujezdnüj Zemljemer Laszkij (azaz a térképet szerzette Laszkij, járási földmérő).] Itt meg kell jegyezni, hogy e térkép Reguly térképe déli részének mindössze 4°-nyi széles, csonka sávját tartalmazza, azaz a terület 1/3-ánál is kevesebbet! Reguly december 4-ére szerencsésen átkel az Urálon. A vogul földet a Tura völgyében Verhoturje településnél éri el, ahonnan Bogoszlovszkojén át Vszevolodszkojéba, az uráli orosz telepek végpontjára utazik. Itt találkozik a vogulokkal (manysik/manszik). A Lozva folyó völgyében
– ahol a jószágkormányzó támogatásával több mint három hónapot tölt –, nyelvüket és életmódjukat tanulmányozza, vogul szótárt állít össze, és mondákat, énekeket gyűjt. Két vogul, Jurkina és Baktyár van segítségére. A 60 esztendős
vadász, Baktyár az, aki tárgyi gyűjteményének darabjait is elkészíti. Reguly éjt nappallá téve dolgozik, gyűjti az anyagot – húsz ívnyi jegyzetet készít –, s 1844 márciusára megveti alapját a vogul nyelv és néprajz ismeretének.
     Folytatva kutatóútját, márciusban a Tura folyó melletti Irbitbe, onnan Turinszkba megy. 17-én érkezik az Irtis-parti Tobolszkba, ahol a Finnországban megismert Castrénnel találkozik, aki az osztjákok nyelvét jött tanulmányozni. Felkeresi itt az utolsó kondai vogul fejedelem fiát, őseiről vallatja, és feljegyzi a tőle hallott hősénekeket. Tobolszkból az Irtisen Gyemjanszkba, majd – még a tavaszi nagy olvadás előtt – a Konda folyó vidékére utazik Baktyár kíséretével, és a Pelim partján Pelimszkoje környékén néprajzi tárgyakat, énekeket, nyelvészeti és földrajzi anyagot gyűjt. Kísérői segítségével mindenütt részletes domborzati, vízrajzi vázlatokat készít a bejárt vidékről, feljegyzi a településeket is. Ezeken kívül – a Baertől még Szentpéterváron tanult ismeretei segítségével – antropológiai méréseket is végez. A helyszíni térképezés részleteire, módszerére a Pápay [5] által idézett, Köppenhez írt Reguly-levélből, illetve az akadémián tartott előadás idézett részleteiből derül fény, Borbély [4] tanulmányából pedig megtudhatjuk, hogy a helyszíni térképvázlatok az MTA Kézirattárában fellelhetők.
     Utazásának csúcsa a nélkülözésekkel és veszélyekkel tűzdelt északi felfedezőút. Bár a hajszolt munka, a sietség aláássa egészségét, s a késlekedő akadémiai segítség nehéz anyagi helyzetbe sodorja, nem mond le terveiről. Pelimszkojéből 1844. július 24-én indulva olyan vidékeket jár be az északi vogulok hazájában, amelyeket európai utazó még soha nem láthatott. 1844 nyarán a Tapszija folyón – soha ki nem próbált folyami úton – éri el az Északi-Szoszvát, ahol az északi vogulok halászatát tanulmányozza. Felkeresi a Szigva menti vogulokat is, ahol a lassan feledésbe merülő medveénekeket jegyzi le. Felbecsülhetetlen értékű anyagot gyűjt össze az északi vogulok ősi kultúrájából.
     A vogulok hazájából az osztják (hanti) nyelv és élet tanulmányozására indul tovább. 1844 szeptemberében érkezik az Északi sarkkör közelében fekvő Obdorszk (a mai Szalehard) vidékére, ahol népköltészeti anyagot gyűjt. Itt érdemes
idézni Pápay [5] nyomán Reguly hazatérte utáni akadémiai előadásának egy részletét, amely megvilágítja térképkészítési módszerét. Ennek lényege, hogy a bejárni tervezett útszakasz földrajzi környezetének viszonyait jól ismerő emberek elbeszélése alapján előzetes térképvázlatot készít, melyet aztán később, a helyszínen élők segítségével még tovább pontosít: „Obdorszkba érkezvén az Ob folyó mellett, az attól éjszak és nyugat felé fekvő vidékről még semmi tudósítá-
saim sem voltak. Meglátogatám vagy magamhoz rendelém mindazon embereket, akik részint lakták, részint beutazták ama vidékeket és 10 napi ott mulatásom közben azoknak egész anyagát a Kara vizéig akkép gyűjtöttem magamnak össze
és állítám vázlatba, hogy a szamojédek a Scsucsja és Poderata mellett nem kevésbé csodálkoztak, amidőn egész látható hegykörük egyes hegyeinek neveit egymás után felsorolhatám előttök és azok kölcsönös viszonyairól a legrészletesebb kérdéseket intézhetém hozzájok.”
