Déri Márta

Fájl:Déri Márta.jpg

DÉRI Márta (Nagyvárad, 1918. jún. 6.-Bp., Érd? 2000. júl. 5.) vegyész, egyetemi tanár. A műszaki tudományok kandidátusa (1953), doktora (1963).

Élete

1939-ben a budapesti tudományegyetemen vegyész diplomát, 1940-ben egyetemi doktori, 1951-ben a budapesti műegyetemen műszaki doktori címet szerzett. 1939-1941-ben gyakornok, tanársegéd a Pázmány Péter Tudományegyetem Kémiai Tanszékén. 1941 és 1950 között a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek-Kőbányai Porcelángyár kerámiaüzemének mérnöke, majd vezetője. 1950-től 1952-ig adjunktus, az 1952-1962-es években egyetemi docens a Budapesti Műszaki Egyetem kémiai technológia tanszékén. 1961-től 1963-ig egyetemi docens, 1963 és 1982 között tanszékvezető egyetemi tanár a Veszprémi Vegyipari Egyetem szilikátkémia tanszékén. 1983-tól nyugdíjas egyetemi tanár, 1995-től professor emeritus a Veszprémi Egyetemen. A hazai szilikátipari szakemberképzés meghatározó személyisége volt, mérnökgenerációk nőttek fel a keze alatt. Számos tisztséget töltött be tudományos és kulturális egyesületekben, az MTA különböző bizottságaiban. Az Építőanyag folyóirat szerkesztőbizottságának volt tagja. 1965-1969 oktatási rektor-helyettes a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. Tudományos munkássága elsősorban a kerámiákra, azon belül a műszaki kerámiákra terjedt ki. Megoldotta az Európában újdonságnak számító, nagyméretű nagyfrekvenciás szigetelők gyártását, ami a háború után lehetővé tette a lakihegyi adótorony újjáépítését. Úttörő jelentőségű munkát végzett a szilikátok termikus stabilitásának vizsgálata terén. Tudományos eredményeit közvetlenül hasznosította az egyetemi képzésben. Kiemelkedő eredményeket ért el a híradás-technikai kerámiák, ferroelektromos anyagok kutatásában. Élete során számos szakmai díjban, kitüntetésben volt része. A Magyar Tudományos Akadémiától az Eötvös József Koszorú kitüntetést kapta. Több kézikönyv, mint pl. a Szilikátipari kézikönyv társszerzője és szerkesztője. Száznál több közleménye jelent meg szakmai folyóiratokban és egyéb kiadványokban, valamint több mint 200 előadás szerzője. Több szabadalom társfeltalálója.

Művei

• Összefüggések titán-oxidtartalmú polikristályos félvezetők és dielektrikumok szerkezete és villamos tulajdonságai között. (Doktori értekezés.) Bp., 1962.
• Legjelentősebb, angolul is kiadott munkája: Seignette-elektromos kerámiai anyagok. (Monográfia.) Bp., 1963.
• Ferroelectric Ceramic. Bp., 1966.
• Szilikátkémiai technológia. (Társszerző.) Veszprém, 1976.