     Miután az Ob befagy, Reguly átkel rajta, majd egészen a Barents-tenger délkeleti zugáig, a Vajgacs-szigettől délre a Hajpudir-öbölhöz is eljutva vadász- és halásztörzsek közti hosszú vándorlás után tér vissza a 64° északi szélességen fekvő Berjozovba (Berezov/Berjozovo). Itt kapja kézhez az akadémia által küldött 1000 forintot. Erejét újra megfeszítve lát neki osztják tanulmányainak, a népköltési gyűjteményt igyekszik gyarapítani. A gyűjtött és lejegyzett osztják énekek meghaladják a nyolcvan ívet. 1845 márciusáig lakik osztjákok között.
    1845. március 3-án indul vissza Kazánba, ahol már várja a magyar akadémia újabb felkérése. A cseremisz és mordvin nyelv tanulmányozásával bízzák meg. A Kazán közelében fekvő rajfai kolostorban készül eljövendő útjára. Erőltetett
nyelvtanulás után, 1845 őszén betegen keresi fel a legdélebbi finnugor népeket.
     Időközben itthon Toldy Ferenc 1845-ben létrehozza a Reguly Társaságot, amelynek célja egy Reguly-album kiadásával annyi pénz előteremtése, mely a kutató további kétévi ellátását biztosítja, hogy a gyűjtött anyagokat feldolgozhassa, és
úgy térhessen vissza Magyarországra.
     A Volga középső vidékén 1845 őszén kezdett újabb kutatóútja a mordvinok és a csuvasok nyelvének, kultúrájának megismerését szolgálja. 1845–1846 telét csuvas tanulmányai szerkesztésével tölti Kazánban, és ilyen módon lehetővé válik az is, hogy a finnugor és török nyelvcsalád sok ágával megismerkedve, a helyszínen, a népek körében gyűjtött nyelvi
anyagait részben letisztázza, szótári és nyelvt ani f öljegyzéseit rendezze. 1846 t avaszán a hegyi marik (a cseremiszek) földjén tett útján fejezi be közvetlen megfigyeléseit, kutatásait, „terepmunkáját”.
     Háromévnyi, óriási nehézségek árán véghezvitt utazását lezárva, 1846. augusztus 25-én tér vissza Szentpétervár ra, ahol barátai nagy tisztelettel és szeretettel fogadják.

„Az Északi-Urál vidékének néprajzi-földrajzi térképe”

     E hatalmas terepmunka eredményei, Reguly földrajzi, néprajzi és nyelvészeti feltáró munkája nem egy ember, de akár egy egész expedíció becsületére is válnának. Mivel az általa bejárt ritkán lakott és zord éghajlatú területek ekkor még
gyakorlatilag ismeretlenek a tudomány számára, az Orosz Földrajzi Társaság felkérésére elkészíti „Az Északi-Urál vidékének néprajzi-földrajzi térképé”-t (2. ábra).
     A felkérést valószínűleg Litke szorgalmazta – az Orosz Földrajzi Társaság Urálba tervezett és 1847–1848-ban, valamint 1850-ben meg is valósított, Hofmann által vezetett expedíciója miatt – és Köppen, valamint Sztruve tolmácsolta Regulynak. 1847. január végére fejezi be a 16 nagy negyedrét lapnyi térképből és magyarázó szövegből (a Köppenhez írt terjedelmes
levélből) álló művet, amelyet a St. Petersburger Zeitung 1847. évi 20. számában így méltatnak: „Azok előtt, akik az Urál-vidék térképein eddig létezett, de most már betöltött fehér foltot ismerik, nem lehet többé kétséges, hogy Reguly ezzel
a térképével és a hozzá fűzött magyarázatokkal Oroszország néprajzában és földrajzában egy hatalmas terra incognita felfedezője lett” – idézi Pápay József [5], aki Reguly Köppenhez írt, még 1847. január 21-én kelt levelét, valamint az MTA
Történettudományi Osztályán 1856. június 2-án és 30-án tartott előadása egyes részleteit ismertetve aprólékosan beszámol a térkép készítésének körülményeiről is.
     A munka jelentőségét mutatja az a tény, hogy az Orosz Földrajzi Társaság 1847–1850 közötti uráli expedíciója oly nagyon támaszkodott erre a térképre, hogy „Berg úr ezt a térképet azonnal litografáltatta, hogy nemcsak az expedíció
minden egyes tagja kapott belőle egy példányt a saját használatra, hanem hogy egyes példányokat adandó alkalommal azokon a vidékeken is eloszthassunk” – idézi Pápay [5] Hofmannt. Különösen a térkép névrajzi gazdagságát emelik
ki: hiteles földrajzi nevei nagyban segítették a tájékozódást a helyi lakosok segítségével az expedíció tagjai számára. Bár az 1847–1848-ban, majd 1850-ben az uráli területeken dolgozó Hofmannexpedíció – műszeres méréseket végezve – fontos
forrásként használja Reguly térképét, expedíciós beszámolójuk első kötetében erről említést sem tesznek. A mulasztást a második kötetben – mint láttuk – Hofmann pótolja, és egy külön Regulynak dedikált példányt is küld, amelyet az MTA
Könyvtára őriz. S bár orosz földön máig él a Reguly iránt megnyilvánuló megbecsülés – amit az is bizonyít, hogy 1990 júliusától a Sarki-Urál egy korábban névtelen, 1703 m magas csúcsa az ő nevét viseli [6], [7], [8] – a megbecsülés és feledés kettőssége máig kíséri a térképet. Nyelvészeti és néprajzi gyűjtéseinek értékelése, feldolgozása máig tart, és nem befejezett, térképe azonban – mint láthattuk – azonnali elismerést hozott számára. Ez az elismerés azonban gyorsan elhalványult. Ugyan „A Magyar Földrajzi Társaság kegyeletes dolgot művelt, hogy Reguly térképét kiadta. Méltóképpen adózott ezzel a nagy utazó emlékének, és ezt a ma már ritkaság számba menő művet is megmentette az esetleges elpusztulástól” – írja Pápay József [5] 1906-ban, mégis emlékező tanulmánya végén kijelenti, hogy „Különösnek tartom, hogy az Ural és vidékéről szóló újabb irodalmakban meg se emlékeznek Reguly térképéről, még az orosz tudósok sem, pedig mint látjuk, a későbbi kutatásokat nagyban elősegítette. A tudományos világban is meg feledkeznek néha az úttörők munkájáról.”
     A mai kutató négyféle Reguly-„kiadással” találkozhat. Ezek mindegyike nagyon ritka vagy egyedi.
     Az eredeti kartografált térkép két példánya – amelyet Reguly 1846 –1847-ben Szentpétervárott helyszíni vázlatai alapján „csillagászatilag és mértanilag határozott pontok »rámájába« szorított” [4] – fennmaradt a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában (2. ábra; 3. ábra: A).
     Szíj Enikő – Reguly-kutató, az ELTE Finnugor Tanszék docense – gyűjteményében található egy két darabból álló színes fényképfelvétel, amelynek stílusa alapján korábban azt feltételeztem, hogy ez lehet az a térkép, amelyet az Orosz Földrajzi Társaság Urál-expedíciója számára litografáltak és sokszorosítottak 1847-ben (3. ábra: B). A feltételezés alapja az volt, hogy a térkép domborzatrajzának ábrázolási stílusa a Laszkij-térkép, A Permi kormányzóság térképének domborzat-
ábrázolásához hasonló (3. ábra: C), nem pedig az MTA-ban őrzött térképhez. Szíj Enikő véleménye szerint ez az eredeti kézirat, amely alapján az MTA-ban őrzött példány és a Hofmann-expedíció által használt példányok is készültek. Hajlok
elfogadni álláspontját. Mellette szól a vászonra kasírozott, terepen is jól használható kivitel.